Zene

Asztaltársak

Csalog–Parti Nagy: Létbüfé

Kritika

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Parti Nagy Lajos a 2017-ben megjelent verseskötetében, a Létbüfében is szabadon játszik a nyelvvel, miközben incselkedésre invitálja korábbi korok költőtársait. Gyanútlan könnyedséggel követjük a nyelvi képzelet csapongásait, újra és újra meglepődünk, nevetnünk kell. Akkor is, vagy annál is inkább, amikor Parti Nagy játékosan és könnyeden az öregedést, az elmúlást, a veszteséget tematizálja. (Nagymamám ángya jut eszembe, a virgonc és huncut öregasszony, aki a kórházi ágyán ülve mesélt, röhögött az egész kórterem, majd ő a szívéhez kapott, és meghalt.) Az élet szépsége a halál közelségében érezhető a legerősebben: ezt az élményt adják meg e keser­édesen mosolygó elégiák. De hogyan lehet ezeket a verseket megzenésíteni?

Sokan gyanakodva fogadják, ha egy muzsikus, aki egészen megkülönböztetett helyet teremtett magának választott hangszerének előadójaként, egyszer csak elkezd zenét szerezni. Csalog Gábor első opusai Mozart és Schubert, Liszt és Brahms műveihez fűzött kommentároknak tűntek első hallásra, ám másodjára már az is egyértelmű lett, hogy szeretett szerzőinek anyagát felhasználó kollázsai, montázsai, persziflázsai új minőséget teremtenek. S ahogyan gyarapodik az életmű, az eszközök letisztulnak, a múltbeli előképek a reflektorfényből visszahúzódnak a kompozíció zenei nyelvét tápláló, folyamatos és gazdag háttérré. Ha a szövet felfeslik valahol és kikandikál alóla egy régi ismerős, annak megörülünk, de immár nem Mozart, Schubert, Liszt vagy Brahms zenéjét halljuk, hanem Csalogét. Ahogyan Parti Nagy soraiban ott lüktet évszázadok velünk élő „lírai emlékezete”, úgy szövik át Csalog zenéjét is a rejtett hivatkozások. Ahogyan a költő finoman és játékosan „elhangolva” idézi Berzsenyi vagy Csokonai egy-egy fordulatát, úgy tűnik elő Schumann vagy Schubert pár másodpercre a zongoraszólam kommentárjában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.