könyv - WELLS TOWER: ELPUSZTÍTVA, FELPERZSELVE

  • - kolozsil -
  • 2010. július 29.

Zene

Nem egyszer esett már meg velem, hogy a fordító miatt vettem meg egy könyvet, és ritkán lőttem mellé. Wells Tower neve nem sokat mondott, bár aránylag rendszeresen kattintok rá a New Yorker (ahol a szerző többször is publikált) weboldalára.
Nem egyszer esett már meg velem, hogy a fordító miatt vettem meg egy könyvet, és ritkán lõttem mellé. Wells Tower neve nem sokat mondott, bár aránylag rendszeresen kattintok rá a New Yorker (ahol a szerzõ többször is publikált) weboldalára. M. Nagy Miklós neve viszont elég garancia arra, hogy Tower nemcsak egy felkapott firkász, hanem olyasvalaki, akire valóban érdemes figyelni. De hogy ennyire jó szerzõrõl van szó, ez szinte letaglózott. Ördögi ügyességgel alkot metaforákat, párbeszédei hûvösek, elegánsak. Mindegyik novellája kesernyés, egyiknek sincs abszolút gyõztese, és olyan kegyetlen mondatok vannak benne, mint például: "megettem volna a kiscsávót - mondja egy szerelõ -, hogy érezzem annak az ízét, ahonnan kijött".

A történetek sosem futnak ki poénra, befejezésük nem lezárás, inkább csak elvágás. Mintha egy, a hõsei sorsát befolyásoló nap egyetlen kicsinyke részletét vágná ki Tower, majd írná le kíméletlenül pontosan. A Leopárdban (ez a legjobb novella) egy kissé gátlásos kamaszlány ég be kecses, balett-táncos barátnõje elõtt, majd tõle menekülve egy veszélyesen kiégett ürge karjaiban találja magát. Élete legroszszabb napján családja boldogtalan tagjai is elõkerülnek. Az alakok leírása olyan intenzív, hogy a fiatal férfitõl tartani kezdünk, bár tulajdonképpen nincs okunk rá. A sorsfordító pillanatok kiélesednek: Tower leírásai igen plasztikusak, jellemrajzai pedig legalább olyan jók, mint Alice Munrónál vagy Updike-nál. És ha már náluk tartunk: nyelve éles, mint az elõbbinek, és olyan megértõ tud lenni, mint az utóbbi. Olyan érzés kicsit, mint amikor Bret Easton Ellis elsõ könyvét olvastuk: az amerikai próza meghatározó alakja lehet ez a még csak 37 éves kanadai fiú.

Fordította: M. Nagy Miklós. Európa, 2010, 280 oldal, 2200 Ft

*****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.