Költőhely - Luc Jacquet: Pingvinek vándorlása (film)

  • - borz -
  • 2005. november 3.

Zene

Nagy az Isten állatkertje... Kábé ennyi hozzáfűznivalóm van a pingvin mint a keresztény jobboldal zászlóshajója kontra a liberális értékek császárkabátba bújt tagadója témához.

Nagy az Isten állatkertje... Kábé ennyi hozzáfűznivalóm van a pingvin mint a keresztény jobboldal zászlóshajója kontra a liberális értékek császárkabátba bújt tagadója témához.

Ami a filmet illeti, abból mintha kettő lenne. Egy francia meg egy amerikai. Az utóbbi - Morgan Freeman narrációjával és Alex Wurman zenéjével - állítólag kevésbé cukrozott. Én a franciát láttam. Ebben egy Björk-epigon énekel (angolul), Emilie Simonnak hívják, zeneszerző és előadó, amúgy még jó is lehet, de itt súlyosbító tényező. A Pingvinek vándorlásával ugyanis új műfaj született: a természettudományos giccs.

Minden tiszteletem azoké a filmeseké, akik több mint egy évig forgattak az Antarktiszon, nem embernek - és a képek tanúsága szerint pingvinnek sem igen - való körülmények között. Ahol a három hónapig tartó nyár tán csak kicsit keményebb, mint a mi kontinentális telünk, a kilenc hónapos másik évszakra a mínusz nyolcvannal, hóviharokkal, száznapos sötétséggel már nincs is szavunk.

A francia cím pontosabban fejezi ki a császárpingvinlét lényegét: a hosszú menetelést. A táplálékot adó tengertől húsznapi járóföldre esik a költőhelyük. Nyár végén kel útra végeláthatatlan sorokban a kolónia a földrész belsejébe, ahol nincs más, csak a jégmező. Ott választanak párt, majd a tojás kihordásában és lerakásában végsőkig kimerült nőstények a hímekre hagyják a költést, és elindulnak vissza a tengerhez. A hímek a sarki tél legkeményebb szakaszában őrzik a tojást, majd a kikelt fiókát, és várják, hogy négyhavi éhezés után felváltsa őket a párjuk, és végre mehessenek enni. Innentől a feltöltekezett nőstények etetik és vigyázzák a kicsinyeket, míg el nem jön a nap, hogy elverjék maguktól a kölyköt: nekik enniük kell, a fiókának meg önállósulni. Egy éven belül már negyedszer teszik meg ugyanazt az utat, és később az összeverődött fiókák is követik őket, hogy a nyár végén már a törzzsel együtt meneteljenek a költőhelyre.

A császárpingvin élete tele van veszéllyel és tragédiával. Eltévednek és elvesznek a hóban, nem találnak párt, egy óvatlan mozdulattal megrepesztik a tojást, túl későn indulnak el a tengerhez, és már nem marad erejük az út megtételéhez, végez velük vagy a fiókájukkal egy hóvihar, fókák vagy ragadozó madarak áldozatául esnek. A Pingvinek vándorlása közvetlen közelről, híven rögzíti a drámai pillanatokat, és nagyszerű képeket mutat a kietlen sarki tájról, az év- és napszakok szerint változó színekről, fényekről, időjárási jelenségekről. Ezzel a kinccsel vonultak be az alkotók a jó meleg stúdióba, hogy jelentős utómunkával tőrőlmetszett giccset gyártsanak belőle. A vágás, a kísérőszöveg, a zene súlyosan és szemérmetlenül antropomorfizál, és füzetes regénybe illő történetté formálja a természetfilmes anyagot. Aki nem bírja a tömény melaszt, az jobban jár a DVD-vel, ahol próbálkozhat az angol nyelvű változattal vagy a hang levételével.

A császárpingvinben erős a lét- és fajfenntartás ösztöne, de csekély az értelem. Még annyi esze sincs, mint a tyúknak (pedig azt sem az eszéért szeretjük), aki védelmezi a csibéit a héjától, míg az utódért súlyos áldozatokat hozó pingvinszülőknek szemük sem rebben, midőn egy náluk kisebb testű sirály komótosan válogat a fiókák között, hogy aztán különösebb erőfeszítés nélkül elragadja az egyiket. Ez persze nem a császárpingvint minősíti, hanem a kísérőszöveg íróit, akik az önfeláldozás héroszaként ünneplik tárgyukat, a szerelem dalának nevezik a párzást, az élet táncának a költést. Innen már tényleg csak egy kis lépés a heteroszexuális párkapcsolat, a monogám családmodell meg az örök hűség követendő példájának felmutatása a kilenc hónapra szóló "pingvinházasságban". Az állatok mélylelkének, gondolatvilágának és érzelmi életének tüzetes feltárása közben sajnos elsikkadnak azok a valóban izgalmas kérdések, hogy miért mennek olyan messzire költeni, hogyan választanak párt, vagy hogyan ismerik meg a párjukat, fiókájukat a sokaságban.

Az Intersonic bemutatója

Száz az egyhez Jérome Maison operatőr

Magyar Narancs: Mekkora stábbal dolgoztak az Antarktiszon?

Jéroöme Maison: A stábot mindössze ketten alkottuk, én és Laurent Chalet. Mi voltunk az operatőrök, a hangmérnökök, és mi forgattuk a werkfilmet is. A rendező, Luc Jacquet csak az első hónapban volt velünk, amikor kijelölte a forgatási helyszíneket. A baj csak az volt, hogy kezdetben egyetlen árva pingvint sem találtunk. Két és fél hónapba tellett, amíg rájuk akadtunk. Az év végén aztán Luc újra megjelent, és egy szakemberrel rögzítette a víz alatti felvételeket.

MN: Hogyan ért szót az ember egy rendezővel, aki nincs is a helyszínen?

JM: Az együtt töltött hónap alatt mindent előkészítettünk. A forgatókönyv, amit Luctől kaptunk, részletesen leírta a pingvinek biológiai ciklusait, úgyhogy ez szolgált támpontul az elkövetkező időkben. Luc mindenképpen el akarta kerülni, hogy a film 6000 pingvinről szóljon. Névtelen állatok helyett karaktereket akart. Azt kérte, hogy párokat keressünk, egy pingvincsalád életét kövessük nyomon.

MN: Mennyi időbe telt, amíg megtalálták a szükséges karaktereket?

JM: Az első két napon nem forgattunk. Figyeltük őket, ismerkedtünk a szokásaikkal, igyekeztünk megérteni, hogyan párosodnak. Két napra volt szükségünk, hogy megtudjuk, miként is fognak mutatni a filmben.

MN: A filmjük egy pingvinpár története. Mennyit kellett csalni, hogy megkapják a kívánt hatást?

JM: Valamennyi fellelhető párt lefilmeztük. Aztán a vágószobában dőlt el minden: azt hiszem, végül úgy 100 párból csinálhattunk egyet. Könnyű dolgunk volt, mert a pingvinek nagyon hasonlítanak egymásra.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

(Fordította: Köves Gábor)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.