Lemez

Kiss: Monster

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2012. december 8.

Zene

A 2009-es év egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy az akkor már jó ideje csak önmaga legsikeresebb tribute zenekaraként, valamint jól menő üzleti vállalkozásként funkcionáló Kiss több mint tíz év után új albumot jelentetett meg.

Az egyre zavarba ejtőbb parókákat, illetve arcvonásokat viselő Paul Stanley és a klasszikus, "levantei kufár" típusú antiszemita sztereotípiára szórakoztató gátlástalansággal rájátszó Gene Simmons kreatív duójától tényleg bármilyen hajmeresztő húzást el tudtunk volna képzelni, de azt speciel pont nem, hogy négy évtizeden átívelő karrierjük talán egyik legjobb és legegyenletesebb nagylemezével rukkolnak elő - pedig így történt. A Sonic Boom megjelenésében, hangzásában és színvonalában egyaránt a csúcskorszak, azaz a 70-es évek partihimuszokban gazdag Kiss-lemezeit idézte, és még az sem tűnt annyira kínosnak, hogy a két "új" tagra elődeik patinás Spaceman- és Catman-maszkjait kenték fel a menedzserhajlamú zenekarvezetők.

Szóval amellett, hogy nosztalgia-zenekarként is ütőképes, a Kiss sikerrel vette fel a kb. a 76-os Destroyer környékén elejtett fonalat, a vakolat és a pompás vendéghajak alatt a tagok pedig még mindig úgy festenek, mint harmincvalahány évvel ezelőtt; az Aerosmithről ugyanez például már nem állítható százszázalékos bizonyossággal. Noha a meglepetés ereje most hiányzik, a Monster azért igazolja, hogy a Sonic Boom nem valami indokolatlan tér-idő anomália volt, hanem egy új korszak diadalmas kezdete. A megszólalás kifogástalanul autentikus, a zenekar a suttyó New York-i protpunk és a kimunkált popmetálalapokból is csak himnuszokat hajlandó gyártani, és ha kell, felpörgeti a kényelmes középtempót, vagy akár a kolompot is beveti. Az óriásira dagasztott riffek és kórusok mögött pedig most sem a rutin vagy a nosztalgia, hanem inkább a magabiztosság és az önfeledt szórakoztatni vágyás látszik; tökéletes reprodukció, igazi XXI. századi teljesítmény.

Universal, 2012

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.