könyv - PETER JAMES: UTOLSÓ ESÉLY

  • - banza -
  • 2010. május 6.

Zene

A magyarul ötödik könyvével jelentkező Peter James regénye az elmúlt évtizedekben főleg a skandináv szerzők által divatba hozott családi krimik sorába tartozik. Ezekben a rendőrség tagjai amolyan kis famíliát alkotnak, a munka során belelátnak egymás magánéletébe, megismerik társaik valódi családjának életét, míg a munka virtuális famíliája egy másfajta, olykor az előbbinél nagyobb szolidaritást jelent.
A magyarul ötödik könyvével jelentkezõ Peter James regénye az elmúlt évtizedekben fõleg a skandináv szerzõk által divatba hozott családi krimik sorába tartozik. Ezekben a rendõrség tagjai amolyan kis famíliát alkotnak, a munka során belelátnak egymás magánéletébe, megismerik társaik valódi családjának életét, míg a munka virtuális famíliája egy másfajta, olykor az elõbbinél nagyobb szolidaritást jelent. Így lesz emberarcú a rendõrség. A sorozat fõalakja, Roy Grace fõfelügyelõ egyébként is családi problémákkal küzd: imádott felesége, Sandy immár tíz éve nyomtalanul eltûnt, de a nyomozó nem adja fel a reményt, hogy egyszer mégis visszatér - ez a motívum minden esetben amolyan pluszbûncselekmény gyanúját veti rá az éppen aktuális ügyre.

Másrészt globalizációs krimirõl van szó. Ahogy James írja a bevezetõben: "A szomorú igazság az, hogy az Egyesült Királyságban mindennap meghal három ember annak következtében, hogy nincsen elegendõ átültetésre alkalmas emberi szerv." Ugyanakkor több ezer hajléktalan gyerek vergõdik Bukarest utcáin, "akik közül valóban eladtak-eladnak néhányat a szerveikért". E két tény összekapcsolása a bûnregény alapja, mely ráadásul egy súlyos morális dilemmát is bedob: a legális várólisták végtelen reménytelenségével szemben tényleg erkölcstelen-e az, ha egy anya illegális szervkereskedõkhöz fordul gyermeke élete érdekében?

Jól bonyolított, részben hiteles alakokat felvonultató könyv, amely azonban túl sokat markol, gyorsan kifárad, a csomókat túl korán oldja meg, és ezért nem képes végig melegen tartani az olvasó érdeklõdését.

Fordította: Dusnoki Tibor. General Press, 2010, 471 oldal, 2500 Ft

****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.