Az 1946. január 19-én az angliai Leicesterben született szerző ma a nyugati világ egyik legsikeresebb prózaírója, esszéistája. Dan Kavanagh néven négy krimit is írt, ám a világsikert az 1984-es Flaubert´s Parrow (magyarul: Flaubert papagája, 1989) hozta meg számára.

Az 1946. január 19-én az angliai Leicesterben született szerző ma a nyugati világ egyik legsikeresebb prózaírója, esszéistája. Dan Kavanagh néven négy krimit is írt, ám a világsikert az 1984-es Flaubert´s Parrow (magyarul: Flaubert papagája, 1989) hozta meg számára.Amagyarul most megjelent kötet bizonyos fokig a híres Flaubert-könyv folytatása. A Los Angeles Times Book Review-nak adott interjújában Barnes azt mondja, annyira szívébe zárta a Geoffrey Braithwaite névre hallgató narrátorát a Flaubert-regényből, hogy valamiként meg szerette volna őrizni. Tervbe vett egy könyvet, mely a Geoffrey Braithwaite´s Guide to Bible címet viselte volna. De már a Genezisnél elakadt, éppen a Noéról és a Vízözönről szóló résznél. Aztán ez a történet lett a most tárgyalt kötet alapja.

Szándékosan hezitálok, hogy regényt vagy novelláskötetet mondjak, mivel a Barnes-mű jó angolszász szokás szerint éppen azt adja az olvasónak, amit a címében ígér, vagyis nem állítja, hogy regényről vagy elbeszélésfüzérről lenne szó. A "világ története" persze ironikus túlzás, de a tíz és fél fejezet tökéletesen pontos megjelölés. E fejezetek egymással alig összefüggő novellák, melyek semmiképpen sem állnak össze regénnyé, mint mondjuk Bodor Ádám Sinistra körzet című művében. A Barnes-féle prózadramaturgia inkább a motivikus összefüggésekre figyel, azokat tartja elsődlegesnek. Az alapszöveg Noénak és híres bárkájának anekdotája, egyben ez az első fejezet. De ez az alaptörténet sajátos szemszögből mesélődik el, egy szú a narrátor ugyanis. Mondani sem kell, mennyire gunyoros nézőpont ez. A szú a maga epés stílusában a szó szoros értelmében nem kímél se Istent, se embert. De miért is kímélne, hiszen csak csellel, potyautasként kerülhetett föl a teremtményeket megmentő bárkára. A szú meglátása szerint Noé csupán egy iszákos vénember, aki képtelen a "bárkaprojekt" megfelelő kezelésére. Baj van a menedzsmenttel, kuncog a szú. De ez a mosoly hamar lehervad ajkáról, ha egyáltalán van ilyesmije neki, mert tanúja lesz a világtörténelem első szelekciójának, melynek során a "tisztátalan" állatokat elválasztják a "tiszták"-tól. (Ennek párja a Három egyszerű történet című rész harmadik szakasza, a menekülő hamburgi zsidók tengeri kálváriája.) Hogy kiderüljön: a History of the World egyben a History of the Animals is, nemcsak az emberiség, de az állatok története is ez a kötet. Szenvedéstörténet, mi más.

A harmadik novella éppen az állatok elleni emberi merényletekről szól, noha csak szellemi értelemben. A hülyeségnek ugyanis nincs határa. Történt 1520-ban, hogy a szúk a besanconi egyházmegyében található Mamirolle kisközségben oly mértékben elszaporodtak, hogy megrágván a gerendázatot, már-már a teljes templom összeomlása fenyegetett. A sátánian mulatságos perben az ügyész kiátkozást kért a fürge állkapcsú rovarokra, és ekkor merült föl a Barnes-könyv számára is roppant horderejű kérdés: vajon a Noé-féle bárkában megtalálhatók voltak-e a szúk? Az ügyvéd a tagadó válasz mellett lépett fel, míg az ügyész természetesen azzal érvelt, hogy abból, miszerint a Biblia külön nem említi eme "bestiole"-okat, még nem következik, hogy nem voltak rajta a bárkán. Ám a plaidoyer sikertelennek bizonyult, a szigorú ítéletben felszólíttattak emez utálatos "élősdiek", hogy "exkommunikáció, anatéma és maledikció terhe alatt" hét napon belül hagyják el a püspök karosszékét valamint a templom gerendázatát. (Az első novella szúja már megjegyezte, hogy az ostoba emberiség meglepően nagy előszeretettel viseltetik a hetes szám iránt.)

