Olyan témák ezek, amelyről – legalábbis nálunk – nem a jazz jut az eszünkbe. Egyáltalán, megfontolják ezeket a kérdéseket az itthoni előadók? A rendszerváltás előtti szabadságvágy műfajának jelesei ma alig szólalnak meg. Némaságukat nem lehet azzal elintézni, hogy amíg a kultúra anyagi forrásai szinte kizárólag államiak, és központosított elosztórendszereken keresztül hozzáférhetőek, vagyis amíg kézből eteti és ellenőrzi a hatalom a művészeket, addig kerülni fogják a közvetlen politikai állásfoglalást. Pedig a nagy tekintélyű zeneesztéta, Christopher Ballantine már arról értekezik, hogy a mai leolvadt demokráciákban tobzódó populista ordibálással szembeni állásfoglalásra az olyan befogadó, az etnikai és kulturális határokat és hagyományokat meghaladó kevert műfajok lennének alkalmasak, amilyen a jazz is. De nemrég a Budapest Music Center, az európai jazzélet hálózatához legszorosabban kapcsolódó intézmény is „két forradalmár” lemezét adta ki.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
