Könyv: Búsongó (Juhász Gyula összes költeményei)

szerző
- zabán -
publikálva
2002/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"1883

-ban születtem Szegeden. Eddig hat verseskönyvem jelent meg. A magyar bánat és emberi részvét költője vagyok." Ennyi és nem több Juhász Gyula 1925-ös önéletrajza. Megkapó három mondat, már-már az öngyötrésig visszafogott, ugyanakkor árulkodó. Kicsit elavultnak érezzük ezt az önjellemzést, kicsit ódon szavúnak, kicsit avíttan mélakórosnak. És való igaz, manapság nemigen olvassuk Juhász Gyula verseit, levegőjüket belélegezve nem érezzük ama "régi furcsa mámor"-t, pedig egykor, a Nyugat fénykorában a legnagyobbak közt tartották számon kortársai és a közönség. Akikkel együtt indult, Babits és Kosztolányi ma is népszerűek, olvasottak. Juhász valahogy lemaradt; remetemorálja, apatikus impresszionizmusa kissé érdektelen lett, versei egy ideig hatottak (lásd József Attila), aztán a költő életműve bekerült az értékes, de ritkán látogatott múzeumi darabok közé.

Noha írt antológiadarabokat, néhány ma is népszerű, örökbecsűnek látszó verset (szinte találomra kiragadva: Anna örök, Magyar táj, magyar ecsettel, Milyen volt szőkesége..., Tiszai csönd), mégsem egyes verseit, hanem valahogyan egész költészetét érezzük maradandónak, talán azért, mert e líra meglehetősen egynemű. Üssük fel bárhol a kötetet, szinte mindig ugyanazt látjuk, pályáján nincs fejlődés. Schöpflin Aladár 1937-ben "kevéshúrú költő"-nek nevezte, és jellemzése ma is érvényes: "Teljesen passzív, szenvedésre teremtett lélek, akinek természetes levegője a halk búsongás."

Juhász egész életében borongott, és nem állt tőle távol némi mazochizmus sem. Saját elbeszélése szerint egyszer az egész éjszakát imádottja, a színésznő Sárvári Anna küszöbén töltötte, várván, hogy végre eltávozzon a hölgy egyik szeretője. De ezután sem nyílt meg számára az ajtó és vele imádottja öle. Hát igen, Juhász mintegy örömét lelte saját szenvedésében; gondosan ápolta, úgyszólván gondozta kínjait, egy századvégi, elátkozott költőhöz méltóan. Mi sem jellemzőbb, hogy amikor Karinthy megkérdte tőle, hogy van, teljes természetességgel felelte: "Köszönöm, jól szenvedek." Persze azért nem mindig ette ily forrón a kását. Egy anekdota szerint 1907 októberében a Lánchídról éppen a Dunába akarta vetni magát, amikor véletlenül arra járt Klima Ilona, ifjúkori szerelme, és közölte, hogy Szegeden éppen most jelent meg első verseskötete. A költő erre visszalendült a korlátról.

"Nem érzitek a kávéházi bút?" - kérdi Juhász egy ifjúkori versében. Nem, azt hiszem, ma már nem érezzük. De hogy éreztük volt, arra feltehetően mindig emlékezni fogunk.

Az Osiris Klasszikusok újabb kötete - Péter László, a legnagyobb Juhász-filológus bámulatos munkája - ismét közel került a tökélyhez. Már megint a Schumann-mondás: Le a kalappal, hölgyeim és uraim!

- zabán -

Osiris, 2002, 1131 oldal, 4200 Ft

szerző
- zabán -
publikálva
2002/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...