Könyv: Áldás és átok (Miles: Önéletrajz)

  • Czabán György
  • 2004. augusztus 5.

Zene

Szórakoztató és sokrétû szöveget adott ki a Park Kiadó; s merthogy Magyarországon nem divat a dzsesszkönyvek kiadása, egyszersmind úttörõ kezdeményezéssel van dolgunk. Remélhetõleg a szakmai és piaci siker sem marad el, és akkor majd egész kis áradatot von maga után.
Kritika

Könyv

Áldás és átok

Miles: Önéletrajz

Szórakoztató és sokrétű szöveget adott ki a Park Kiadó; s merthogy Magyarországon nem divat a dzsesszkönyvek kiadása, egyszersmind úttörő kezdeményezéssel van dolgunk. Remélhetőleg a szakmai és piaci siker sem marad el, és akkor majd egész kis áradatot von maga után.

Tehát egyrészt egy dzsesszkönyvvel van dolgunk. Anekdotagyűjtemény "belülről", az egyik legnagyobb zenész szemszögéből, a negyvenes évektől a nyolcvanas évek végéig; rengeteg információval a dzsessz történetéről, a közegről, amiben ez a zene élt, és a hősökről, akik művelték. Klubokról, lemezkiadókról, kábítószer-fogyasztási szokásokról, stricikről, pénzről - és persze mindenekelőtt a zenéről. Márpedig Davis sűrűn élt, ott tanyázott a bebop születésénél Charlie Parkerral, Dizzy Gillespie-vel, Charles Mingusszal, Thelonious Monkkal, Max Roachcsal. Az ötvenes évek végére már neki lett a legjobb bandája, olyan zenészek játszottak benne, mint John Coltrane, Cannonball Adderley, Bill Evans, Paul Chambers és Jimmy Cobb. Ha nem lett volna kibírhatatlan alak, azt mondanám, kitűnő zenepedagógus volt. Kiszívta bár az összes vérét mindenkinek, valamit adhatott is nekik, ha vele maradtak. A hatvanas évekbeli nagy csapatából is szólista lett mindenki, gondoljunk csak Wayne Shorterre, Herbie Hancockra, Ron Carterre vagy Tony Williamsre. És a következő évtizedben is megfordult nála szinte minden valamirevaló fiatal: Steve Grossman, Gary Bartz, Sonny Fortune, Dave Liebman, Chick Corea, Keith Jarrett, Joe Zawinul, Dave Holland, Michael Henderson, John McLaughlin, Sonny Sharrock, Jack DeJohnette, Al Foster, Billy Hart, Airto Moreira. Közben bejárta az egész világot, játszott rengeteg klubban, s megfordult a legrangosabb fesztiválokon. Szóval ami az életanyagot illeti, volt miből meríteni. Semmi maszatolás, csak sok-sok történet közel négyszáz oldalon. Akinek köze van a dzsesszhez, már ezért sem hagyhatja ki. Hozzá diszkográfia, névmutató s még fotók is, Davis megjegyzéseivel.

Ugyanakkor úgy is olvasható a szöveg, mint egy posztmodern regény. Egy fekete fiú elindul vidékről, és a saját erejéből meghódítja a világot. Vagy ha úgy tetszik: egy drogos, egy pszichopata vagy egy zseni emlékiratai. "Lázadó voltam, fekete, nonkonformista, lezser, menő, dühös, iskolázott és tiszta, mint a patyolat... Emellett a trombitámmal lefújtam az égről a csillagokat (...) Amikor Davis lejött a heroinról, a pezsgő-sör-konyak-kokain kombináció volt a kedvence, de volt idő, amikor naponta ötszáz dollárt költött drogokra. Rajongott a bokszért, a Ferrarikért, nőket futtatott, és enyhén rasszista volt. "Soha életemben nem akartam mást, mint trombitálni, muzsikát és művészetet csinálni, a zenén keresztül közvetíteni, amit érzek." És ezért mindenen és mindenkin átgázolt. És a legszebb az, hogy mindezt ő meséli el.

Hiszen a könyv anyaga úgy állt össze, hogy egy Quincy Troupe nevű újságírót a bizalmába fogadott, és fölmondta neki az életét. Semmi szépítgetés, még a nyelvezetét is megőrizték az élő beszédnek, s ezt a for-dítás is igyekszik tartani. Davis végtelen önbizalommal mondja el a gazságait, mindenkiről van egy rossz megjegyzése, de a legsúlyosabb figura, aki kibontakozik előttünk, ő maga. Ilyen mélységesen gyónni csak az oroszok tudtak, csak bennük volt alázat, de az szentimentalizmushoz vezetett. Davis viszont szórakoztató. A jövő reggelente kezdődött számára, amikor felébredt. A múlt nem foglalkoztatta, legfeljebb annyiban, hogy magnóba mondja az életét. Pontosan emlékszik, hogy ötvenhatban egy este úgy kinyalta magát, hogy nem győzte csodálni a tükörképét. "Ezt kapd ki, milyen princ vagyok ebben a kék öltönyömben!" Mire a barátja bólogatni kezdett, ami annyira jólesett neki, hogy trombita nélkül indult el a fellépésére.

Persze művelhetett bármit, attól én még nem utáltam meg a zenéjétÉ de hát miért is zavarná a műről alkotott véleményt az alkotójáról kirajzolódó kép? Miles önéletrajza ráadásul fontos és olvasmányos szöveg - persze a mester örök érvényű darabjait ettől függetlenül hallgatjuk továbbra is.

Czabán György

Miles Davis - Quincy Troupe: Miles. Önéletrajz; Park Kiadó, 2004, fordította: Szentgyörgyi József, 411 oldal, 4950 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.