Az Értelmiségiek című könyv - szögezzük le - nagyon szórakoztató olvasmány. Szerzője Paul Johnson neves konzervatív brit történész és újságíró, ami hát finoman fogalmazva is legalább gyanús így együtt, mert a két foglalatosság eltérő hozzáállást feltételez. Nos, ebből a könyvből az újságírót ismerjük meg, méghozzá a bulvárszerzőt, aki olvasmányosan és gördülékenyen vezeti le frusztrációját egy hatszáz oldalas műben, ami első pillantásra komoly könyvnek látszik (fehér, kemény fedelű, Európa Kiadó, 2500 forint, kitűnő fordítógárda, szép borító), mégis a színes és tahó napilapok - egyébként kitűnő - stílusában fogant: szisztematikusan szelektált tények, turkálás a híres emberek alsónadrágjában, elfogultan levont következtetések.
Paul Johnson nem állít mást, mint hogy a felvilágosodás kora óta az értelmiségiek (mármint az általa kiválogatott értelmiségiek) élete cáfolja gondolataikat, pontosabban gondolataik cáfolják írásaikat: nagyjából és egészében kurvázós, alkoholista, narkós, felelőtlen szemétládák, akik arra sem érdemesek, hogy Paul Johnson jegyzeteit rendezgessék. Paul Johnson minden bizonnyal egy erényes, becsületes fasz, aki epilepsziás rohamot kap, ha nincs időben befizetve a telefonszámla, és minden este, a közös vacsoránál kikérdezi a gyermekeit, akik persze katonaiskolába járnak, és magázzák a szüleiket, ha engedélyt kérnek, hogy elmehessenek a vasárnapi misére.
A szerző Rousseau-val kezdi, majd Shelley, Marx, Ibsen, Tolsztoj, Hemingway, Brecht (ő vajon hogy került ide?), Russell, Sartre, Edmund Wilson, Victor Gollancz, Lillian Hellman érintésével eljut Chomskyig, akit mi is jól leteremtettünk a legutóbbi Dekóderben.
Nem lenne könnyű végigszaladni a termetes művön, de Tolsztojnál mindenképpen el kell hogy időzzek kicsit, mivel a róla írott fejezet mutatja meg Paul Johnson sajátos látásmódját leginkább, itt derül fény a szerző egyedi értékrendjére.
Tolsztojról ugyanis kiderül, hogy imádott kefélni, mindegy volt, hogy jobbágy asszony vagy hivatásos, ő csak ment, és tette, amit a test ördöge megkövetel, trippert kapott és lelkiismeret-furdalást, de aztán megnősült, és arra gondolt, hogy őszinte lesz feleségével, azaz betekintést engedett neki naplójába. Ezt Paul Johnson mélységesen elítéli mint "a leghatékonyabb módszer(t) a kölcsönös gyanakvás és szenvedések kiváltására"; azonban itt nem áll meg, hozzáteszi, hogy "a tolsztoji nemi élet, amelyet oly élénken ecsetelnek a naplók, (Szonya, a feleség) elméjében most már összekapcsolódott férje rémes szexuális igényeinek kielégítésével, aminek eredménye számtalan fájdalmas terhesség volt".
Nos, nem tudom, mikor mesélt ezekről az élményekről Szonya Paul Johnsonnak, de az általam ismert "rémes szexuális igények" egyike sem vezet terhességhez, de amennyiben igen, mindezek fájdalmas voltáról az író (mármint Tolsztoj) nem nagyon tehet. Természetesen lehet, hogy a "rémes szexuális igények" nem minőségre, hanem mennyiségre utalnak, ilyeténképpen Tolsztoj szeretett dugni, a felesége pedig nem, de akkor kicsit más a helyzet.
Nem mondom mindezekkel persze azt, hogy a Johnson által vizsgált személyiségek annyira jó fejek lettek volna, nem, sőt kifejezetten elviselhetetlen, vagy/és anyagias vagy/és pszichopátiába vagy/és szociopátiába hajló, vagy/és egomániás barmok voltak, ennek azonban semmi köze sincs műveikhez, mint ahogy egy magasugró világbajnok aranyérmét sem veszik el, csak mert lopott a közértben. Szóval az Értelmiségiek egy nagyon jó könyv, amit egy szorongó csupor alkotott, és amiből olyan dolgokat tudhatunk meg, amit eddig még nem mertünk megkérdezni.
Para-Kovács Imre
