Kim Kashkashian: Kurtág/Ligeti

  • - csont -
  • 2013.02.17 15:01

Zene

Sok szó esett már Kurtág és Ligeti György pályájának hasonlóságáról, itt az ideje, hogy néha a jelentős eltéréseket is észleljük.

Kurtág inkább a kisformákban érzi magát otthonosan, az aforisztikus, végletekig koncentrált, a teljes elhallgatás felé mozduló formálásban. Jellemző a remek műsorfüzetben idézett mondása: szívesen írna kilenc szimfóniát, mint Beethoven, de ezek mindegyike egy percig tartana. Ilyen apró perdöntéseket játszik az Új Zene elkötelezett mélyhegedűse, Kim Kashkashian a Jelek, játékok és üzenetek című sorozatból. A művésznő meghökkentően sok siratót válogatott össze az egyébként korántsem csak a gyász jegyében álló darabokból. Magyar művek ezek, a szó ősi, szinte törzsi értelmében; Bartók népdalos ihletésének legátszellemültebb folytatói (lásd Zöld erdőből magyar nóta). Kurtág úgy jár a halottak birodalmában, mint a lélekvezető Hermész, könnyű saruban, szinte derűsen. Mindenki meghalt. És mindenki kap egy emlékkártyát Kurtágtól: hamarosan érkezem.

Ligeti - különösen avantgárd korszaka után - szerette a nagyobb formákat, a többtételes, átfogó igényű darabokat. Teljesen alávetni magát a konvenciónak soha nem akarta, de teljesen kívül kerülni sem, mivel "akkor műalkotásom értelmetlen". Az 1994-es Szólóbrácsa szonáta ideális egységet alkot: részben a bartóki, népdalos konvenciókhoz tartozik, de új eszközökkel, groteszk, vérbeli ligetis csavarásokkal elegyítve. Az első tétel román jellegű, pszeudonépzenés siratója (Hora lunga) az egyik legmegrendítőbb lamento a modern zene történetében.

ECM, 2012

Neked ajánljuk