Könyv: A mértékletes kíváncsiak könyve (Raymond Dawson: A kínai civilizáció világa)

szerző
- kovácsy -
publikálva
2003/7. (02. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Első pillantásra szemérmetlenül nagyvonalúnak tűnt volna a vállalkozás, ha a szerző előre bejelenti azt, amit a könyv elolvasása után érez a megszerzett ismeretektől kissé szédülékeny olvasó: átfogó leírás született a kínai civilizáció több mint háromezer évének megannyi lényeges vonatkozásáról, áttekinthetően szerkesztett, izgalmas, sőt szórakoztató formában, emészthető terjedelemben. A szerkezet lényegét a tartalomjegyzék csak részben árulja el, amennyiben jelzi, hogy aki kronologikus tárgyalásmódra, egyfajta fejlődésorientált (esetünkben tehát kiváltképpen értelmetlen) kifejtésre kíváncsi, annak nem ezt a könyvet kell kézbe vennie. Olvashatunk ugyan egy néhány oldalas történeti áttekintést, ami épp arra elég, hogy később aztán visszalapozhassunk (aha, igen, a Qin [Csin] Birodalom idején - i. e. 220 körül - kezdték építeni a nagy fal elődjét, és már ekkor egyesítették országosan a súlyokat és mértékeket, semmi akó, rőf, lat meg hold és más szeszélyeskedések), ettől eltekintve azonban egyértelműen társadalom-központú a munka. Bármilyen riasztóan hangzik "A kínai társadalom sajátosságai" fejezetcím, hamar kiderül, hogy itt alapvetően a családi élet különféle mozzanatait szabályozó szokásokról lesz szó, amelyek fényében például a szülőkkel szembeni tiszteletlenségnek számított a gyerekek korai halála, illetve külön istenség felügyelt az árnyékszékre. Azok számára viszont, akiket kevésbé lelkesítenek az ilyen apróbb marhaságok, ugyanennek a fejezetnek azt a fejtegetését ajánlanám, amelyből kiderül, hogy a törvénykezésnek vagy a vallásnak épp a család, a nemzetség központi jelentősége miatt nem alakult ki a kínai társadalomban az európaihoz hasonló, önálló státusa. Olyannyira nem, hogy bizonyos bűntettek esetében súlyosbító körülménynek számított, ha a cselekményt egy rokon rovására követték el. Ami pedig a vallást illeti, szélsőséges szárazság idején a kerületi elöljárók még meg is botoztatták a városvédő isteneket, hogy észhez térjenek már végre.

Első pillantásra szemérmetlenül nagyvonalúnak tűnt volna a vállalkozás, ha a szerző előre bejelenti azt, amit a könyv elolvasása után érez a megszerzett ismeretektől kissé szédülékeny olvasó: átfogó leírás született a kínai civilizáció több mint háromezer évének megannyi lényeges vonatkozásáról, áttekinthetően szerkesztett, izgalmas, sőt szórakoztató formában, emészthető terjedelemben. A szerkezet lényegét a tartalomjegyzék csak részben árulja el, amennyiben jelzi, hogy aki kronologikus tárgyalásmódra, egyfajta fejlődésorientált (esetünkben tehát kiváltképpen értelmetlen) kifejtésre kíváncsi, annak nem ezt a könyvet kell kézbe vennie. Olvashatunk ugyan egy néhány oldalas történeti áttekintést, ami épp arra elég, hogy később aztán visszalapozhassunk (aha, igen, a Qin [Csin] Birodalom idején - i. e. 220 körül - kezdték építeni a nagy fal elődjét, és már ekkor egyesítették országosan a súlyokat és mértékeket, semmi akó, rőf, lat meg hold és más szeszélyeskedések), ettől eltekintve azonban egyértelműen társadalom-központú a munka. Bármilyen riasztóan hangzik "A kínai társadalom sajátosságai" fejezetcím, hamar kiderül, hogy itt alapvetően a családi élet különféle mozzanatait szabályozó szokásokról lesz szó, amelyek fényében például a szülőkkel szembeni tiszteletlenségnek számított a gyerekek korai halála, illetve külön istenség felügyelt az árnyékszékre. Azok számára viszont, akiket kevésbé lelkesítenek az ilyen apróbb marhaságok, ugyanennek a fejezetnek azt a fejtegetését ajánlanám, amelyből kiderül, hogy a törvénykezésnek vagy a vallásnak épp a család, a nemzetség központi jelentősége miatt nem alakult ki a kínai társadalomban az európaihoz hasonló, önálló státusa. Olyannyira nem, hogy bizonyos bűntettek esetében súlyosbító körülménynek számított, ha a cselekményt egy rokon rovására követték el. Ami pedig a vallást illeti, szélsőséges szárazság idején a kerületi elöljárók még meg is botoztatták a városvédő isteneket, hogy észhez térjenek már végre.

