könyv - Szécsi Noémi Utolsó kentaur

  • D. Harangozó Aranka
  • 2009. augusztus 20.

Zene

c. regénye szórakoztató, könnyű olvasmány.
c. regénye szórakoztató, könnyû olvasmány. Négy, húsz év körüli biciklis futár egy anarchista sejtet alkot, és különféle egalitariánus indíttatású csínytevéseket eszközöl fõvárosunkban (például festékes zacskót dobnak a gazdagok autójára). Míg végül...

Végigszáguldjuk velük a budapesti underground és a budapesti jet set életének számos helyszínét, a Ráday utcai vendéglõsort, a Szigetet, a 2006. októberi zavargásokat, egy elegáns nõi lap szerkesztõségét, romkocsmákat, a Kultiplex hûlt helyét stb. Az olvasó, aki maga is jól ismeri ezeket a helyeket, ilyenkor örül és elégedett, és tetszik neki az az elkeseredett, borzadó, ám mégis szeretetteli pillantás is, amellyel a narrátor szétlopott, meggyalázott fõvárosunkat és jellegzetes figuráit szemléli. És nincs is meglepve, hiszen Szécsi környezetfestõ tehetségét, fogékonyságát a részletek iránt, hajlamát az iróniára és némi szentimentalizmusra, kedves humorát az elõzõ regénybõl, a (majdnem végig) nagyszerû Kommunista Monte Cristóból már jól ismeri.

A díszletek és a panoptikum tehát oké. De hogy a négy fiatal figurája és története elég érdekes-e? Az biztos nem tesz jót nekik, hogy a négybõl hármat bajosan tudunk megkülönböztetni egymástól (és a negyediket is csak azért, mert lány): az egyik ugyanúgy szólal meg, ugyanazt gondolja és cselekszi, mint a másik. És bár dialógusaik sokszor szellemesek, inkább Szécsi Noémi beszélhet ilyen pallérozottan, a fõhõsökkel hasonkorú rokonaim, ismerõseim aligha. Ha e könyvben arra keresnénk irodalmi-lélektani magyarázatot, hogy posztadoleszcens polgártársaink miért fogékonyak a radikalizmusra, kielégületlenek maradunk - elvégre a könyvben mutatotthoz hasonló anarchisták városunkban még mutatóban sincsenek, így realista regényt sem lehet róluk írni. (Tartok tõle, a valódi radikálisokról szóló mûnek ennél jóval komorabbnak kéne lennie.)

Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009, 285 oldal, 2999 Ft

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.