„A természet gyakran maga is versenyre kel a romantikus költő képzeletével, és ilyenkor olyan »valószínűtlen« valóságot teremt, mely sokkal inkább lehetne otthona mitikus, mesebeli szellemeknek, mint földi halandóknak. Merem állítani, hogy az ilyen fantasztikus tájak között is egyike a legszebbeknek a Hebridák-szigete, hol Finghal barlangjának hatalmas bazaltoszlopait egyhangú és mégis ezerhangú dallamos-visszhangos morajjal csapdossák a tenger kék hullámai. Számtalanszor gyönyörködtem már ebben a természeti csodában; de bevallom, engem nem holmi közönséges vitorlás, motoros vagy gőzhajó vitt erre a szigetre, hanem Mendelssohn népszerű zenekölteménye, a »Hebridák« nyitány.” Tóth Aladár, az ékesszóló zenekritikus és majdani operadirektor írt 1937-ben ekképp Kis bédekker a hangversenyterem földrajzához című írásában, nagystílűen áttekintve a távoli tájakat megidéző és leíró klasszikus zenei kompozíciók típusait. Az „ezerhangú dallamos-visszhangos moraj” Mendelssohn-féle művészi újrateremtését jövő szerdán a szabadtéri topográfia kitüntetett pontján, a szegedi Dóm téren hallhatjuk majd újra: a Szegedi Szimfonikus Zenekar úgynevezett ajándékkoncertjén Pál Tamás vezényletével, Bizet és Dvořák egy-egy művének társaságában (augusztus 15., nyolc óra).
A zene ábrázoló jellegével kapcsolatban persze a legkülönfélébb álláspontokat megfogalmazták már az elmúlt századok során, az egyik szélső ponton okvetlenül Stravinsky frappírozó véleményével, mely szerint a zene nem szól az égvilágon semmiről. Kor-, honfi- és kartársa, Szergej Rahmanyinov, kevésbé sarkosan, de valami hasonlót állított oly híres és oly szép 3. zongoraversenyéről, amikor annak fogantatásáról a következőket mondta: „Harmadik zongoraversenyem főtémáját sem népi, sem egyházi forrásokból nem kölcsönöztem. Az egyszerűen »saját magát írta meg«… Ha volt is valamilyen elképzelésem ennek a témának a megkomponálásakor, az csak a hangzásra vonatkozott. Azt akartam, hogy a dallam »énekeljen« a zongorán, ahogyan egy énekes énekelné, és megfelelő zenekari kíséretet akartam találni hozzá, olyant, amelyik nem fedi el ezt az éneklést.” A daloló zongoraverseny a jövő héten szokatlan helyszínen, a Papp László Sportarénában hangzik majd fel, méghozzá Geoffrey Rush, akarom mondani David Helfgott előadásában (augusztus 15., fél nyolc). A Ragyogj! című remek film valóságalapját megtestesítő ausztrál zongoraművész működésének középpontjában ez a
d-moll hangnemű (s a zongoristák által állítólag rettegett) versenymű áll, ahogyan ez a mondott életrajzi filmalkotásból és egyszersmind a zseniálisan problémás Helfgott világturnéi révén is tudható.
Végül zárjuk az e heti ajánlót egy mindennemű problémától mentes, senkit félelemben nem tartó, ellenben a szavakkal és az ábrázoló jelleggel a lehető legszorosabb kapcsolatot ápoló remekművel: A sevillai borbéllyal! Rossini vígoperáját a Városmajori Szabadtéri Színpadon találjuk majd a fiatal Szélpál Szilveszter címszereplésével, a Bertát éneklő Csonka Zsuzsanna félszcenírozásában (augusztus 10., fél nyolc).
