Koncert - Lakossági sokk - A Portishead a Balaton Soundon

  • Nagy István
  • 2011. július 14.

Zene

Ha az ember a zamárdi strandon mászkál július második hétvégéjén, akkor lefogadhatja, hogy egyedi élményekben lesz része, például olyan női testfelhozatalban, hogy a Playmate-casting ehhez képest a Veresegyházi Asszonykórus klubdélutánja. Persze a másik nem csak erre a hétvégére felpakolt izmokkal reagál, és mindenki görcsösen próbálja egymást alulöltözni, ami 38 fokban amúgy teljesen jogos, de a Balaton Sound időnként sokkal inkább hasonlít egy életre kelt szoftpornómagazinra, mintsem zenei fesztiválra. Igazából azért rugózom ezeken a hülyeségeken, mert aligha lehetett volna alkalmatlanabb helyszínt találni a Magyarországra végre eljutó - és errefelé sokak által még mindig s-sel ejtett - Portishead fellépéséhez.
Valljuk be őszintén: a zene itt tényleg nem elsődleges szempont, és két színpadot leszámítva mindenhol klasszikus lakossági tuc-tuc szól, bár néha még ezen a két helyszínen is. A Balaton Sound a Ti‘stók és David Guetták terepe, a tömeg inkább rájuk és hasonszőrű társaikra kíváncsi, és hiába járt már itt aránylag sikerrel a Massive Attack és a Kraftwerk - furcsán mutatnak ők Magyarország Ibizáján.

A Portishead meg főleg, ráadásul úgy, hogy előttük a tőlük szintén teljesen idegen Mika lép fel, ami olyan párosítás, mintha az ember az Oroszlánkirály után egyből a Holtak hajnalát kezdené el nézni. Mert Beth Gibbonsék zenéje egy pillanatnyi nyugalmat, vidámságot, vigaszt nem nyújt, a leggyorsabb dalok is középtempósak, néha már betegesen elborultak, és alaposan fejbe csapják azokat, akik kíváncsiskodó szándékkal mennek megtekinteni őket. Az együttessel most ismerkedők tátott szájjal állnak: körülbelül ilyen látványt nyújtana a Paksi Blues- és Gasztrofesztivál közönsége, ha valami fatális véletlen következtében Lady Gaga lépne elé. Kár, mert amúgy a koncert nagyon jó, és ezt még az sem tudja elrontani, hogy a csendesebb részeknél (van ilyen bőven) a többi helyszínről behallatszik a dübörgés, és mindenféle egyéb zaj.

Közben kiderül, hogy Adrian Utley remek gitáros, és egy kis Jimmy Page-es manírt kölcsönözve még vonóval is bünteti hangszerét, ettől függetlenül természetesen statikus a jelenléte, de még mindig hiperaktív Gibbonshoz képest. Az énekesnő első látásra egy pszichiátriai klinika régi lakójának tűnik, aki szenvedve adja elő az összes dalt, na de hát ki tudná elénekelni mondjuk a Sour Timest vigyorogva? A dalok között nagyritkán belesóhajt egy thank you-t a mikrofonba, de ez a maximum, a zenekar agyának mondható Geoff Barrow viszont egyfolytában izeg-mozog: gitározik, dobol, szkreccsel, és biztos kézben tartja a produkciót.

A koncert és az életmű két csúcspontja a gyilkos ütemű Machine Gun, illetve az első lemezről ideemelt Glory Box, de persze az egész szett lenyűgöző, hát még az, amikor a váratlanul örömrohamot kapó Gibbons lerohan a közönséghez, és a keblére ölel néhány nézőt. Ez az a pillanat, amikor végleg minden ottlévő elfelejti, hogy hol van, és innentől már egyáltalán nem számít, hogy a white partyk törzsközönségén keresztül kell elvergődni a kijárat felé.

Zamárdi, július 8.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.