A székhelyét a michigani Ann Arborból Berlinbe áthelyező Halo példamutató szorgalommal készíti friss hangzású, érdekfeszítő zenei anyagait. Míg a tavalyi Dust sok tekintetben az emberi hang újbóli előtérbe kerüléséről, a dalszerű formák dekonstrukciójáról szólt, addig e frissebb (és a Hyperdubtól egy kisebb kiadóhoz delegált) anyag sokkal inkább a hatáskeltő eszközökkel és formákkal való, korántsem öncélú kísérletezésről. Nem is az ambient, jazz és experimentális zenei hatások együttese a különleges (mindig is ezek ihlették meg az itt kevéssé jelen lévő technohagyomány mellett), hanem a minden szempontból nyitott zenei formák iránti elköteleződés. A Lao-ce Tao Te Kingjéből merített cím is utal arra, hogy ez inkább a belső utazás, a kontempláció lemeze, ugyanakkor már-már klasszikusan szép részleteiben módfelett gazdag és izgalmas.
A címadó szám rögtön egy lassan áramló, tízperces ambient hangfolyam, amely szinte simogat, miközben organikusan fonódnak egybe Halo mindent elnyelő szintiszőnyegei, billentyűfutamai és Oliver Coates csellójátéka. Ehhez képest a Mercury jazzes tónusai, benne Eli Keszler remek ütős játéka vagy a rákövetkező absztraktabb számok (The Sick Mind) egészen más irányban tapogatóznak. Az albumot záró, mindezt szintetizáló Nachbarkeit egyenesen az egyik legszebb Laurel Halo-darab. A kozmikus hatású, lassan bontakozó és szélesen áramló elektronikus hangok, az élő dob és a cselló összjátéka metafizikus élménnyel ajándékozza meg a befogadót.
Latency, 2018
