Tarr Béla 1979-ben mindenféle jogosítvány, főiskola, rendezői diploma nélkül készítette el első filmjét, ami akkoriban példátlannak mondható; a Családi tűzfészek azonnal nagydíjas lett Mannheimben, kitüntetett figyelemben és elismerésben részesült a magyar filmszemlén. Miután további dokumentarista játékfilmjeiben (Szabadgyalog, 1981; Panelkapcsolat, 1982) többféle variációban is felhasználta és kimerítette a műfaj lehetőségeit, meglepő fordulatként hatott az 'szi almanach (1984) színesben fotografált kamaradrámája, amelynek nemcsak a látásmódban, hanem a stílusban is tetten érhető nóvumát még inkább felerősítette, hogy a régi nóta - a lakásmizéria - tért vissza benne egészen más köntösben. Az ismertnek tűnő tematikus elemek (harc a lakásért; összezárt emberek hatalmi játszmái, árulásai, manipulációi, reménytelen kepesztés, lealjasulás) a fikciós keretben megjelenítve már túlmutatnak nemcsak a szereplők jellemhibáin, hanem az embert megrontó kor bűnein is, s valami általánosabb érvényű "rendszerhibára" kezdenek utalni. De hogy mit keresett itt Tarr, azt azután érthettük meg, hogy a Kárhozatban megtalálta. Az 1988-as Kárhozat stáblistáján feltűnik két új név: Krasznahorkai László író és Hranitzky Ágnes vágó, társalkotó (Víg Mihály zeneszerző az 'szi almanach óta dolgozik Tarr-ral). Még egy nevet kell említenünk: Fehér György rendezőét, akit konzultánsként nevez meg a stáblista. Részben hozzájuk köthető a Kárhozat tematikus és stílusfordulata, s a későbbiekben is meghatározó szereplői lesznek Tarr univerzumának.