Kiállítás: Keretbe feszítve (Peter Greenaway kiállítása)

  • Hajdu István
  • 2002. július 18.

Zene

Greenaway szinte minden interjújában elmondja: inkább képzőművésznek, mint filmrendezőnek tartja magát. A mester valóban jó művész, ecsetjét vagy ceruzáját nem Ingres hegedűje szintjén használja. A világ egyik legismertebb és legjobb filmkészítőjének talán understatementnek szánt szerénykedése ennek ellenére számomra valahogy mégis - ha nem is nyeglének - mísz hűvösséggel különcködőnek látszik. Mintha valami elégedetlenség-elégületlenség szitálna a hangban, beteljesületlen várakozás a gesztusban. A festészetnek esetleg nagyobb az örökkévalóság-kvóciense? Arra tépni diccsel telibb?
Greenaway szinte minden interjújában elmondja: inkább képzőművésznek, mint filmrendezőnek tartja magát. A mester valóban jó művész, ecsetjét vagy ceruzáját nem Ingres hegedűje szintjén használja. A világ egyik legismertebb és legjobb filmkészítőjének talán understatementnek szánt szerénykedése ennek ellenére számomra valahogy mégis - ha nem is nyeglének - mísz hűvösséggel különcködőnek látszik. Mintha valami elégedetlenség-elégületlenség szitálna a hangban, beteljesületlen várakozás a gesztusban. A festészetnek esetleg nagyobb az örökkévalóság-kvóciense? Arra tépni diccsel telibb?

Sokszor olvasható azután, hogy példaképének az angol pop-art egyik legfontosabb alakját, R. B. Kitajt tekinti, aki vagy húszévnyi elfeledettségből épp a kilencvenes évek elején-közepén kúszott és függeszkedett fel ismét híres falakra, talán épp hódolója révén is. Kitaj mellett - s erről egy német Greenaway-rajongónak az idol tiszteletére berendezett weboldalán értesülhetünk - a rendező filmjeinek és installációinak képzőművészeti forrásai Antonello da Messinától a fantasztikus építészet ősén, Boullée-n keresztül

nagyjából Francisco Goyáig

terjednek (csak önérzetileg teszem hozzá, a hálószoba-szimbolista Felicien Ropsot és hatásos Pornokráciáját a lelkes német kifelejtette az inventáriumból), így nagyjából öszszejön, kiket-miket "használ" a képeihez, álljanak azok vagy mozogjanak éppen, s amelyeket nézve senkinek nem lehet kétsége, hogy Greenaway vizualitása, képérzékenysége és persze műveltsége valóban lenyűgöző.

Korai grafikái és festményei puritán keretek közé szorított - ugyancsak puritán - minimáleseményeket rögzítettek, belátva és beláttatva a képregénynek és a francia új-hullámos teóriának, majd a tíz évvel későbbi angol kísérleti filmezés tapasztalatainak egymásba vegyítésével szerzett koncept érvényét: a keret (cadre, frame) világegész, zárt, a sokszorozással azonban mégis mobil struktúra, s így végeredményben olyan, mint a film (a kígyó a farkába harap, mondom én, meg azt is, hogy hasonlót "talált fel" Ilja Kabakov a hetvenes években). Greenaway e kereteket az idők folyamán montázsokká rétegezte, gyűjteményeket helyezett el bennük a szó szoros és átvitt értelmében is: borgesi módon telepakolta-pakolja szövegekkel, térképtöredékekkel, alaprajzokkal, talált és festett képekkel, magyarul idézetekkel, affirmációval, egyebekkel, s kitömi a keretbe zárt felületeket, mint egy retikült, hogy csak dagad, s alig lehet bepattintani a tartalmat. A tartalom pedig végeredményben egy határolhatatlan Wunderkammer az európai tudás látványának a horizontján.

A rendező gyakorta említi azt is, miszerint az álló képet azért tartja fontosabbnak a pergőnél, mert az alkalmasabb arra, hogy teret adjon a meditációhoz. Erről ha mástól nem, Malevicstől már értesülhettünk, de Greenawaynek is - természetesen - igaza van, a baj csak az, hogy festményeinek, rajzainak többsége mértéktelen zsúfoltságával ellene hat a megkívánt csendnek. Képei fülledten eklektikusak, s ami furcsa, hogy a látszattal ellentétben

a legkevésbé sem erotikusak,

példa erre a festményekből és aktfotókból montírozott 100 allegória a világ bemutatására című, könyvben is megjelent sorozat. Munkái gyakran olyanok, mint a pleonazmus: önmagukat ismétlik-magyarázzák dekoratív önérzettel, s folyton föltűnnek alá- vagy mellérendelt szerepben is, hol motívum gyanánt, hol idézetként körbejárnak vászonról papírra, papírról vászonra.

Mint az említett sorozat is jelzi, Greenaway a világ egyetemességének megragadására törekszik, s van az embernek valami olyasfajta érzése, mintha Egon Friedell kultúrtörténete "elevenedne" meg diaporamikus megközelítésben. Vagy valami más, hozzá hasonló: "A témám mindig egy és mindig ez: egy teljes embriológia, az ember testi-lelki élete a spermavillanástól a születésig - és a történelem, harcok, bullák, címerek, ideálok, királyok, pápák cifra ellenornamentikája. Vagyis az ember testi belsejének legbelseje, vitalitásának legősibb, legprincipiálisabb ritmusa és szerkezeti minimuma (a kezdet), és azután ezen vitalitás felhasználása a történelmi, a tett-életben (a vég)" - ezt ugyan nem Friedell, sem nem Greenaway írta, hanem Szentkuthy Miklós 1935-ben Az egyetlen metafora felé című művében, s bár nemigen merem feltételezni, hogy Greenaway ismerné Szentkuthy munkáit, kísérteties és megható a célok és témák egybevágása. S tovább, hogy a mesterhez méltó módon mohók legyünk, még egy idézet: "Ha elvetve a Teremtőnek kijáró tiszteletet, a teremtés művének bírálgatásával akarnék szórakozni, így kiáltanék fel: Kevesebb tartalmat, több formát!" Bruno Schulz beszélt így a próbababákkal kapcsolatban ugyancsak 1935-ben, s mintha Greenaway ezt is meghallotta volna.

Hajdu István

Peter Greenaway retrospektív kiállítása a MEO kortárs művészeti központban szeptember 19-ig látható

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”