H

A könyvet olvasva néha felrémlik az emberben, hogy a meglehetősen szórványos és időben igencsak egyenetlen forrásanyag mellett a szerzői alapállás is magyarázza az évszázadokon átívelő ide-oda ugrálást - például a hivatalnokok munkáját, státusát, kiválasztásuk módját bemutató fejezetben. Ezt az aggodalmát azonban úgysem tudja alátámasztani a műkedvelő olvasó, aki ezzel szemben viszont nagyot nyer egy teljes mértékben idegenszerű, ugyanakkor lenyűgözően egységes társadalmi szerveződési logika megismerésével. Ennek a logikának a bemutatásakor a szerző gyakran lendületes és szórakoztatóan merész kijelentésekkel pörgeti föl a gondolatmenetét. A konfucianizmus és a taoizmus viszonyát illetően számomra alighanem immár az életem végéig elégséges lesz az itt következő okfejtés. "A kínai civilizáció egyik nagy erénye az volt, hogy a taoizmus társadalmi szokásoktól eltérő szellemisége képes volt mérsékelni a konfucianizmus nehézkes tekintélyelvűségét. Így tehát, míg a konfucianizmus a közéletben szolgálta az embert, addig a taoizmus vigaszt nyújtott neki, amikor elvonult a világtól. Míg az előbbi átsegítette őt az udvari élet nehézségein, addig az utóbbi a festészet és a költészet élvezetére buzdíthatta, s míg a konfucianizmus a józan pillanatokban jelentett támaszt, addig a taoizmus az ivászatok során szegődött az ember társául." Ráadásul a fenti okfejtés rendelkezik azzal az előnnyel, hogy a mindennapjaiban inkább a taoizmus felé hajló olvasó (a züllött, léha állat) reményt meríthet belőle konfuciánus énjének (jó férj és apa, hasznos, építő tagja a társadalomnak) egyidejű megőrzését és - majdani - kiteljesítését illetően. Mindamellett a kínai filozófiai/vallási irányzatok részleteiről is meggyőző képet kaphatunk, és különösen örvendetes, hogy e nézeteket "működésükben", társadalomformáló hatásukban is megismerhetjük. Ez egyébként természetes, hiszen a kínai filozófia számára a társadalmi gyakorlattal összefüggő kérdések voltak fontosak és értelmezhetőek, tehát - amint erre a szerző rá is mutat - fölösleges volna azt vizsgálni, mely általános kérdésekre milyen válaszokat ad, összevetve a nyugati filozófiával.

H

Voltaképpen egyetlen apró zavaró elem jelentkezik ebben a kitűnő alapműben, de erről sem a szerző, hanem a könyv első megjelenése (1978) óta eltelt idő tehet. Dawson, ahol csak teheti, igyekszik a kínai társadalom ősi gyökerű alapjelenségeinek továbbélését egészen a jelenig íveltetni. Csakhogy a bő húsz évvel ezelőtti kínai jelen a gyors és társadalmi hatásaiban kifejezetten felforgató jellegű változások következtében szélsebesen múlttá vált, és - ahogy ez minden modernizálódó/globalizálódó társadalom esetében történt - az ország gyaníthatóan ugyanilyen ütemben szakad, távolodik el saját történelmi meghatározottságaitól.

A fordítók érezhetően szakszerű, értelmező módon nyúltak az erdetihez, nem találkozunk görcsösen fordításízű mondatokkal. A neveket a hagyományos magyar átírási móddal szemben a Kínában és nemzetközi szinten is egyre használatosabb pinyin rendszerben írták át, amit hamar meg lehet szokni, ha vissza-visszalapozunk a kiejtési táblázathoz. A részletes mutató egy ilyen munka esetében alapkövetelménynek tekinthető, külön dicséret nem jár érte, azért viszont igen, hogy az ajánlott irodalom jegyzéke nem követi az eredetit, hanem a magyarul olvasható munkákat tartalmazza, vonzó részletességgel.

Van egy olyan dolog, amit úgy nevezhetünk, hogy elvi érdeklődés. Lanyhább késztetés a szenvedélyes kíváncsiságnál, viszont tartósabb annál a futó fellángolásnál, amit az ember szinte nap mint nap érez különféle tények és működések megismerésére, megértésére vágyva. Kitartóan, de feszítő vágy nélkül lenni tisztában azzal, hogy hasznos, helyénvaló, sőt örvendetes volna többet tudni az adott tárgyról - ilyesmire gondolok. Aki a kínai történelemmel kapcsolatban ezt a fajta érdeklődést érzi magában, annak pontosan ez a könyv való. Utána meg jöhet a fent dicsért olvasmány-ajánlat. Vagy az elvi érdeklődés egy újabb tárgya.

- kovácsy -

Osiris, 2002, 271 oldal, 3980 Ft

szerző
- kovácsy -
publikálva
2003/7. (02. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...