Könyv: Szárnyjáték (Parti Nagy Lajos: Hősöm tere)

  • - ts -
  • 2000. június 22.

Zene

Hősöm tere - a Tisztabúza éjszakája

Hősöm tere - a Tisztabúza éjszakája

Sietve, sőt kapkodva szögezzük le, mint galambot szárnyával a gyalupadra: regényregény, még mielőtt belecsapnánk, hogy a nyelvében él ez az író, és legnagyobb nevét hogy szerezte s mikkel, hogy végül is ez egy tárcaszériából lett könyv, de nem tárcaregény, nem is csak azért, mert olyan nincs, hanem azért, mert regénnyé lett írva.

Mert valahogy az idők alatt elébb észrevétlen, majd nagyon is észrevehetően vált fontossá, hogy mivel jön. Mivel jön Parti Nagy Lajos. Ki, elő. Én egy öreg Daciára is emlékszem. Hogy lesz egy ötlete, még ha csak nyelvi, de formai is sokszor. Nem nagyon szeretem a frappáns ötleteket, írjanak hozzám verseket, teljen időm letehetetlen nagyregényektől dúlva, késésekkel teli. Nem voltam abban sem nagyon biztos, hogy jó-e divatos pesti drámaköltőnek lenni, már szövegileg, forogni rendezők és színésznék között, mindig jókat mondani. Szöveget írni, bele a nyelvbe, mire mennek ketten. Ja, biztos, hogy sokkal többre nem is lehet, ám nekem keresni kellett ezekben, s ezeken kívüli helyeken a verseket, konkrétan Parti Nagy Lajos néhány dolgait. A rácsodálkozás ugyanis kevés, hogy mik vannak ebben a nyelvben, teringettét, ha a szavak légyfényű dzsoggingot vagy mobiltelefont öltenek, ettől ki elégül ki, nem én. Közben persze csak az esett velem, mint a jól hangzó többséggel, várakoztam vadul, már-már ötlettel is beérve.

Különben meg nekem elég nehéz a demokráciáról írni, beszélni, e kijelentés két lehetséges értelmében is. Tele a padlásom barna veszedelmekkel, kinyitom a konyhaajtót, és gyűlölet elleni tettek dőlnek rám meg a galuskaszag, iszonyú magasan, úgy az Egy mondat körül tartom a lécet, ámbár elvtelen vagyok, mert például röhögni kelletinél jobban szeretek, s a pornográfiáig hajlandó vagyok elmeni az erotikáért, dőljenek csak egymásnak csupán izzatag, csatakos szavak, legyen csak a szövegnek az erotikája beszédbaszás.

De ezúttal egy szavam sem lehet.

Pedig tipikusan olyan vállalkozás ez, amit gyanakodva, hovatovább előítéletektől leverten szokásom fogadni. Parti Nagy regénye: kis átváltozás, arról szól, hogyan barnulunk magunk is észrevétlen vagy nagyon is láthatóan, egy menet szolárium, egy keringő a mikróban, turbómikróban. Ne mondja ezt, ha lehet, senki nekem. Én nem barnulok, dixit. Le se égek.

És akkor most Partit elhallgatom, azon kapom magam, hogy hiszek is neki. Tényleg, itt csörtetnek szárnyaikkal körülöttem is ezek a rohadt galambok. Rengeteg, ótvaros mocsok, ha van ilyen: szárnyas patkányok.

Arról szól a történet, hogy az egyes szám első személyű író házában nagy dolgok mennek, a szomszédban, távolról tán mint galambok, éldegél egy galambpár, közelről annál rettenetesebbek a tisztabúza (ez valami olyasmi, mint a hosszú kés) éjszakájára várva, a galambok hatalomátvételét készítik ügyesen elő. Cselekedeteikből, szövegelésükből (itt ugye akkor helyben is vagyunk, PNL szövegeléséből) nagyon is karakteresen rajzolódik ki egy látszólag kortipikusnak tetsző, valójában bántóan örök emberi csoportozat. Félelmetes falka, most hadd ne soroljam, hogy hol mindenütt ütközhetünk beléjük, ha egy regényt leteszünk és tartalmi öleléséből kibontakozva, a való világ talajára helyezkedünk. Talaj menti gondolatok környékén szerveződő sötét erők, gyávaságból, gyengeségből, butaságból összerótt mozgó és gyorstüzelő bunkerek népe. Bunkerek, bunkók, nem kérdeznek sohasem, csak teszik a dolgukat, bár még mindig kételkedem benne, hogy valaha is hozzájuk kéne igazítani az óránkat.

Ám tessék, most került egy ékes bizonyíték, hogy róluk is lehet beszélni, akkor is, ha nem érdemes. Mert isten tudja, hogy a szerzőt mi érdekli jobban, a képe vagy a kerete. A történet, annak tanulságaival, vagy ezek elmesélésének eshetőségei. Ártatlan olvasójának pedig ezek még jótékonyan össze is csúsznak. A Hősöm tere nagyon egész. Egészolvasmány. Visz a mese, visz a hangja, sodornak együtt. És nevetni is lehet, az elejétől, rajta. Úgy korrekt politikailag, hogy fel se tűnik, nem haragszunk meg miatta. Nyilván ilyet írt volna Kafka is, ha van egy mondén pesti korszaka, amikor kékharisnyákkal és félvilági fiúkkal báloz gyakran.

Szóval olyan könnyűnek látszó tárgy, amit ha felemelsz, nem bírod letenni. Csak megírni lehetett nehéz. A végére idemásolom az elejét, úgy könnyebb lesz mindenkinek elkezdeni.

"A Hősök teréről nemrég lőtték fel az ezer darab fehér óvodást."

- ts -

Magvető Könyvkiadó, 2000, 284 oldal, 1690 forint

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.