Lemez

Kylie Minogue: Golden

  • - minek -
  • 2018. május 26.

Zene

A popvilág rokonszenves túlélője számtalan stílust kipróbált hosszú pályafutása alatt, de a jóféle, táncolós popzenét sose hagyta cserben, hűséges diszkógömbje mindig elkísérte. De amikor fájdalmas magán­életi válságából kilábalóban új ki­adója felajánlotta, hogy Nashville-ben rögzíthet egy country(szerű) lemezt, kapva kapott az alkalmon!

A Golden néhány jól megcsinált, gördülékeny pop-diszkó darabbal kezdődik, éppen csak a folkból kölcsönzött dallamok emlékeztetnek a telivér Nashville-hangzásra. A cím­adó számot némi túlzással Justin Bieber Love Yourselfjéből, meg némi Morricone-hatásból keverték ki, közép/lassú tempós lüktetéssel kísérve, de később, az Every Little Part of Me-ből bizony kihallani némi Grimes-áthallást is. Az életrajzi ihletésű Lifetime to Repair az első olyan vallomásos dal, ahol rendesen beterít minket a vadnyugati hangulat, de a hegedű sírása sem feledteti, hogy Kylie-ból sohasem lesz tőről metszett country-csalogány, bár az ő esetében ez inkább pozitívum. Ennek ellenére a gitárpengetéssel induló balladák (Radio On) éppen olyan jól állnak neki, mint a szó szerint csűrdöngölős diszkószámok (például a lemezt záró Low Blow), meg is lengetnénk előtte tízgallonos Stetson-kalapunkat, ha volna. Kylie a viszonylag hosszú, 16 dalos lemezen végig ügyesen egyensúlyoz a tőle megszokott, áradó és fülbemászó melódiákban gazdag elektro-dance-pop, meg az ihletőnek választott háztáji hangulat között. De azért neki továbbra is a diszkó marad az otthon, az édes otthon.

BMG, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.