könyv - Váradi Péter: Papírfigurák

Zene

Kilenc éve jelent meg az első - szintén nagyon vékony - verseskötete, A liliom paradigma. "Váradi Péter könyvének a címe egy rendszert sejtet, amelyben a viszonyítási pontok: a liliom, a tisztaság, a kezdés, talán maga az ifjúság.
Kilenc éve jelent meg az elsõ - szintén nagyon vékony - verseskötete, A liliom paradigma. "Váradi Péter könyvének a címe egy rendszert sejtet, amelyben a viszonyítási pontok: a liliom, a tisztaság, a kezdés, talán maga az ifjúság. A kötet két ciklusból áll, /A/-ból és /B/-bõl. Mivel elsõ könyv, ez a beosztás további köteteket ígér, amikben lesz /B/ és /C/, majd sorra a többi nagybetû. És egy /Zs/ a végén. Mindez pedig olyan költõt feltételez, aki most, fiatalon tudja az életmûvét" - írta annak idején a kötet bemutatására a szerzõ egyik legfontosabb költõi elõdje, Kemény István. Meglátása a második versgyûjteményt olvasva igaznak bizonyul. Bár itt másképp vannak nevezve a ciklusok - és valóban ciklusok vannak, nem kettõs tagolás -, a folyamat és a folyamatosság, az egymásból kinövés és az építkezés logikája nyilvánvaló. Míg az elsõ kötet erõssége inkább a frissességbõl és minimum három nagy vers erejébõl adódott, addig itt átgondoltan összerakott, motivikusan építkezõ, egymáshoz rejtett és nyilvánvaló szálakkal kötõdõ verseket olvashatunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne találkoznánk több igazán mélyre ható költeménnyel - gondolok itt például kedvencemre, Az idõ visszahúzódására vagy A szfinx hallgatása és Az idõtlenség titka címûekre. A fülszöveg filmszerû vizualitást, inszomniás fantáziákat, ironikus rezignációt ígér. Ez persze mind-mind ott van a szövegekben, de nem lenne érdekes, ha nem úgy lennének ott, ahogyan Váradi Péteren átszûrõdtek. Ott van a sorokban a vecsési gyerekkor, az elveszített apa (mind-mind ismerõsek az elsõ kötetbõl), de ott van Légy úr is, akinek a magánya lassan - mialatt több versbe bele-beleszáll - érthetõ és átélhetõ lesz. Minden filmszerûség és látomásosság ellenére ez a könyv nagyon is érthetõ. Mert olyan rétegekig mennek el - s így juttatnak el minket is - a versei, amik nagyon ismerõsek, csak eddig bele sem mertünk gondolni abba, hogy miért.

L'Harmattan, 2011, 76 oldal, 2000 Ft

*****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.