Koncert: Árkádia (Schiff András szólóestje)

  • Péteri Lóránt
  • 2001. november 29.

Zene

Chopin és példaképei címmel Schiff András adott hangversenyt a Zeneakadémián november 2-án. A sorozat további koncertjei: december 11., január 14., február 11.
Schiff András az evidencia lenyűgöző erejével, a feltétlen komolyan vevés etikájával, no meg azáltal, hogy meglehetősen jó zongorista, olyan adekvátnak, olyan töretlen hitelűnek és életünkben betöltött szerepét illetően olyan esszenciálisnak láttatta az európai koncertkultúrát, ahogyan azt éppenséggel nem minden este tapasztaljuk meg a budapesti hangversenytermekben.

Liszt írja a Szentivánéji álom-nyitányt indító négy mágikus fúvósakkordról, hogy azok olyanok, mint amikor valaki lassan lehunyja a szemét és egyszerre csak különös álomvilágban találja magát. E romantikus toposz ellentéteként Schiff koncertjét valamilyen ébredési jelenettel lehetne leírni. Az első hangok után el kell hinnünk, hogy éppen akkor álmodunk, amikor azt hisszük, hogy ébren vagyunk. Vagyis amikor a világot kissé bonyolultnak, esetleg valamelyest érthetetlennek, netán némileg lepusztultnak találjuk. Ezek csak ködképek - tudjuk meg Schifftől. Amikor Schiff Bachot, Mozartot, Scarlattit és Chopint játszik, egy kései, bölcs és rafinált klasszicizmus képviselőjének bizonyul, amelyet talán Thomas Mann József-regényéhez hasonlíthatnánk.

Az az igény, hogy a barokk zenét korhű hangszereken és a korabeli előadásmódot rekonstruálva adják elő, manapság meglehetősen általánosnak tűnik. A legkevésbé sem evidens, hogy J. S. Bachnak a korábbi kanonizáció által már-már stílusok fölé emelt, kontextusából kiragadott zenéjét ma is modern zongorán szólaltassák meg. Schiff

keskeny pallón jár,

amikor a stílushűségnek és a meg nem tagadott hangszerszerűségnek egyszerre akar megfelelni. Az ízlés és ama meggyőződés, miszerint e zene nagyon színes, nagyon eleven, csupa intellektus és mégis csupa primér érzékenység, olyan előadást eredményezett a modern Steinway-zongorán, amely valahogy felülemelkedett ezeken a kérdéseken. A h-moll Francia nyitányban (BWV 831) a plasztikus, de karcsú vonalakkal megrajzolt zenei szövet, a tánckaraktereket megteremtő erőteljes akcentusok, a fürge, de sosem motorikus, hanem finom agogikákkal (azaz belső tempómódosításokkal) tagolt mozgás nagyon megkapóvá tette ezt a bensőséges előadást. Mozart Gluck-témára írt G-dúr variációiban (K. 455) a meghitt játékosság: az olvadékonyan szép dallamosság és a hol lapidárisan humoros, hol ironikus effektusok egymásmellettisége volt különösen jóleső. Schiff billentéstechnikája fantasztikus dimenziókat teremt a dallamrajzok létrehozásakor. "Látható" dallamai vannak, amelyeket mintegy oldalról világít meg, így formájukat a felszínükön játszó fény és árnyék teszi érzékelhetővé. Hogy ez az optikai illúzió létrejön, az azt jelenti, hogy Schiff egy-egy összefogott frázison belül a tompább és csillogóbb színek egész skáláját vonultatja fel. A Mozart-mű után Domenico Scarlatti hat szonátája következett. Schiff átélhetővé tette azt a hasonlíthatatlan eredetiséget, amely a hangszer és a forma lehetőségeire ráébredő komponista lassan háromszáz éves, lenyűgözően csiszolt és megnyerően szertelen műveiből árad. Emlékezetesek maradtak a hangsúlyos artikulációval felszínre hozott szokatlan akkordfordulatok, a maximálisan komolyan vett és művészien értelmezett játéktechnikai kísérletek. Eközben a darabok értelmezhetőségének egy másik minősége is megvilágosodott. Nevezetesen az, hogy változékony felszínük

tájszerűen egységes

világokat takar. Ez a tájszerűség különösen szépen tárult fel az utoljára elhangzó szonáta (K. 513) pásztori idilljében.

A szünet után értünk el Chopin 24 prelűdjéhez (op. 28). Szöveg nélküli dalok, indulók, fantáziák, etűdök, töredékek követik itt egymást: 24 darab a 24 lehetséges hangnemben. Miközben hallgatjuk őket, ráébredünk, hogy Chopin a miniatűr és fragmentált kisformák sorozatából ugyanolyan teljességhez jut, zenei és spirituális világának ugyanolyan catalogus rerumát hozza létre, mint mondjuk Bach a maga koordinátái szerint a Goldberg-variációkban. Schiff a prelűdöket attacca, azaz megszakítás nélkül adta elő. Gyakran az egyik darab utolsó akkordjának kicsengését meg sem várva kezdett bele a következőbe. Ez valahogy nagyon intimmé és személyessé tette az előadást. A Chopin-művet mellesleg Pleyel-zongorán játszotta, amelynek tompább fényű, de melegebb hangja, rövidebb kicsengése ugyancsak otthonosságot árasztott. Sejthető, hogy Schiffet a hangszerválasztásban sem a feltétlen historikus hitelesség igénye, hanem a hangzás izgatóan más minősége befolyásolta. Előadása mindenesetre éppúgy empatikusan szubjektív és személyesen objektív volt, mint a Bach-darabok esetében. Lehetséges, hogy az ember a prelűdök némely darabját kontrasztosabbnak, konfliktuózusabbnak, drámaibbnak tudja annál, mint amit Schiff egészében

inkább lírai értelmezése

sugallt. Lehet, hogy az Asz-dúr prelűd nagy affirmatív dallamíveit retorikusabbnak képzeltük. A Desz-dúr darab visszatérő témáját megakasztó, kíséret nélküli hangokat talán beszédszerűbbnek, recitativo jellegűnek gondolnánk. (Hogy a b-moll prelűd a hangverseny egyetlen érzékelhető fáradási pontja volt, az igazán említésre sem méltó.) Izgalmas volt az E-dúr prelűd orákulumzenéjének belső szólamait ilyen tisztán, vonalszerűen hallani, és élvezetes volt a gisz-moll zakatolásának robusztus indítása is. Mindennél azonban fontosabb volt az egyszeri, sugallatos élmény, a hol egészen távolról érkező, hol szinte belül megszólaló hangokkal, a rejtélyes üzenetekkel és a személyes megszólításokkal, a két-három hangból álló emberi gesztusokkal és tüneményszerű csillanásokkal. Be lettünk avatva.

Péteri Lóránt

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.