Könyv: Ami belefér (Harcos Bálint Összes)

szerző
Beck András
publikálva
2002/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hatásos cím, rám legalábbis hatott. Kíváncsi lettem a kötetre, annak ellenére, hogy szerzőjétől nem olvastam korábban semmit.

Hatásos cím, rám legalábbis hatott. Kíváncsi lettem a kötetre, annak ellenére, hogy szerzőjétől nem olvastam korábban semmit.Szeretem a szűkszavú írókat, akiknek az irodalom nem olyan fontos, akik nem tesznek fel mindent egy lapra, vagy éppen azért írnak keveset, mert a mű mindennél fontosabb számukra. Alighanem túlbecsülöm Rimbaud, Duchamp, Wittgenstein, Djuna Barnes vagy Jean Rhys hallgatását. Persze nem hittem azt, hogy Harcos Bálint első kötetével mindjárt le is akarja zárni írói pályáját, de már azt is szeretem, ha valaki csupán kacérkodik a kurta életmű, a nem-folytonos-irodalmi-termelés gondolatával, szeretem, ha valakiben felmerül egyáltalán ez a lehetőség.

És persze eszembe jutott Max Beerbohm is. Ez a nálunk egyáltalán nem ismert kiváló esszéista és karikaturista ugyanis - akinek Lytton Strachey (Szerb Antal nagy kedvence) hálával és csodálattal ajánlotta Miniatűr arcképek című kötetét, de akit Szerb maga sohasem említ írásaiban - a The Works of Max Beerbohm (M.B. művei, vagy ha úgy tetszik, M. B. Összes) címet adta első kötetének. Az akkor (1896-ban) 24 éves szerző a kötet végkicsengését megszabó esszéjében arról értekezett, hogy félreáll a feltörekvő fiatalok útjából, ezentúl csak az olvasásnak él, és nem ír többet. Nem hiszem, hogy bárki komolyan vette volna fogadkozását, beleértve őt magát is, könyvének címadása mégis finom és pontos felismerésről tanúskodik. Mert bár a "senkihez sem hasonlítható Max" - így nevezte G. B. Shaw - életének további hat évtizedében még sokat írt, életműve bizonyos értelemben lezárult a kilencvenes években. Beerbohm megérezte, hogy egy letűnőben lévő korszakhoz tartozik, Oscar Wilde és Aubrey Beardsley nemzedékéhez, mely az új század avantgárd mozgalmainak beköszöntével egy-kettőre divatjamúlttá, más szóval klasszikussá vált.

A Harcos Bálint Összes tehát a címével fogott meg, úgyhogy én is e cím mentén próbáltam fogást keresni rajta. Ha kézbe vesszük ezt a vékony kötetet, először is az tűnik fel, hogy

szerzője nincs, csupán címe

Harcos Bálint neve ebben a címben szerepel: nem egyszerűen szerzője tehát, hanem szereplője is a könyvnek. Félig-meddig költött alak, fiktív személy. A gyanakvóbbak akár azt is kérdezhetnék, vajon létezik-e egyáltalán ilyen nevű költő? Vajon nem valamiféle irodalmi misztifikációval, egy újabb Lázáry René Sándorral (Kovács András Ferenc költött költőjéhez hasonló teremtménnyel) van itt dolgunk? Annál is inkább, mert a Harcos Bálint úgy hangzik, mint egy ambiciózus költő (vagy éppen kíméletlen kritikus) álneve. Túllépve azon a bizonytalanságon, amely a címben szereplő névhez tapad, látnunk kell azt is, hogy a cím teljességet ígér ugyan, mégis folytatásra szólít fel. Összes micsodája? - kérdezhetnénk, ha nem kínálkozna magától értetődően a válasz: összes versei. De miért ne folytathatnánk így: H. B. összes szenvedése vagy még inkább H. B. összes alakmása? Vajon nem arról az összességről van-e itt szó, ami a címszereplőt feszíti? Ami belé zsúfolódott, és amiből a kötet összes verse részt kér? Arról az összességről, melynek Harcos Bálint inkább fedőneve, mintsem forrása?

Ha most már végre a versekben megképződő alakra vagyunk kíváncsiak, ez a kötet első harmadát kitevő első részben alig ölt szilárd formát. Itt olyan világ képei villannak elénk, melynek csupán találgathatjuk törvényeit. Mintha egy eltökélt vershang szólna ki belőlük, mely rejtélyes rend szerint rendeződik sorokba. Minden mondat kicsit olyan, mint egy feladvány, s mintha

minden versben másvalaki beszélne

- miközben egy-egy ismétlődő motívum vagy fordulat talányos összefüggéseket sejtet. Ez a versvilág azonban számomra túlságosan személytelenül összebogozott és túl mesterkélt.

A következő versek viszont épp a személyességükkel tüntetnek. Persze különös személyesség ez. Mert miközben az anya és fiú viszonyáról, születésről és halálról van szó bennük, a mondatokon átérzik valami a túlfinomult skolasztikus distinkciók logikai rámenősségéből: "Van egy anya. / Mégiscsak, mert jelen van, hogy >>legyek>legyen>legyenne szaporítsuk: / megvontad magad, mikor nem voltam / több engedelmesen egy tablettánál, / de úgy látszik, te sem vagy több, / mint szükség, megvontad magadat akkor, / mikor esdeklésed bennem célját elérte - /most már nem tudok úgy meghalni, / soha többé, ahogy te, elloptad az én / jogos tolvajlásomat, engem loptál, / raboltál meg és megölted bennem a te / halálodat, hiszen további tablettázásom / te lehettél volna, az hogy vagy". Nem tudhatom, hogy ezeknek a verseknek milyen valóságháttere van. Hogy mélyen a lélekbe mart szavakat vagy csupán egy szerep panaszos szólamát olvasom? A kérdés nem is lenne érdekes, ha maguk a versek nem hagynának bennem hiányérzetet. Így azonban olyan, mintha a Harcos Bálint panaszai Törs Eszterért költője a saját létezéséről akarná meggyőzni olvasóját.

Ez a győzködés aztán a kötet végén mindinkább felerősödik és túlnő minden mértéken. Összefonódik benne a "félisten" és a "naiv növény" imidzs, a reflektáltság és a reflektálatlanság, a mindennek jöttem Adys handabandája, a Tóth Árpád-os rímbravúrfutamok, az avíttas dikció és egy fiatal költő önbetájolási kísérletei. De hiába a cím telitalálata, összességében a verseket átható stilizáció és szerepjáték tétje számomra rejtve marad. Alighanem igaza van Chestertonnak: a mindenné válás kísérletében az első és legnehezebb lépést az jelenti, hogy valamik legyünk.

Beck András

Palatinus, 2002, 79 oldal, 1600 Ft

szerző
Beck András
publikálva
2002/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...