Koncert: 3 nővér, 2 apa és fiú

  • Csont András
  • 2002. június 6.

Zene

A Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozatában előkelő helyet kaptak jelentős magyar zeneszerzőink. Recenzens két eseményen lehetett ott a Theater an der Wienben: május 28-án az Eötvös-Ligeti-Kurtág elnevezésű koncerten, a következő nap pedig Eötvös Péter Három nővér című operájának előadásán.

A Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozatában előkelő helyet kaptak jelentős magyar zeneszerzőink. Recenzens két eseményen lehetett ott a Theater an der Wienben: május 28-án az Eötvös-Ligeti-Kurtág elnevezésű koncerten, a következő nap pedig Eötvös Péter Három nővér című operájának előadásán.Az első élmény megérkezésem délutánján ért: "törzshelyemen", a Sperl kávéházban föltűnt Ligeti György, bottal, tarka pulóverben, neonszínű tornacipőben. Egy kopott ballonnal kiegészítve aztán ugyanebben a mezben jelent meg az esti koncerten. Hát igen, Ligeti sosem kedvelte a protokollt, jóllehet az estét voltaképpen a születésnapja alkalmából rendezték: 1923. május 23-án látta meg a napvilágot Dicsőszentmártonban.

A nézőtéren sem az ünnepi hangulat uralkodott, nyakkendőt elvétve látni; feltűnt a sok szakmabeli magyar, az osztrákok külsőre meg pontosan úgy festettek, mint az itthoni sznobjaink jobbjai (copyright: Tandori), tekintetükben ott tüzelt a kérlelhetetlen bennfentesség. És a szünetben kifülelt beszélgetésekből rájöhettem, tényleg ismerik nagyszerű magyarjainkat.

Az első számként Eötvös Péter Triangulum elnevezésű darabja hangzott el, melynek alcíme nagyjából kijelöli a formálás irányát: "akciók egy kreatív ütősre és huszonhét hangszerre". A kreatív ütőhangszeres szerepét az Amadinda frontembere, Rácz Zoltán játszotta, kezében a triangulummal jelent meg, és hangszerével mintegy kiütötte Eötvöst a karmesteri pulpitusról, aki aztán a zenekar soraiban foglalt helyet. Ettől kezdve az ütőhangszeres Rácz irányította a zenét, ő szabta meg a belépések rendjét, a hangok magasságát stb. Hogy hogyan, azt most nincs hely részletezni. Egyszóval az aleatória és a performance keveréke ez a roppant szellemes darab, mely Klenyán Csaba frenetikus klarinétszólójával zárult.

Utána Kurtág György és felesége, Kurtág Márta játszottak a nagy zeneszerző Játékok sorozatcímet viselő zongoradarabjaiból. Aztán a régóta Franciaországban élő ifj. Kurtág György lépett a pódiumra, hogy szintetizátoron előadja a The Hollow of The Deep Sea Wave című darabját.

Harmadikként id. Kurtág György és fia közösen írt kompozíciója következett: Párbeszéd vonósnégyesre és szintetizátorra. Szép és ihletett zene (maga a kvartett eltéveszthetetlenül Kurtág sen. stílusában szólt), ám a nyers, félig-meddig

feltehetően improvizált

szintetizátorszólam óhatatlanul is lerontotta a költői hatást. Persze lehet, hogy ez volt a cél. Kurtág sen. a következő szavakat írta ajánlásként a műsorfüzetbe: "A zene, amit hallani fognak, két, roppantul különböző és egészen más utakon járó individuum zenéje, akik sok éve kísérleteznek, hogy valódi párbeszédet alakítsanak ki egymás közt. E cél elérését - tán mondanom sem kell - inkább megnehezíti, semmint megkönnyíti a körülmény, hogy ez esetben apáról és fiúról van szó." Komoly és átgondolt szavak. Mostanában sok szó esik a magyar kultúrában az apa és a fiú közti kapcsolatokról. Kurtágék föllépése tanulságos adalékul szolgált, hiszen itt az apa - lévén zseni - akarva-akaratlanul is gátja lehet a hasonló pályára lépett tehetséges fiú fejlődésének. Küzdelem ez, melynek egyik lecsapódása volt e fellépés.

És valami hasonlót láttunk a koncert második részében, ezúttal Ligeti György fia lépett fel zeneszerzőként. Ám a különbség már abban is lemérhető, hogy ő nem apja keresztnevét viseli, Ligeti jun. a Lukas névre hallgat. Az Amadinda remek előadásában két ütőhangszeres művet hallottunk tőle, melyek persze nem tagadhatják meg a zseni apa hatását, a fiúnál is az úgynevezett "inherens patternek"-ről volt szó, az afrikai, poliritmikus zene roppant befolyásáról. Mégis, egészében az a benyomás támadhatott, hogy a két Ligeti kapcsolatát kevés felhő árnyékolja. Maga Ligeti jun. vidám jelenség, szaloncukorpapír színű ingében mosolyogva fogadta a tapsokat.

Zárószámként a Budapesten, Kurtág születésnapján tavaly már hallott Ligeti-mű hangzott el: Síppal-dobbal. Meláth Andrea adta elő szenvedélyesen, sok humorral ezt a Weöres Sándor verseire komponált, hihetetlenül szellemes dalciklust. Az öreg Ligeti nem ment ki a színpadra meghajolni, tarka pulóverében az egyik sor közepén felállva, meghatott arccal fogadta a sok hurrát.

Május 29-én került sor az Eötvös-opera előadására. A bécsiek úgy döntöttek, az egyszerűség kedvéért átveszik a lyoni ősbemutató rendezését (Ushio Agamatsu munkája) és majdnem teljes szereplőgárdáját. Bölcs húzás volt. Mert noha a darab a világ szinte összes jelentős színpadán megjelent (az egykor jelentős budapestin is), feltehetően ez a rendezés, világítás, díszlet, énekesgárda az etalon. Eötvös egészen zseniális módon felépített operája radikális megoldást talált az úgynevezett irodalmi opera problémájára. Számára Csehov szövege, dramaturgiája mindössze kiindulópont volt,

felrobbantotta a darabot,

hogy aztán a végére a maga rendje szerint rakja össze ismét. Nem felvonásokat látunk, hanem "szekvenciákat", melyek más és más szemszögből mesélik el az alapcselekményt. A három szekvencia elé egy Prológust illesztett a zeneszerző, az eredeti darabban a legvégén szerepel ez a szöveg, a párbaj után, amikor a három nővér egy közös nagy monológban panaszolja föl keserű sorsát. Eötvös teremtőerejét dicséri, hogy három kontratenorra, azaz három férfiénekesre bízza a három nővér szerepét, ezzel garantálja a stilizálást, az elidegenítést. És ezzel egyben azt is biztosítja, hogy megvalósuljon Csehov eredeti elképzelése, aki konzekvensen komédiának nevezte darabjait. A három énekes (Alain Aubin, Lawrence Zazzo, Oleg Riabets) hihetetlen intenzitással játszik és énekel, méltó társuk a negyedik kontratenor, a színes bőrű Gary Boyce Natasa szerepében. Mindenképpen kiemelendő még Andrej szerepében Albert Schagidullin, valamint a Doktort félelmetesen groteszk humorral adó Peter Hall. Két zenekar működött közre, elöl a bécsi Klangfiorum (Eötvös Péter vezényletével), valamint a színfalak mögött a szombathelyi Savaria együttes, őket Tihanyi László dirigálta. Nagy előadás, katartikus este. Méltó rá, hogy lefekvés előtt megigyunk még egy pohár bort a Sperlben.

Csont András

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.