Kilenc éve jelent meg az elsõ - szintén nagyon vékony - verseskötete, A liliom paradigma. "Váradi Péter könyvének a címe egy rendszert sejtet, amelyben a viszonyítási pontok: a liliom, a tisztaság, a kezdés, talán maga az ifjúság. A kötet két ciklusból áll, /A/-ból és /B/-bõl. Mivel elsõ könyv, ez a beosztás további köteteket ígér, amikben lesz /B/ és /C/, majd sorra a többi nagybetû. És egy /Zs/ a végén. Mindez pedig olyan költõt feltételez, aki most, fiatalon tudja az életmûvét" - írta annak idején a kötet bemutatására a szerzõ egyik legfontosabb költõi elõdje, Kemény István. Meglátása a második versgyûjteményt olvasva igaznak bizonyul. Bár itt másképp vannak nevezve a ciklusok - és valóban ciklusok vannak, nem kettõs tagolás -, a folyamat és a folyamatosság, az egymásból kinövés és az építkezés logikája nyilvánvaló. Míg az elsõ kötet erõssége inkább a frissességbõl és minimum három nagy vers erejébõl adódott, addig itt átgondoltan összerakott, motivikusan építkezõ, egymáshoz rejtett és nyilvánvaló szálakkal kötõdõ verseket olvashatunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne találkoznánk több igazán mélyre ható költeménnyel - gondolok itt például kedvencemre, Az idõ visszahúzódására vagy A szfinx hallgatása és Az idõtlenség titka címûekre. A fülszöveg filmszerû vizualitást, inszomniás fantáziákat, ironikus rezignációt ígér. Ez persze mind-mind ott van a szövegekben, de nem lenne érdekes, ha nem úgy lennének ott, ahogyan Váradi Péteren átszûrõdtek. Ott van a sorokban a vecsési gyerekkor, az elveszített apa (mind-mind ismerõsek az elsõ kötetbõl), de ott van Légy úr is, akinek a magánya lassan - mialatt több versbe bele-beleszáll - érthetõ és átélhetõ lesz. Minden filmszerûség és látomásosság ellenére ez a könyv nagyon is érthetõ. Mert olyan rétegekig mennek el - s így juttatnak el minket is - a versei, amik nagyon ismerõsek, csak eddig bele sem mertünk gondolni abba, hogy miért.
L'Harmattan, 2011, 76 oldal, 2000 Ft
*****
