Végigszáguldjuk velük a budapesti underground és a budapesti jet set életének számos helyszínét, a Ráday utcai vendéglõsort, a Szigetet, a 2006. októberi zavargásokat, egy elegáns nõi lap szerkesztõségét, romkocsmákat, a Kultiplex hûlt helyét stb. Az olvasó, aki maga is jól ismeri ezeket a helyeket, ilyenkor örül és elégedett, és tetszik neki az az elkeseredett, borzadó, ám mégis szeretetteli pillantás is, amellyel a narrátor szétlopott, meggyalázott fõvárosunkat és jellegzetes figuráit szemléli. És nincs is meglepve, hiszen Szécsi környezetfestõ tehetségét, fogékonyságát a részletek iránt, hajlamát az iróniára és némi szentimentalizmusra, kedves humorát az elõzõ regénybõl, a (majdnem végig) nagyszerû Kommunista Monte Cristóból már jól ismeri.
A díszletek és a panoptikum tehát oké. De hogy a négy fiatal figurája és története elég érdekes-e? Az biztos nem tesz jót nekik, hogy a négybõl hármat bajosan tudunk megkülönböztetni egymástól (és a negyediket is csak azért, mert lány): az egyik ugyanúgy szólal meg, ugyanazt gondolja és cselekszi, mint a másik. És bár dialógusaik sokszor szellemesek, inkább Szécsi Noémi beszélhet ilyen pallérozottan, a fõhõsökkel hasonkorú rokonaim, ismerõseim aligha. Ha e könyvben arra keresnénk irodalmi-lélektani magyarázatot, hogy posztadoleszcens polgártársaink miért fogékonyak a radikalizmusra, kielégületlenek maradunk - elvégre a könyvben mutatotthoz hasonló anarchisták városunkban még mutatóban sincsenek, így realista regényt sem lehet róluk írni. (Tartok tõle, a valódi radikálisokról szóló mûnek ennél jóval komorabbnak kéne lennie.)
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009, 285 oldal, 2999 Ft
*** és fél
