Maradjunk az "irodalomnál". A szerzők, mint a népszámlálók, mindent összeírtak. Miért is ne? A Beatles az egyik legjobb kályha, a vállalkozó kedvűek bármerre indulnak, célba érnek, legyen az a nosztalgiázás mézeskalács házikója, dokumentarista barlang vagy a liverpooli futballpálya. A Metró Klub és a Bosnyák téri piac. A dolgozatok többsége rutinos bálványépítés, de kétségtelen, hogy a Kennedy-gyilkosság és Woodstock mellett a Beatles a legjobb apropó arra is, hogy a szerző elmesélje a hatvanas éveket. Igaz, leggyakrabban a saját hatvanas éveit.
Most viszont
John, Paul,
George és Ringo mesél
Egy olyan könyvben, amely már külsejét tekintve sem hasonlítható semmilyen eddig megjelent kiadványhoz. Legyünk patetikusak: olyan, mint egy kódex. Nagyon színes, nagyon elegáns, és több mint három kilogrammos.
Ettől persze még nem muszáj hanyatt vágódni. Sokkal fontosabb kérdés, vajon a tartalomról is elmondható-e mindez? Vagy csak egy pazar fotóalbummal van dolgunk, amelyben a fiúk aranyköpései csupán azért szerepelnek, hogy legyen benne néhány betű is? És akkor mindjárt ott a következő kérdés: számít-e az, amit a fiúk mondanak?
Menjünk sorban. Az antológiát nemcsak nézegetni, hanem olvasni is lehet. A szerkesztők e pofonegyszerű, ám mégis a leghatásosabb megoldást választották azzal, hogy interjútöredékekből rakták össze az együttes működésének tíz évét. Négy bevezető, önéletrajzi fejezet után évről évre haladnak a kommentárok 1970-ig, a Beatles végéig. Ami ezután történt, arról nem esik szó.
Az "interjútöredékek" persze eléggé suta megfogalmazás. Azt sejteti, hogy az eredeti szövegkörnyezetből kiragadva ilyen-olyan nyilatkozatokat ollóztak össze. Nem egészen. Az együttes három élő tagja a kilencvenes évek közepén az előzménynek tekinthető Beatles antológia című tévésorozatban már összegzett, és tulajdonképpen ezek az interjúk - kiegészítve újabbakkal - tekinthetők az alapnak. Egyedül John Lennon esetében kellett "ollózni", de talán éppen az a legbravúrosabb a szerkesztésben, hogy észre sem vesszük, Lennon máskor nyilatkozik.
Tegyük a szívünkre a kezünket, amit eddig a Beatlesek mondtak, nem volt több puszta jófejeskedésnél: ezerszer idézett beszólások, lazaság, ha pedig a világmegváltás került szóba, azt jobb elfelejteni, hiszen amikor egy popsztár elkezdi osztani az észt, annál nincs szánalmasabb dolog. Az antológiában is találhatunk jó néhány ilyenfajta beszólást, de az elviselhetőség határain belül. Sokkal fontosabb, hogy érett férfiak emlékeznek vissza egy olyan zenekarra, ami a mai napig megmagyarázhatatlan. Természetesen ők is csak azt tudják elmondani, hogyan történt meg a csoda, mivel a miértre nem lehet logikus válasz.
Hiába mondta a feloszlás idején Paul McCartney, hogy "a Beatles egy nagyon jó kis rockbanda volt, nem több, nem kevesebb", mindenki tudja, ez nem igaz. Akár tetszik, akár nem, a Beatles a mai napig "a minden", hiszen alapjaiban változtatta meg a show-business világát. Egyszerűbben: ami addig királyság volt, a Beatlestől kezdve demokrácia lett. Az pedig, hogy négy zeneileg képzetlen, egyszerű angol fiatalember a koszfészeknek számító Liverpoolban teremtette meg ezt a demokráciát, mesébe illő.
A Beatles antológiának köszönhetően most már mesekönyvünk is van.
- legát -
(Kossuth Kiadó, 2001, 14 900 Ft)
