Könyv: Kő az állóvízbe (Halmai Gábor-Tóth Gábor Attila: Emberi jogok)

szerző
Rab Tibor
publikálva
2003/19. (05. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Halmai Gábor-Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok

Igénytelenség és provincialitás - ezzel a két szóval jellemezhetjük a manapság megjelenő jogi tankönyvek többségét. Igénytelenség uralkodik, mert szokássá vált, hogy a törvények szövegéhez hozzáillesztik a kodifikátorok önigazoló vagy semmitmondó indokolását, és mindezt új jogtudományi műként, méregdrágán eladják. Provincialitásról kell beszélnünk, mert a kifejezetten nemzetközi jogi könyveket leszámítva a tankönyvek szerzőinek látóköre általában nem terjed túl Magyarország horizontján.

Nos, ebbe az állóvízbe dobott méretes követ az Osiris Kiadónál most megjelent tankönyv két szerkesztője: Halmai Gábor alkotmányjogász és Tóth Gábor Attila, aki néhány éve a Narancs Egotrip rovatában Szabadláb cím alatt folytatott stílusgyakorlatokat emberi jogi témákban.

A tartalmi megjegyzések előtt rögzítsük, hogy a kötet tipográfiai remek. A tíz szerző munkájából összeállt több mint kilencszáz oldalnyi tudás komolyságát jelzi a sötétkék borító a talányos, sokértelmű képpel. A tükör hihetetlen gazdag, mégis könnyen áttekinthető: a főszöveg mellett végig margináliák futnak, s a bőséges jegyzetapparátus, a kereszthivatkozások, a fejezet végi kérdések és a lenyűgöző mutatórendszer is a könynyebb áttekinthetőséget és tanulhatóságot szolgálják. (Ugyanakkor sajnos azt kell feltételeznünk, hogy az anyagot nem látta korrektor, mert sok bántó elütés és nyelvi hiba maradt benne.)

Vakhit nélkül

A könyv újszerűségét mindenekelőtt a téma megközelítése adja. A szerzőket nem az emberi jogokba vetett vakhit vezérli, és a jogi tankönyvek sokaságával ellentétben a törvényhozók és a bíróságok alkotta jogi normákat sem dogmaként tisztelik, hanem saját tárgyukat kritikusan szemlélve, a belső ellentmondásokat feltárva világossá teszik, hogy ebben a kötetben olyan kérdésekről van szó, amelyek sokféleképpen interpretálhatók, s amelyeknek a legtöbb esetben nincs egyetlen, befejező megoldása.

A kötet készítőit az a cél vezérelte, hogy az olvasók a magyar alkotmány szabályait és a magyar joggyakorlatban felmerült emberi jogi problémákat ne elszigetelt jelenségként, hanem a nemzetközi jogfejlődés részeként ismerjék meg. Ezért fejezetről fejezetre megjelennek az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának, a német Szövetségi Alkotmánybíróságnak, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának vezető esetei, de a szerzők szívesen szemezgettek - Albániától Dél-Afrikán keresztül Ukrajnáig - más országok jogvédő intézményeinek gyakorlatából is.

Leltárszerű áttekintésre módot ad a szerzők és az általuk írt fejezetek felsorolása. Első helyen kell megemlítenünk Sólyom Lászlót, aki előszót írt a tankönyvhöz. Az Alkotmánybíróság első elnökének szimbolikus megjelenése a kötet elején nehéz helyzetbe hozza azokat, akik Halmaiék tevékenységét a többségi demokrácia aláásására szövetkezett nemzetközi emberi jogi maffia magyarországi alvállalkozásának tekintik. Sólyom ez alkalommal sem bújt ki a bőréből: nem formális előszót fabrikált, hanem tartalmas bevezetést írt, amelyben nem hallgatta el bíráló észrevételeit sem, s végül arra a tőle megszokott következtetésre jutott, hogy jó ez a tankönyv, de mégiscsak ő és az általa vezetett Alkotmánybíróság volt az igazi nagy király.

Az emberi jogok általános kérdéseit taglaló Első részt a két szerkesztő és Kardos Gábor írta.

