Interjú

„Legalább félnek egy picit”

Lil Frakk rapper

Zene

Hat év alatt hat lemeze jelent meg, de zenei műsora, a Sávlekötő is már a negyedik évadában jár a YouTube-on. A 25 éves Babaitisz Jorgosz, azaz Lil Frakk írt már dalt Gyurcsány Ferenchez, a közszolgálati csatornához és a BKK-hoz is, most pedig úgy érzi, új albumával a karrierjében is új fejezet kezdődött.

 

Magyar Narancs: Gyerekkorod óta verseket írsz, a rapperkedés viszont egyfajta viccként indult – ezt bizonyítja művészneved is. Hol fordult komolyra a dolog?

Lil Frakk: Sokáig próbáltam szétválasztani az életemet Jorgoszra és Lil Frakkra, de mára el kellett fogadnom, hogy a kettő teljesen egybeforrt. Frakk vagyok a 45-ös buszon utazva vagy itt ülve is – a legjobban viszont akkor vagyok Frakk, amikor a szövegeimet írom és zenélek. A Universallal kötött első kiadói szerződésem, azaz 2019 óta érzem, hogy ez tényleg komoly. Azelőtt valóban csak egy poén volt, a haverokkal rappeltünk, meg hugyos pincékben koncerteztünk, aminek megvolt a maga bája, egyikünk sem gondolta, hogy ebből meg lehet élni. A hiphop akkoriban még egy underground dolog volt itthon, szerencse is kellett ahhoz, hogy a hazai újhullámos trap felívelésével egyfajta zászlóvivővé váltam. De az ajtót Krúbi rúgta be, ő az, aki új ízt hozott. Vele megérkeztek azok az arcok, akik a Soundcloudra feltöltött zenéikkel kezdték – ilyen voltam én is.

MN: Több interjúdban elmondtad, hogy az első mixtape-ed még Fluornak adtad oda egy közönségtalálkozón. Az emberek többsége viszont az Írj már vissza Gyurcsány Feri című, 2018-as számoddal találkozott először. Mi történt a kettő között?

LF: Leginkább suliba jártam. Általános iskolásként találtam rá a zenére, azon belül is a hiphopra. Eminemet és Dr. Drét hallgattam, miközben anyám rendszeresen elvitt koncertekre, többek közt Fluor Tomi-koncertekre vitt az Aréna Plázába és hasonló helyekre. Nagyon szerettem a zenéit és nagy hatással volt rám, átírtam a szövegeit, esténként pedig néztem őt a VIVA tévében, arról álmodozva, hogy én is a színpadon állok majd. Elkezdtem otthon, kamerával felvenni a saját zenéimet, a VirtualDJ-ben pedig összerakni a számokat. A zuglói Liszt Ferenc Általános Iskolába jártam, de annak zenei tagozatára nem vettek fel. Az iskolai kórusba is csak azért jutottam be, mert diákönkormányzatos voltam, viszont mondta az énektanár, hogy én inkább csak tátogjak – tisztára, mint a Mindenki című rövidfilmben. Nem nagyon láttak bennem muzikalitást. Minden a gimnáziumban változott meg: felvettek az álomsulimba, a Vörösmartyba média tagozatra. Végre engem is befogadtak, azt éreztem, hasonszőrű emberek között vagyok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.