könyv - PETER JAMES: UTOLSÓ ESÉLY

  • - banza -
  • 2010. május 6.

Zene

A magyarul ötödik könyvével jelentkező Peter James regénye az elmúlt évtizedekben főleg a skandináv szerzők által divatba hozott családi krimik sorába tartozik. Ezekben a rendőrség tagjai amolyan kis famíliát alkotnak, a munka során belelátnak egymás magánéletébe, megismerik társaik valódi családjának életét, míg a munka virtuális famíliája egy másfajta, olykor az előbbinél nagyobb szolidaritást jelent.
A magyarul ötödik könyvével jelentkezõ Peter James regénye az elmúlt évtizedekben fõleg a skandináv szerzõk által divatba hozott családi krimik sorába tartozik. Ezekben a rendõrség tagjai amolyan kis famíliát alkotnak, a munka során belelátnak egymás magánéletébe, megismerik társaik valódi családjának életét, míg a munka virtuális famíliája egy másfajta, olykor az elõbbinél nagyobb szolidaritást jelent. Így lesz emberarcú a rendõrség. A sorozat fõalakja, Roy Grace fõfelügyelõ egyébként is családi problémákkal küzd: imádott felesége, Sandy immár tíz éve nyomtalanul eltûnt, de a nyomozó nem adja fel a reményt, hogy egyszer mégis visszatér - ez a motívum minden esetben amolyan pluszbûncselekmény gyanúját veti rá az éppen aktuális ügyre.

Másrészt globalizációs krimirõl van szó. Ahogy James írja a bevezetõben: "A szomorú igazság az, hogy az Egyesült Királyságban mindennap meghal három ember annak következtében, hogy nincsen elegendõ átültetésre alkalmas emberi szerv." Ugyanakkor több ezer hajléktalan gyerek vergõdik Bukarest utcáin, "akik közül valóban eladtak-eladnak néhányat a szerveikért". E két tény összekapcsolása a bûnregény alapja, mely ráadásul egy súlyos morális dilemmát is bedob: a legális várólisták végtelen reménytelenségével szemben tényleg erkölcstelen-e az, ha egy anya illegális szervkereskedõkhöz fordul gyermeke élete érdekében?

Jól bonyolított, részben hiteles alakokat felvonultató könyv, amely azonban túl sokat markol, gyorsan kifárad, a csomókat túl korán oldja meg, és ezért nem képes végig melegen tartani az olvasó érdeklõdését.

Fordította: Dusnoki Tibor. General Press, 2010, 471 oldal, 2500 Ft

****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.