Daniel Barenboim első nevezetes Mozart-lemezei fiatalkorában készültek, amikor a pályakezdő zongoraművész az idős Otto Klemperer vezényletével játszotta el a zeneszerző versenyműveit. Azok a felvételek sokak körében máig etalonnak számítanak. Hetvenhat évesen a Berlinben élő argentin-izraeli muzsikus visszatért a kezdetekhez: nemrég ismét Mozart-CD-je jelent meg, de ezúttal nem versenyműveket szólaltat meg, hanem a két zongoranégyest (K. 478, g-moll; K. 493, Esz-dúr).
Ezek a zongorára, hegedűre, brácsára és csellóra komponált, tömör hangzású művek sokáig magukban álltak a zeneirodalomban, mígnem Brahms – minden bizonnyal éppen Mozart igézetében – megalkotta három páratlan tökéletességű zongoranégyesét, amelyek közül az első, mintha csak nyíltan hódolni akarna, ugyanúgy g-moll hangnemű, mint Mozart első zongorás kvartettje.
Barenboim nemcsak Mozarthoz tér vissza, de önmaga fiatalkori játékának tökéletességeszményéhez is. A pálya lekerekítése ez a remek CD, amelyen meghatározó a hangzás tisztasága, az egyensúly, a muzsikálásból sugárzó időtlen bölcsesség. Makulátlan minden, pedig koncertfelvételekről van szó, amelyek a spontaneitást sem nélkülözik. Megkapó, hogy az idős zongorista fiatalokkal társul: a hegedűs saját fia, Michael, akinek játékát tavaly a Zeneakadémián is élvezhettük, a brácsás az orosz Yulia Deyneka, a csellista a nemrég kitűnő önálló lemezzel előrukkolt, perzsa származású osztrák művész, Kian Soltani, akit nemsokára az Európai Koncerttermek Szervezete (ECHO) Rising Stars sorozata keretében a Müpában hallhatunk.
Deutsche Grammophon, 2018
