Előtte Kispál és a Borz friss doboló emberrel, s meglepő módon masszívan a korai lemezeinek nyomvonalán: egész jól húzzák, Lovasit rég láttam már ilyen önfeledten, ám Mike Zwecker (korábban Fabulon) messze nem abban a nekem kedves feszes-húzós stílben üt, mint Csülök - így se rossz, de ősszel az új korong majd bizonyára részletesebben eligazít.
Mindeközben a backstage-ben rövid, de intenzív közjáték zajlik a Kispál előtt pörgő drum&bass Kosheen, valamint Iggy Pop zenekara tagságának részvételével (a beszámolók ellentmondanak egymásnak abban, hogy maga Iggy részt vett-e a buliban). Szemtanúk szerint az erősen ittas angolok elébb csak egymással kidobósoztak, de aztán egy üveg átreppent Iggyék térfelére, majd néhány rosszul megválasztott szó, s már ütötték is egymást, a biztonságiak közbelépéséig. A Kosheen gitárosa később beletöri kulcsát Iggyék öltözőjének zárjába, de ezért már nem kapják el.
Az esti koncerten a négy zenész nem mutatja jelét, hogy belerondítottak volna a kedvébe. Tavaly az Iguána azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy a legnagyobb téveszme vele kapcsolatosan az, ha még mindig egy kimondottan vad palinak gondolják, és tényleg: sem öntestét, sem a színpadot nem aprítja szét, hanem azért, szó se róla, most is baromi energikus. A műsor felénél belehörgi a mikrofonba, hogy szeret minket, és mivel mi hasonlóképp reagálunk, még a reflektorokat is felnyomatja, csak hogy lássa azt a rusnya képünket. Amikor pedig egy feléje dobott vizespalack elhúz a feje mellett, csak még kihívóbb pózba vágja magát, majd kedélyesen fityiszt mutat az elkövető irányába - gyenge próbálkozás, haver.
Igazán szerencsés dolog, hogy épp ezen a turnéján láthatjuk. Ha az 1999-es Avenue B. visszafogottságára épít, megeshetett volna, hogy csalódásba fordul a dolog, ám a tavalyi Beat Em Up brutális és fölöttébb Stooges-fazonú, halálegyszerű számaival nem bír hibázni. Mask, Drink New Blood, Howl - vagy huszonöt éve nem írt ilyen könyörtelen számokat, a friss véres húsok mellé pedig egy jó adag Stooges (TV Eye, Search & Destroy, No Fun, I Wanna Be Your Dog), valamint a szólókarrier erősebb pillanatai társulnak a Real Wild Childtól a Cold Metalon át a Home-ig (a Lust For Life viszont valamiért kimarad). Nincs pihenő, a számokat szünet nélkül, egymásba folyatva adagolja a dob/gitár/basszus felállású zenekar, a leglazább pillanat tán a Passenger, amúgy zúzás végig, ahogy kell. A megszólalás kissé maszatos, de nincs nagy gáz, az amúgy teljesen arctalan faszikból álló csapat tisztességes huzattal reszel a háttérben, az érdes riffek úgy feszülnek a testünkhöz, akár egy torokra simuló garrotte-zsinór. Különösebben büfének sem kell lennie az Iggy-életműből valakinek ahhoz, hogy mindennek az ízére könnyedén ráérezzen. Egyfelől a számok időtlenségére gondolok, másrészt arra is, hogy ma a legdögösebb rockzenekarok jelentékeny része tiszta erőből épít az itt elhangzó nótákra, hogy csak a svéd Hivesra vagy az amerikai Queens Of The Stone Age-re utaljak (utóbbi If Only című slágeréhez például úgyszólván egy az egyben lízingelte az I Wanna Be Your Dog riffjét).
Bárhogyan is: pillanatok alatt egészen nagyszerű hangulat kerekedik, konkrét beindulás van, tánc, headbang, ilyesmi, csak azért is szörföznek a renitensebbek. Iggy előadásában nyoma sincs a kiagyaltságnak, zsigerinek tetszik minden a hirtelen indiántánctól a mikrofonlasszózáson át a bevadító vonításokig. Miközben némi ironikus távolságtartás is jellemzi - ötvenöt évesen egy Keress és romboljt hogyan is lehetne másképp. S bár egy reggeli séta a Szigeten gazdagíthat megkapó élményekkel, elég egy pillantás a kivetítőre, hogy belássuk, alighanem ő itt a legbarbárabb figura megjelenésileg: ahogy öregszik, egyre vékonyabb, mára a szálas izomzata mellett kábé a teljes érhálózata is szabad szemmel megfigyelhető, s mindemellé beújított egy zord borostát is. Hibátlan.
A műsornak hirtelen, alig egy óra múltán szakad vége. Felőlem bármennyit játszhatnának még, de végül is ez sem rossz megfejtés: a felspannolt, de ki nem csavart népség így tiszta erőből vághat neki az éjszakának, mehet le kutyába vagy válhat szentté, ahogy tetszik.
Greff András
