Miért volt olyan baromi klassz a Down? Az alapállás egyáltalán nem volt rendkívüli: a hetvenes évek hangjain való kérődzés úgyszólván napi rutin volt az előző évtizedben. Hanem amíg a grunge unalmasan modoros volt, a soft-punk meg bosszantóan gyermeteg, addig a Down fájdalmas, elementáris és eleven, akár egy felső-londoni punkbrigád ´77 nyarán. Az a Nola (vagyis, a zenészek otthonát betájolva, New Orleans, Louisiana) zabolátlan, fűszagú rockzene egyrészt, másfelől egy igazán nagyszerű városkép: hangjaiban ott lüktet a francia negyed minden pikáns bája csakúgy, mint a szomszédos aljas utcák atmoszférájának vigasztalansága. A kritika csillogóvá fényezte, valódi kereskedelmi siker volt, folytatás - vagy akár tisztességesebb turné - ugyanakkor szóba sem jöhetett a tagok "főállású" elfoglaltságai okán. Egyszeri csodának tűnt a dolog, szerintem a számukra is, egészen tavaly őszig. Mert akkor minden összeállt: idő és hely, múzsacsók és kurázsi. Szó sem volt különösebb agyalásról, abból alkalmasint semmi jó nem kerekedett volna ki. Az volt, hogy kiköltöztek a mocsaras peremvidékre, ott egy lakóházban felhúzták a stúdiót, oszt´ hadd szóljon. "Ittunk, szívtunk és jammeltünk egészen hajnalig, majd másnap újra. És újra" - így Anselmo a szaklapnak. Huszonhat nap alatt összefabrikáltak (és rögzítettek is) tizenöt új nótát.
A Down második nekifutása, immár a panterás Rexszel basszusgitáron, közel sem olyan ízig-vérig revelatív munka, mint amilyen az elődje volt. Támadhat ekképp némi keserű íz a szájban, de azért szerintem nincs gáz: az A Bustle In Your Hedgerow igen erős lemez. Spontán a végtelenségig, zsigeri és lüktető. Legfőbb újdonsága, hogy az anyag úgy egyharmadát visszafogott, bluesos, akusztikus tételek alkotják. Akad ezek között halványabb (Learn From This Mistake), másfelől az egyik kétségtelen csúcspont is éppen közülük került ki: ez a lemezzáró Wars, amely sikerrel indulhatna egy "legjobb Led Zeppelin-nóta, amelyet Robert Planték sosem írtak meg" versenyen. Na persze itt legfőképp a zsibbasztó riffekre épülő zúzások mágusaival van dolgunk - naná, hogy igazándiból ez az eresztés is ebben bizonyul nagynak. Lysergik Funeral Procession, There´s Something On My Side, Ghosts Along The Mississippi, Dog Tired, The Seed - legforróbb tavaszi ajánlataim azok számára, akik rendíthetetlenül a torzított gitárok mentén vágyják az üdvözülést.
Greff András
Warner/Elektra, 2002