Barnes fordításként adja közre kötetében a szúpert, de nem lehet tudni, nem csal-e. És ez egyben a rendkívül szellemes könyv egyik alapvető húzása: a szerző nagy kedvvel keveri a fiktív és nem fiktív elemeket. És a kötet egyébként is szecskaszerű, ami persze nem jelenti azt, hogy összefüggéstelen vagy mozaikos. Van itt minden: tiszta esszé (a Hajótörés második része, Géricault híres képének, A Medusa tutajának az elemzése), klasszikus, angolszász ízű novella (A látogatók; A hegy), negatív utópia (Álom) vagy éppen megint egy fordítás (a Hajótörés első része, mely a Medusa zátonyra futását mondja el két túlélő, Savigny és Corréard beszámolója alapján). Barnes mindent tud, minden stílusban, hangfekvésben otthonos. Nagy játék ez a könyv, enciklopédikus, eklektikus, de egyetlen pillanatig sem széteső. Mert a szemkápráztató kavalkádban minden egy irányba mutat, egyetlen fő motívumrendszerbe fut, melynek fő elemei: özönvíz, bárka, tenger, hajótörés, szú. Hiszen még a Géricault-kép keretét is lassan szétrágják a szúk. A szú verhetetlen. És makacs. Rágása állandóság a változásban.

Noha nehéz elképzelni ennél racionálisabb, angolosabb prózát, melynek filozófus ősei között bizonyára Hume és Bertrand Russel nevét lehet említeni az élbolyban, Barnes vallomása szerint Hegel (és Marx!) tette rá a legnagyobb hatást, akik szerint a történelem bohózatként ismétli önmagát. Csakhogy ő már pusztán a komédiát írja meg. A történelem bohóctréfa, és a katasztrófák csak arra valók, hogy lehetővé tegyék a művészetet. Barnes egyik legfőbb kérdése a Géricault-esszében fogalmazódik meg: "Hogyan változtathatjuk a katasztrófát művészetté?" Éppen erről szól az egész Barnes-könyv. A katasztrófa nem kerülhető el, hiszen mindig akad egy-két szú, aki szétrágja a szövedékeket. Ez persze a clown nézőpontja. De ettől a katasztrófa még katasztrófa marad.

Egyetlen menedék van: a szerelem. A kötet talán leghangsúlyosabb fejezete az a bizonyos fél fejezet, amely, és ez jellemző Barnes tapintatos arányérzékére, a Zárójelben címre hallgat. Szép, megható szerelmi vallomás, ahol az író, noha rejtve, mégiscsak a maga nevében beszél: "Amikor én kimondom, hogy >>én<<, önök egy, de legfeljebb két bekezdésen belül tudni akarják majd, hogy most konkrétan Julian Barnest értem rajta, vagy egy kitalált személyt." Barnes vagy a narrátor szerint a szerelem csak annyiban aktív erő, amennyiben felszabadítja az emberben a boldogságra való képességet. Vajon lehet-e szerelmes egy szú? Lehet-e tehát boldog? Barnes egy pillanatig sem kételkedik ebben. Hisz láttuk, a kedves, eszes szú a szíve csücske a szerzőnek.

Telepy Péter

Ulpius-ház, 2002; 361 oldal, 1780 Ft