Hősöm tere - a Tisztabúza éjszakája
Sietve, sőt kapkodva szögezzük le, mint galambot szárnyával a gyalupadra: regényregény, még mielőtt belecsapnánk, hogy a nyelvében él ez az író, és legnagyobb nevét hogy szerezte s mikkel, hogy végül is ez egy tárcaszériából lett könyv, de nem tárcaregény, nem is csak azért, mert olyan nincs, hanem azért, mert regénnyé lett írva.
Mert valahogy az idők alatt elébb észrevétlen, majd nagyon is észrevehetően vált fontossá, hogy mivel jön. Mivel jön Parti Nagy Lajos. Ki, elő. Én egy öreg Daciára is emlékszem. Hogy lesz egy ötlete, még ha csak nyelvi, de formai is sokszor. Nem nagyon szeretem a frappáns ötleteket, írjanak hozzám verseket, teljen időm letehetetlen nagyregényektől dúlva, késésekkel teli. Nem voltam abban sem nagyon biztos, hogy jó-e divatos pesti drámaköltőnek lenni, már szövegileg, forogni rendezők és színésznék között, mindig jókat mondani. Szöveget írni, bele a nyelvbe, mire mennek ketten. Ja, biztos, hogy sokkal többre nem is lehet, ám nekem keresni kellett ezekben, s ezeken kívüli helyeken a verseket, konkrétan Parti Nagy Lajos néhány dolgait. A rácsodálkozás ugyanis kevés, hogy mik vannak ebben a nyelvben, teringettét, ha a szavak légyfényű dzsoggingot vagy mobiltelefont öltenek, ettől ki elégül ki, nem én. Közben persze csak az esett velem, mint a jól hangzó többséggel, várakoztam vadul, már-már ötlettel is beérve.
Különben meg nekem elég nehéz a demokráciáról írni, beszélni, e kijelentés két lehetséges értelmében is. Tele a padlásom barna veszedelmekkel, kinyitom a konyhaajtót, és gyűlölet elleni tettek dőlnek rám meg a galuskaszag, iszonyú magasan, úgy az Egy mondat körül tartom a lécet, ámbár elvtelen vagyok, mert például röhögni kelletinél jobban szeretek, s a pornográfiáig hajlandó vagyok elmeni az erotikáért, dőljenek csak egymásnak csupán izzatag, csatakos szavak, legyen csak a szövegnek az erotikája beszédbaszás.
De ezúttal egy szavam sem lehet.
Pedig tipikusan olyan vállalkozás ez, amit gyanakodva, hovatovább előítéletektől leverten szokásom fogadni. Parti Nagy regénye: kis átváltozás, arról szól, hogyan barnulunk magunk is észrevétlen vagy nagyon is láthatóan, egy menet szolárium, egy keringő a mikróban, turbómikróban. Ne mondja ezt, ha lehet, senki nekem. Én nem barnulok, dixit. Le se égek.
És akkor most Partit elhallgatom, azon kapom magam, hogy hiszek is neki. Tényleg, itt csörtetnek szárnyaikkal körülöttem is ezek a rohadt galambok. Rengeteg, ótvaros mocsok, ha van ilyen: szárnyas patkányok.
Arról szól a történet, hogy az egyes szám első személyű író házában nagy dolgok mennek, a szomszédban, távolról tán mint galambok, éldegél egy galambpár, közelről annál rettenetesebbek a tisztabúza (ez valami olyasmi, mint a hosszú kés) éjszakájára várva, a galambok hatalomátvételét készítik ügyesen elő. Cselekedeteikből, szövegelésükből (itt ugye akkor helyben is vagyunk, PNL szövegeléséből) nagyon is karakteresen rajzolódik ki egy látszólag kortipikusnak tetsző, valójában bántóan örök emberi csoportozat. Félelmetes falka, most hadd ne soroljam, hogy hol mindenütt ütközhetünk beléjük, ha egy regényt leteszünk és tartalmi öleléséből kibontakozva, a való világ talajára helyezkedünk. Talaj menti gondolatok környékén szerveződő sötét erők, gyávaságból, gyengeségből, butaságból összerótt mozgó és gyorstüzelő bunkerek népe. Bunkerek, bunkók, nem kérdeznek sohasem, csak teszik a dolgukat, bár még mindig kételkedem benne, hogy valaha is hozzájuk kéne igazítani az óránkat.
Ám tessék, most került egy ékes bizonyíték, hogy róluk is lehet beszélni, akkor is, ha nem érdemes. Mert isten tudja, hogy a szerzőt mi érdekli jobban, a képe vagy a kerete. A történet, annak tanulságaival, vagy ezek elmesélésének eshetőségei. Ártatlan olvasójának pedig ezek még jótékonyan össze is csúsznak. A Hősöm tere nagyon egész. Egészolvasmány. Visz a mese, visz a hangja, sodornak együtt. És nevetni is lehet, az elejétől, rajta. Úgy korrekt politikailag, hogy fel se tűnik, nem haragszunk meg miatta. Nyilván ilyet írt volna Kafka is, ha van egy mondén pesti korszaka, amikor kékharisnyákkal és félvilági fiúkkal báloz gyakran.
Szóval olyan könnyűnek látszó tárgy, amit ha felemelsz, nem bírod letenni. Csak megírni lehetett nehéz. A végére idemásolom az elejét, úgy könnyebb lesz mindenkinek elkezdeni.
"A Hősök teréről nemrég lőtték fel az ezer darab fehér óvodást."
- ts -
Magvető Könyvkiadó, 2000, 284 oldal, 1690 forint
