Lemez

Lazerpunk!: Nightcrawler

  • Lang Ádám
  • 2017. február 12.

Zene

„Valóság vagy fantázia? Ez a virtuális valóság, a hely, ahol szabad lehetsz” – szól a második Lazerpunk!-lemez második száma, a Virtual Reality. A gyakorlatilag a semmiből néhány év alatt az ország egyik legkarakteresebb színterévé formálódó synthwave-szcéna élharcosa – ha részleteiben fontos eltolódásokkal is, de – ugyanazt folytatja a Nightcrawleren, mint amit a Game Over című bemutatkozásán megkezdett. A kiindulópont most is a nyolcvanas évek popesszenciáját zeneileg legjobban konzerváló szintetizátoros zsáner: innen indul a neonfényekkel szegélyezett virtuális éjszakai száguldozás. De másféle zörejek is vannak: az alaphangot megadó The Message-ben nyolcbites betét bukkan fel, a Level One-ban mintha gitárriff sodorna, a Wonderland darkwave-es ipari zakatolását pedig töltényhüvelyek csörömpölése díszíti.

A lemez első fele olyan, mintha egy retró akció-videójátékban lennénk, ahol Lazerpunk! zenéje kíséri a küldetéseket. A második felében viszont az érzelmesebb, finomabb témákkal egészen új oldalát ismerhetjük meg ennek a popkulturális utalásokkal sűrűn operáló univerzumnak. Ennek az ívnek a csúcspontjára a Radio Towers kába nosztalgiája után a melankolikus This Is Not The Enddel jutunk el. Majd két újabb sodró menet és a napfelkeltét megidéző, epikus Endgame után egy furcsa, tájidegen zárótrekk vet ki minket ebből a sosemvolt, de a nem is olyan távoli jövőben talán már lehetséges világból – melynek a zenéje bár a nyolcvanas években fogant, a Nightcrawler-féle lemezek miatt a mai napig frissnek hat.

Szerzői kiadás, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.