Kiállítás - Új magyar 19. század - München magyarul. Magyar művészek Münchenben 1850-1914

  • Hajdu István
  • 2009. november 12.

Zene

Tagadhatatlan: a 19. század második felének képzőművészetét szinte még in vivo néhány tollvonással, majd legépelt szavakkal, később, az 1960-as, 70-es években már egyetemi katedrákról eldörgött mondatokkal elavultnak, korszerűtlennek bélyegezték. A múltkori századfordulón Fülep Lajos már a nagybányaiak és a Nyolcak "védelmében", néhány tanítványa 50-60 évvel később még az avantgárdot óva ítélte el a historizmust és a mélyre hatolni képtelen naturalizmust, nem titkoltan "csúsztatva": miközben Benczúr Gyulát vagy Pállya Celesztint alázták, a szovjetizáló magyar szocreálra utaltak, céloztak és találtak, nem is ok nélkül, hiszen annak elvállalt gyökerei mégiscsak a 19. századi történeti és zsánerfestészetből eredtek.

Tagadhatatlan: a 19. század második felének képzőművészetét szinte még in vivo néhány tollvonással, majd legépelt szavakkal, később, az 1960-as, 70-es években már egyetemi katedrákról eldörgött mondatokkal elavultnak, korszerűtlennek bélyegezték. A múltkori századfordulón Fülep Lajos már a nagybányaiak és a Nyolcak "védelmében", néhány tanítványa 50-60 évvel később még az avantgárdot óva ítélte el a historizmust és a mélyre hatolni képtelen naturalizmust, nem titkoltan "csúsztatva": miközben Benczúr Gyulát vagy Pállya Celesztint alázták, a szovjetizáló magyar szocreálra utaltak, céloztak és találtak, nem is ok nélkül, hiszen annak elvállalt gyökerei mégiscsak a 19. századi történeti és zsánerfestészetből eredtek.

A dolog "meritumának" mértékét és természetesen szándékolatlan iróniáját talán jól jelzi az intellektuális és a politikai konzervativizmus kísérteties egybeesése: "Az impresszionisták a természetet szemmel átpletykázzák, átfecsegik" - írta a Münchenben edukálódott és tanárrá (is) lett Székely Bertalan 1894-ben; "...mi csak az impresszionizmussal való szakítást, a formalizmussal való szakítást, a tartalom nélküli és formaromboló, dekadens polgári művészettel való szakítást kívánjuk... Nagy festészet nem elsősorban a színeken, a kompozíciókon, a formai mozzanatokon múlik - persze ezeken is -, hanem elsősorban az eszmei tartalmon" - nyilatkoztatta ki Révai József, az ideológus, 1949-ben. Mellékesen megjegyezve: megható, hogy mennyire tágas és kényelmes nevező vagy platform képezhető a forma konzervativizmusából. Elidőzhet, sőt duzzadhat és duzzoghat rajta a szociáldemokrata, a kommunista, a fasiszta és a dzsentroid-sovén kultúrpszichopata egyformán, és átideologizálhatja a konzervativizmus formájává, hogy önkéntelen és sokszor öntudatlan önkudarca teljes lehessen. Ezzel együtt és ennek ellenére iskolások milliói nőttek fel falun és városon az egri nők, Dugovics Titusz vagy Hunyadi László napszítta nyomatokról is szigorral pillantó tekintetétől kísérve, hogy azonnal, már a serdülőkorban mélyen és végleg elunhassák a 19. század magyar festészetének remekeit.

De most eljött az idő, hogy átértékelődhessen a kép és a képek története. A tárlat annak az eseménysorozatnak egyik állomása, mellyel a Müncheni Képzőművészeti Akadémia 200 év előtti alapítását ünnepelték számos helyszínen. 2005-től több nemzetközi konferenciát és kiállítást rendeztek, amelyek Münchennek mint Párizs után talán a legjelentősebb egykori európai képzőművészeti oktatási központnak a szerepét vizsgálták, ám Budapesten ennél sokkal többet jelent(het): kis projekcióval akár a 19. század második felének egész magyarországi képzőművészete új fénybe kerülhet a hatalmas, reprezentatív kiállítás révén.

