Koncert: A második kevercs (A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiről)

  • Péteri Lóránt
  • 2002. április 4.

Zene

Nikolaus Harnoncourt - akinek mellesleg van egy magyar nagymamája, és akinek szocializációjára mi sem jellemzőbb, mint hogy magyar nyelvemlékei a "mindörökké", az "ámen" és a "hordár"! - két dolognak örülne, ha még megérhetné, hogy a bőgőkre bélhúrokat raknának, és hogyha az egyvonalas "a" hang manapság mindinkább felsrófolt rezgésszámát jócskán leszállítanák. (Mindezt a március 26-án tartott és Batta András által remekül vezetett pódiumbeszélgetésből tudhattuk meg.) A kívánságok tehát olyanok, mint a nyelvi emlékek: apróságok, a mindennapi szokásokhoz kötődnek, de egy nagy hagyomány és egy nagy kultúra árnyékából lépnek elő.
Nikolaus Harnoncourt - akinek mellesleg van egy magyar nagymamája, és akinek szocializációjára mi sem jellemzőbb, mint hogy magyar nyelvemlékei a "mindörökké", az "ámen" és a "hordár"! - két dolognak örülne, ha még megérhetné, hogy a bőgőkre bélhúrokat raknának, és hogyha az egyvonalas "a" hang manapság mindinkább felsrófolt rezgésszámát jócskán leszállítanák. (Mindezt a március 26-án tartott és Batta András által remekül vezetett pódiumbeszélgetésből tudhattuk meg.) A kívánságok tehát olyanok, mint a nyelvi emlékek: apróságok, a mindennapi szokásokhoz kötődnek, de egy nagy hagyomány és egy nagy kultúra árnyékából lépnek elő.

Ezzel a megállapítással persze már udvariasan be is sétáltunk Harnoncourt utcájába. Ami egyáltalán nem baj. Nem baj, hiszen azon nagyszámú zenész közül, akikben valaha feltámadt a verbális önreprezentáció igénye,

Harnoncourt messze kimagaslik

kivételes intellektusával. S írásainak, nyilatkozatainak jó része egyébként is csak áttételesen tölti be az önmegjelenítés mágikus funkcióját. Bennük (s most nem csak a tudományos beszédmódot választó tanulmányokról beszélek) jórészt tárgyias, sokszor empirikusan is alátámasztott okfejtések sorakoznak egymás után. Valamelyest persze zavarba ejtő, hogy a 20. század második felének talán legjelentősebb előadó-művészi oeuvre-jéhez egy komplex, zárt szövegvilág kapcsolódik, amely maga is elemzésre csábít, s valósággal szuggerálja azt a fogalmi bázist, amelyben az előadói tettekről gondolkodhatunk. Ha túlságosan e szövegek bűvöletébe esünk, nem kerülhetjük el, hogy védekező reakcióként végül a Harnoncourt-jelenség felépítettségének érzése töltsön el bennünket. Ilyenkor jó visszatérni a felvételekhez és megbizonyosodni e jelenség fantasztikus valódiságáról.

A március 25-i koncert programját látva az embert elfogta némi szentségtörő berzenkedés. Az idén hetvenhárom éves Harnoncourt több mint harminc éve járt legutóbb Budapesten. A hangverseny előtt megfordulhatott a fejünkben, hogy vajon a kivételes, talán soha vissza nem térő alkalmon Mozart két korai egyházi műve (Litaniae lauretanae KV 195; Regina coeli KV 127) és Haydn kései B-dúr miséje (Hob. XXII) elég sokoldalúan reprezentálja-e majd Harnoncourt művészetét; hogy nem lett volna-e jobb csupa nagy formátumú, felkavaró, stilisztikailag komplexebb művet választani. Elég hamar kiderült, hogy ezeknek a kérdéseknek nincs relevanciája. Sőt. Éppen a

