Lemez

Kis, éji

Britta Phillips: Luck or Magic

  • - greff -
  • 2016. július 23.

Zene

Adottságai alapján filmcsillag is lehetett volna, sőt miután a 80-as években elénekelte a Jem és a Hologramok főcímdalát, a virtigli popsztárság felé is megnyílt neki az út, Britta Phillips azonban végül jóval csendesebb vizeken hajózta végig az ifjúkorát.

Kisebb alternatív rockos kanyarok után az ezredforduló idején basszusgitárosként csatlakozott a Lou Reed-rajongók nagy becsben tartott titkos favoritjaként jellemezhető Lunához, amellyel számos kritikai­lag nagyra becsült lemezt készített, majd a zenekar vezetőjével (és későbbi férjével), Dean Warehammel is kiadott jó pár takaros gitárlebegésekre épülő felnőtt rocklemezt, amelyeken visszakanyarodott a háttérből a mikrofon elé.

Első szólólemezén ugyanaz a kiindulópont, mint ami a Lunánál volt, vagyis a harmadik Velvet Underground-lemez lefegyverzően törékeny zenéjéből formázza ki ezúttal is a kifinomultabbnál kifinomultabb variációkat. A gitárok kevésbé dominánsak a Luck or Magicen, viszont a művésznő a maga rendíthetetlenül visszafogott stílusával is kifejezetten hangsúlyos jelenléte jóval nagyobb dózisban biztosít dekorativitást a daloknak: a lemez elegáns, mint egy Chanel-kiskosztümben megemelt martinis pohár, és egyetlen másodpercre sem ízléstelen. A dalokban ide-oda lebegő hűvös erotikának persze megvan az a rossz tulajdonsága, hogy az első néhány hallgatás során inkább rejtve marad a hallgató elől, de addig is elégedetten biccenthetünk Britta Phillips bombabiztos ízlésére, amellyel a saját dalai mellé a poptörténet legkülönfélébb szegleteiből összeválogatta a tónusban tökéletesen passzoló tételeket. Érinti a 70-es évek végének napfényesen másnapos tengerparti rockját (Dennis Wilson: Fallin’ In Love), a 80-as évekbeli europopot (Agnetha Faltskog: Wrap Your Arms Around Me) és a régmúlt amerikai folkját is (Evie Sands: One Fine Summer Morning), hogy végül rendre ugyanoda – hangulatilag nagyjából Az éjszaka című film medenceparti estéjébe – érkezzen. Nagyon kevés hiányzik ezekből a dalokból ahhoz, hogy a Luck or Magic ténylegesen kiemelkedő legyen. Néhány védjegyszerű, ultramelodikus szóló a lemezen amúgy sok számban beköszönő Warehamtől valószínűleg elég lett volna a szint­emelkedéshez – ám ennél szebb albumot még így sem találunk, amikor egy nyári éjszakán hosszan kívánunk bámulni az édes, eleven, párás semmibe.

Double Feature, 2016

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.