Az igazán élvezetes történeti és rendszertani fejezetet követően Kardos mutatja be az emberi jogokat védő nemzetközi, Halmai pedig a magyarországi intézményeket. Azt leszámítva, hogy a nemzetközi anyagból elő-előbukkannak Kardos közel nyolc éve írt monográfiájának (Emberi jogok egy új korszak határán) részletei, ezek is jól megírt, követhető és az utólag betűzdelt jogesetek miatt helyenként kifejezetten izgalmas olvasmányok.

Az egyes emberi jogokat tárgyaló második rész Tóth Gábor Attila által jegyzett nyitó fejezete az emberi méltósághoz és az élethez való jogot mutatja be. Ennek az egyébként nagy munkával összerakott anyagnak az olvasásakor mutatkozik meg leginkább a könyv koncepcionális fogyatékossága. Úgy tűnik, az alapelgondolás szerint az

emberi méltóság

kanti-dworkini-Kis János-i felfogása áll a tankönyv középpontjában: a minden embert egyenlően megillető méltóság egyfelől egyéni jogosultság, másfelől az emberek demokratikus közösségének előfeltétele, és mint ilyen, az emberi jogok alapja. Ebből következően az egyenlő emberi méltóságból származtathatók az egyes emberi jogok. Ez a szerkesztői választás jól kimutatható a tankönyv minden fejezetén, és így az emberi méltóság eszméje hivatott arra, hogy cementként összetartsa a könyv anyagát. Ugyanakkor a szerkesztők helyenként engedményeket tettek egy rivális teóriának, amely az alapvető jogokat védelmező alkotmányosság és a többségi elvvel azonosított demokrácia konfliktusára helyezi a hangsúlyt. Az egyes jogokat taglaló részben pedig a kantiánus szemlélettel szemben a keresztény természetjogi felfogás jelenik meg, s a könyv valamiféle kiegyensúlyozottság érdekében e két teória konfliktusaiban (abortusz, eutanázia stb.) nem foglal állást.

Kovács Krisztina írta a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló gazdag, jó szemléletű fejezetet. Itt is a méltóságkoncepció végigvitelét hiányolhatjuk: az emberek sok mindenben különböznek, sok mindenben hasonlóak, ezért meg kell indokolni, miből következik, hogy a törvény előtt minden embert egyenlőnek kell tekinteni, és miért kell mindezt egyéni jogosultságként biztosítani.

A véleményszabadságról, az egyesülési és a gyülekezési szabadságról Halmai Gábor, a vallásszabadságról Paczolay Péter, az adatvédelemről Majtényi László, a szociális jogokról Takács Albert írt.

Csupa nagyágyú,

akik uralják témáikat, s mondanivalójuk letisztult, jól követhető. Némi szépséghiba, hogy Halmai szövegei szinte megegyeznek a Kommunikációs jogok címen tavaly megjelentetett könyvével, Majtényi írásának nyersanyaga pedig a Világosság tavalyi 2-3. számában látott napvilágot, s Paczolay sem tudott kellőképpen elszakadni korábbi tanulmányaitól.

Újfajta megközelítést - igaz sokkal szárazabb stílusban - így elsősorban azoktól kapunk, akik még nem ülhetnek babérjaikon. Sonnevend Pál a tulajdonhoz való jogról, Papp Imre a politikai részvételi jogokról, Róth Erika az eljárási jogokról szóló fejezet gazdája.

Milyen sorsot kívánhatunk a könyvnek? Elsősorban azt, hogy a jogi karokon váljon tananyaggá, s a hallgatók ezt használják az igénytelen, provinciális s olykor ráadásul még homofób és soviniszta tankönyvek helyett. Emellett abban bízhatunk, hogy a könyvesboltba járók felfedezik a kötetet, amely a joghallgatóknál és jogászoknál sokkal szélesebb körnek szóló hasznos és izgalmas olvasmány.

Rab Tibor

Osiris Kiadó, 2003, 4980 Ft

szerző
Rab Tibor
publikálva
2003/19. (05. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...