kamaszkori Mozartok

előadása ébreszthetett rá Harnoncourt személyes előadási kultúrájának és általános kultúrafelfogásának lenyűgöző nagyságára. Meggyőzően mutatta meg, hogy az igazán élő kultúra nem a tiszteletet parancsoló remekművek párbeszédében, hanem egyfelől a közös eszmények kicsit és nagyot egyaránt átható működésében nyilvánul meg. Másfelől pedig abban, ahogy a tipikus jelenségek adott kontextusból következő egyszeri, hasonlíthatatlan jelentése feltárul. Harnoncourt jelenlétének lankadatlan intenzitása, az az intellektuális készenlét és szeretetteljes odaadás, amivel a zenei jelentések után ered, megható és felemelő. A Mozart-darabok előadásában együtteseivel (Concentus Musicus Wien, Arnold Schönberg Kórus) megmutatta, hogy a mennyországra nyitott mégoly kis ablakokon át is rá lehet látni az egészre. Haydn miséjében pedig az e világi pompával és meghittséggel kifejezett bizonyosság és az annak előterében felmutatott liriko-dramatikus eseménysor nagy téttel bíró fordulatosságának kettőssége volt különösen szép.

A Schönberg Kórus ebben a drámában igazi drámai hősként lépett fel: különlegesen árnyalt dinamikái, karcsú, de magvas tónusa, mindig értelmező frazírozása szólistaprodukcióként is fantasztikus lehetett volna - de ez nem jelentette azt, hogy a megszólalás - ugyancsak drámai értelmű - kórusszerűsége ne hatotta volna át intenzíven előadásukat. A Concentus Musicus rugalmas, hajlékony zenélését, a szólók részletező szépségét, a triumfusok kemény ritmusait és meleg fényét, az elragadtatottság pillanatainak fantasztikus hangszeres kivitelezéseit elemezhetetlenül gazdagnak éreztük. Harnoncourt énekes szólistái - egy kivétellel - kétségkívül elmaradtak ettől a színvonaltól. Maria Cristina Kiehr bársonyos szopránja viszont igazi örömünkre szolgálhatott, s lélegzetelállító pillanatokkal ajándékozott meg a Regina coeli szólójában.

Jurij Bashmet saját együttese, a Moszkvai Szólisták élén adott hangversenyt a Vigadóban március 29-én. A brácsaművész Bashmet - feltehetően gondos munkával -

paganinisre igazította a küllemét

Britten Lachrymaejának szólója után ezt nem is éreztük kifejezetten szerénytelenségnek. Szép, melankolikus, kicsit kísérteties darab ez: nagyon angol, "gótikus" múltba révedése Vaughan-Williams Tallis-fantáziájára emlékeztet. Hogy is ne emlékeztetne: ez a mű sem más, mint variációsorozat egy régi angol témára, Dowland If my complaints could passions move című dalára. Dowland reneszánsz depressziójától az 1950-es Britten-stílus vezet tovább: "téli utazásra" a lélek kietlen és még kietlenebb tájain. Vezetőnk kilétéről nincs biztos tudomásunk, de a fidula, amin játszik, sok jóval nem kecsegtet. Szembetűnően közel állt ez a világ Bashmet karakteréhez. Bámulatosan sokféle hangot csalt ki brácsájából, s láthatóan mindig éppen olyanfajtát, amit szándékában is állt - s közben érzékenyen működött együtt tizenhat játékostársával.

Karmesterként Bashmet nem tűnt kimondottan innovatív egyéniségnek. A hangverseny élén elhangzó Csajkovszkij Vonósszerenád a dús, meleg, erősen vibrált, oroszos vonóshangzás apoteózisává vált: az egészében ízlésesen megformált interpretáció mindenesetre hamarabb kifulladt, mint ahogy maga a darab véget ért. A szünet után Franz Schubert A halál és a lányka melléknevű vonósnégyesének (D. 810) Mahler által készített átiratát hallhattuk: ennek előadásában árnyaltabb, differenciáltabb hangzásideállal és izgalmasabb ellentételezésekkel találkozhattunk, mint a Csajkovszkij-darabban. Az előadás Mahler vállalkozását mindenesetre jóval kevésbé mutatta eretneknek, mint ahogy azt a kortársak érezték.

Péteri Lóránt

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.