könyv - JOEL MCIVER: SLAYER

  • Kovács Bálint
  • 2010. szeptember 16.

Zene

Nem kell feltétlenül megveszekedett Slayer-rajongónak lenni ahhoz, hogy szívesen elolvassunk a történetükről egy könyvet. Ha McIveré mellett döntünk, nagyjából akkor fogjuk szövegét baromi idegesítőnek tartani, amikor tizedszer hangzik el egy dallal vagy dalszöveggel kapcsolatban a "szánalmas" szó, ötödször a "nevetséges" és huszadszor az "unalmas": azaz nagyjából a századik oldalon.
Nem kell feltétlenül megveszekedett Slayer-rajongónak lenni ahhoz, hogy szívesen elolvassunk a történetükrõl egy könyvet. Ha McIveré mellett döntünk, nagyjából akkor fogjuk szövegét baromi idegesítõnek tartani, amikor tizedszer hangzik el egy dallal vagy dalszöveggel kapcsolatban a "szánalmas" szó, ötödször a "nevetséges" és huszadszor az "unalmas": azaz nagyjából a századik oldalon. Az még érthetõ, hogy McIver nem tartja a debütalbum egyes belezõs dalszövegeit a kortárs amerikai költészet legnagyobbjainak (bár kérdéses, mennyi értelme van beszólni egy negyedszázados klasszikus enyhén szólva is a maitól eltérõ közegben íródott szövegeinek), de hogy még egy CD-pakkhoz csomagolt Slayer-zászlót is fontosnak tart bírálni, talán mégiscsak túlzás. Fõleg, hogy mindezt magas lóról teszi: a könyv hemzseg a kategorikus kijelentésektõl (hogy mit kellett volna kihagyni vagy máshogy játszani egyes számokban), ráadásul a zenei okoskodás is inkább tudálékosnak tûnik, úgyhogy alkalmanként a szerkesztõ javítja ki a hibáit komikus lábjegyzetekben ("A szerzõ megint félrehall: ez a riff minden, csak nem triola."). A sok gitáros okfejtés mellett pedig elfelejt egy szót is szólni a sárba alázott Diabolus In Musica szokatlan és domináns dobtémáiról.

Mindettõl persze egy érdekes könyvben simán el lehetne tekinteni, de ez nem áll másból, mint az egyes lemezek számainak egyenkénti kritikájából, meg a készítésük és a turnék körülményeirõl. Sztorizás gyakorlatilag semennyi nincs benne (jellemzõ, hogy a szerzõ szerint a "legextrémebb" incidens az volt, amikor egy koncertre nem fért be mindenki, és a kint maradtak törni-zúzni kezdtek), a tagok jellemérõl pedig három magazininterjú többet mond el, ráadásul alapos utánajárásról sem lehet beszélni (a Blood Red szövegét például "állítólag" a Tienanmen téri vérengzés ihlette). De egyelõre be kell érni ezzel; a Wikipediánál még mindig jobb.

Fordította: Szántai Zsolt. Cartaphilus, 2010, 320 oldal, 3990 Ft

**

Neked ajánljuk