Interjú

„Közben röhög rajtunk”

Kelemen László és Sarkadi Miklós – Dope Calypso

  • Soós Tamás
  • 2021. június 23.

Zene

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hová tűntek a gitárok az új lemezről?

Sarkadi Miklós: Ott vannak azok, csak a háttérben. Még 2018-ban mentünk ki Olaszországba felvenni az ötödik lemezt, de a stúdió időközben lecserélte a hangszerparkját Elvis előtti cuccokra, amelyek nagyon menők voltak, de úgy is szóltak, mint az ötvenes években. Én egy gyíkbőrrel bevont Höfner gitárt kaptam, Laci gitárja pedig csak úgy volt vállalható, ha ujjal játszott pengető helyett. Amikor megkeverték az olaszok, kiderült, hogy a dobon kívül nincs vállalható hangszer a lemezen. A számok se voltak igazán megírva, ezért 2019-ben újra nekiálltunk stúdiózni.

MN: Miért kell Olaszországig menni egy lemezfelvételért?

Sarkadi Miklós: Mert az a deal, hogy felvesszük a lemezt egy hét alatt, és az olaszok a következőn megkeverik. Magyarországon ezt nem tudtuk soha megoldani, én pedig nem tudok más munkaetikával dolgozni, mert két hét alatt elfelejtem, hogy mit akartam. Van ebben egy izgalmas véletlen faktor is: az olaszokra bízzuk, hogyan veszik fel és keverik meg a lemezt. Bár fogalma sincs senkinek, hogy mit csinál, a végén kisül belőle valami értelmes dolog. Ez volt az első eset, hogy nem volt szerencsénk. Hiába dugtam be bármit az ötvenes évekbeli Fender erősítőbe, az úgy szólt, mintha angyalok hárfáznának, ami tök cuki, de nem túl energikus. Emiatt a felvételeken Laci sávjait dúsítottuk fel, és sokat szintiztünk. A hangzásban közrejátszott az is, hogy a régi diszkózenék mellett rákattantam a chiptune-ra. A teljes lemezből is készült egy chiptune mix, de Laci türelmesen elmagyarázta, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet. Végül csak az intróban maradt a chiptune punk.

Kelemen László: Szerettük volna megmutatni, hogy tudunk anélkül is bulizenét csinálni, hogy kétperces punkőrületeket játszunk, miközben a földön fetrengve gitározom. Korábban gyorsan megírtuk és hamar fel is vettük a számokat, de most olyan igény volt bennünk, hogy eggyel bonyolultabb zenét játsszunk és kilépjünk a saját árnyékunkból. Időközben Tonyót (Szabó Tamás billentyűs – S. T.) Molnár Bencze váltotta a zenekarban, akivel új lehetőségek nyíltak meg előttünk, azt éreztük, hogy Miki dalaiból is többet ki lehetne hozni, mint amit elsőre sikerült. Azért lett káoszos az alkotói folyamat, mert Bencze akkor csatlakozott, amikor már megírtuk és felvettük a lemezt, és a kész dalokat kellett újraírni és kiegészítgetni.

Sarkadi Miklós: Tulajdonképpen remixeltük a saját lemezünket. A struktúrákon nem lehetett változtatni, de voltak olyan dalok, amelyeknek a teljes harmóniamenete megváltozott.

MN: Vad garázspunkkal kezdtétek, azóta lemezről lemezre haladtok a szintis powerpop felé.

Sarkadi Miklós: Szerintem csak a harmadik lemezig, a Mau Mauig poposodtunk. A negyedik, a Chaka Chaka megint dzsungább lett, mert akkor épp egy keményebben szóló gitárt vettem. A hangszerelésben nincs semmi tudatosság. A szintik azért kerültek jobban előtérbe, mert bevettük Tonyót, aztán Benczét a zenekarba. Előtte úgy orgonáltam fel a számokat, hogy lefogtam egy akkordot, vágtunk ProToolsban, aztán lefogtam még egyet, mert nem tudok akkordot váltani zongorán. Bencze viszont a Zeneművészeti Egyetemen végzett, ráadásul szuper régi szintijei vannak, ezért pakoltunk mindenféle hangzásokat, Moogot, Juno-60-at, meg egy kis Rhoadsot a számokba. A hatodik lemez viszont me­gint egy jó primitív anyag lesz. Mostanában gyakran triózunk, mert Bencze nem mindig ér rá a jazzfellépései miatt, ezért következőnek kénytelenek leszünk gitárzenét kihozni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.