A történetek sosem futnak ki poénra, befejezésük nem lezárás, inkább csak elvágás. Mintha egy, a hõsei sorsát befolyásoló nap egyetlen kicsinyke részletét vágná ki Tower, majd írná le kíméletlenül pontosan. A Leopárdban (ez a legjobb novella) egy kissé gátlásos kamaszlány ég be kecses, balett-táncos barátnõje elõtt, majd tõle menekülve egy veszélyesen kiégett ürge karjaiban találja magát. Élete legroszszabb napján családja boldogtalan tagjai is elõkerülnek. Az alakok leírása olyan intenzív, hogy a fiatal férfitõl tartani kezdünk, bár tulajdonképpen nincs okunk rá. A sorsfordító pillanatok kiélesednek: Tower leírásai igen plasztikusak, jellemrajzai pedig legalább olyan jók, mint Alice Munrónál vagy Updike-nál. És ha már náluk tartunk: nyelve éles, mint az elõbbinek, és olyan megértõ tud lenni, mint az utóbbi. Olyan érzés kicsit, mint amikor Bret Easton Ellis elsõ könyvét olvastuk: az amerikai próza meghatározó alakja lehet ez a még csak 37 éves kanadai fiú.
Fordította: M. Nagy Miklós. Európa, 2010, 280 oldal, 2200 Ft
*****
