„A japán zeneoktatás körülményeinek áttekintése után jobban megértjük, milyen hatást váltott ki 1968-ban Hani Kioko kezdeményezése. A budapesti ELTE egykori professzornője bölcsészkarunk japán tanszékén eltöltött évek után Japánba hazatérve a kodályi nevelési eszmék átültetésén kezdett fáradozni. A legsürgetőbb feladat az iskolai tanításban is alkalmazható japán gyermekdalok felkutatása és pedagógiai elrendezése volt. Előfordult, hogy a háromhangos (ré-dó-lá) japán gyermekdalok tanítása az óvoda vagy az iskola vezetőségében ellenkezést váltott ki, mert azt a német jellegű, komponált iskolazenét hitték a sajátjuknak, amelyhez a fülük hozzászokott, s az ősi hagyományokat őrző japán gyermekdalt érezték idegennek, elvetendőnek. A Meidzsi-korszak forradalmi átalakulása során háttérbe szorult ősi japán zenei hagyomány újraélesztése és az oktatás rendjébe illesztése áldozatos munkát kívánt. (…) Hidat kerestek, amely az európai zenével semmiféle közös vonást fel nem mutató japán zenétől az európai műzenéig elvezessen. S végül is úgy találták, hogy a keleti eredetű magyar nép ősi népdalkincse s a belőle táplálkozó Kodály- és Bartók-zene formálhat hidat számukra az európai klasszikus műzene megközelítéséhez.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
