Zene

Asztaltársak

Csalog–Parti Nagy: Létbüfé

Kritika

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Parti Nagy Lajos a 2017-ben megjelent verseskötetében, a Létbüfében is szabadon játszik a nyelvvel, miközben incselkedésre invitálja korábbi korok költőtársait. Gyanútlan könnyedséggel követjük a nyelvi képzelet csapongásait, újra és újra meglepődünk, nevetnünk kell. Akkor is, vagy annál is inkább, amikor Parti Nagy játékosan és könnyeden az öregedést, az elmúlást, a veszteséget tematizálja. (Nagymamám ángya jut eszembe, a virgonc és huncut öregasszony, aki a kórházi ágyán ülve mesélt, röhögött az egész kórterem, majd ő a szívéhez kapott, és meghalt.) Az élet szépsége a halál közelségében érezhető a legerősebben: ezt az élményt adják meg e keser­édesen mosolygó elégiák. De hogyan lehet ezeket a verseket megzenésíteni?

Sokan gyanakodva fogadják, ha egy muzsikus, aki egészen megkülönböztetett helyet teremtett magának választott hangszerének előadójaként, egyszer csak elkezd zenét szerezni. Csalog Gábor első opusai Mozart és Schubert, Liszt és Brahms műveihez fűzött kommentároknak tűntek első hallásra, ám másodjára már az is egyértelmű lett, hogy szeretett szerzőinek anyagát felhasználó kollázsai, montázsai, persziflázsai új minőséget teremtenek. S ahogyan gyarapodik az életmű, az eszközök letisztulnak, a múltbeli előképek a reflektorfényből visszahúzódnak a kompozíció zenei nyelvét tápláló, folyamatos és gazdag háttérré. Ha a szövet felfeslik valahol és kikandikál alóla egy régi ismerős, annak megörülünk, de immár nem Mozart, Schubert, Liszt vagy Brahms zenéjét halljuk, hanem Csalogét. Ahogyan Parti Nagy soraiban ott lüktet évszázadok velünk élő „lírai emlékezete”, úgy szövik át Csalog zenéjét is a rejtett hivatkozások. Ahogyan a költő finoman és játékosan „elhangolva” idézi Berzsenyi vagy Csokonai egy-egy fordulatát, úgy tűnik elő Schumann vagy Schubert pár másodpercre a zongoraszólam kommentárjában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.