Ugyanis néhány nagy, nem Münchenben iskolázódott mestert - például Madarászt, Thant, Lotzot vagy Zichyt - leszámítva az 1840-es évek végétől az 1900-as évek elejéig minden jelentős művész szerepel, s mi több, felbukkannak jószerivel ismeretlenek is, akiknek munkássága ha átírni nem is, árnyalni mindenképpen alkalmas a korszakot. A kétszázötven festmény és grafika, s harminc szobor, köztük agyonreprodukált főművek és ismeretlen, lappangó, raktárban senyvedő vagy külföldön őrzött tárgyak azt sugallják, amit utoljára talán Lyka Károly munkáiból lehetett kiolvasni: ugyan a magyar képzőművészet a 19. század végéig tematikailag jobbára a "tendenzmalerei" és a szalonfestészet (jó ideig a tájbeli vagy szabad egű zsánerek is olyanok voltak, mintha falak között készültek volna), stilárisan pedig a kiszínezett akadémizmus keretein belül maradt (vajon ezt jelenti a kiállítás címe, ha szkeptikusak vagyunk?), a műtermekben, a nagy kiállításokra be nem válogatott munkák között, a félbemaradt vagy túl rövidre szabott életművekben megható meglepetések rejlenek; kísérletek és kudarcok, melyek egy új kor új értelmezésében transzformálódnak és jelentékenyekké válhatnak. Mindez persze százszámra veti fel a művészettörténeti és szociológiai kérdéseket, melyek egyik legfontosabbika: van-e és hat-e az a mű, mely nem látható? S ha egyszer felbukkan, mi történik vele és általa?

Hogy a nagy kiállítás kimondva-kimondatlanul valóban megcélozta a korszak revízióját (is), azt két eljárás alkalmazása illusztrálja. Mednyánszky - aki fiatalon csak néhány hónapot töltött Münchenben, s az akadémián látottak nem hathattak rá döntően - most súlyos jelenlétével talán azt kellene, hogy bizonyítsa: az alteráció mélyen rejlő sajátja a magyar festészetnek (ez nyilván nem igaz), vagy azt, hogy milyen messze lehet jutni az origótól (aminek viszont nincs sok értelme). A túlszerepléssel, Vaszaryé hasonló még, persze a magyar művészetről kialakult kánont lehet(ne) módosítani, csak ez így, ebben a formában nem épp feddhetetlen eszköz. A másik eljárás a párhuzamok, analógiák feltárása, valamint a hatásvizsgálat: a történelemfestő Wagner Sándor lengyel tanítványainak és a müncheni Hollósy-iskola idoljának, a realista francia Bastien Lepage-nak egy-egy műve igazolja a "kiáramlás", a hatás oda-vissza tartó erejét (főleg ide?!), meg még néhány osztrák, német és francia művész képe, számomra meglehetős szeszélyességgel válogatva. Amúgy Hollósyval nagyjából egy időben itta sörét Münchenben Kandinszkij és Javlenszkij is. Az analógiákról még egy mondat: a tárlat rendezői tematikai és stiláris egybeesések szép példáinak sorát rögzítették, sok esetben követve az 1988-as müncheni, a Galerie L. Balogh által rendezett, nagy katalógussal kísért kiállítás koncepcióját.

Tavaly ilyentájt parázsnak indult, majd hamvába holt vita alakult ki a Magyar Nemzeti Galéria múltja-jelene-jövője körül. Langyos kis adalék utólag: Vágó Pál Kijev előtt gőgösködő magyarjait Bodóczky István sárkánya csudálja a mennyezetről. A rendezők vagy elfelejtették leszedni, vagy - s ez a rokonszenvesebb - megtekerték az időspirált.

Magyar Nemzeti Galéria, megtekinthető január 10-ig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.