Interjú

"Lovasi megkért, hogy mutassak neki témákat"

Szesztay Dávid multiinstrumentalista, dalszerző

  • Soós Tamás
  • 2019. április 21.

Zene

Izgalmasan radioheades szólólemezzel jelentkezett a magyar alterzene mindenese. A Kiscsillag gitáros-billentyűse színészi kitérőjéről és persze Lovasi zenekaráról is mesélt.

Magyar Narancs: Játszottál már altert a Kiscsillagban, jazzt a Santa Diverben, artrockot a Davban. Szólóban viszont egészen másfajta zene, zongorás kamarapop csúszott ki belőled. Hogyhogy?

Szesztay Dávid: Miután 2016-ban pihenőre küldtem a Davot, eleinte egy új zenekarban gondolkodtam. Amikor ez sehogy sem akart összeállni, arra gondoltam, miért ne kísérletezhetnék egyedül a stúdióban. Azért is tudtam bátran felvállalni, hogy szólólemez lesz, mert ez a nyugisabb stílus tükrözi az ízlésemet.

Amikor kikapcsolódok, ilyen jellegű zenéket hallgatok. Erik Truffaz-tól a Pearl Jamig sok mindent szeretek, de a vége mindig az, hogy berakom a kedvenc Radioheademet. Vagy mostanában például Villagerst, amelyben egy ír srác játszik countryba hajló, pár akkordos számokat. A szólólemez dalainak zöme 2016 nyarán született, amikor sok új hatás ért. A fesztiválszezon elején kerültem be a Kiscsillagba, állandóan úton voltunk, és valószínűleg igényem volt rá, hogy kontrasztként csendesebb zenéket írjak.

Szesztay Dávid multiinstrumentalista, dalszerző

Szesztay Dávid multiinstrumentalista, dalszerző

Fotó: Németh Dániel

 

MN: Miért döntöttél úgy, hogy minden hangszeren te fogsz játszani?

SZD: Mert izgalmas kihívásnak tűnt. Nem véletlenül lettem multi-instrumentalista. Már 12 évesen is azt élveztem, hogy a Yamaha magnómmal egymás mellé pakolhattam négy különböző hangsávot. Szeretem váltogatni a hangszereket, megírni valamit gitáron, aztán átkapcsolni basszusgitárosba, és azzal a mentalitással kiegészíteni a dalt. Képtelen vagyok egyetlen hangszer mellett letenni a garast.

MN: A zongora volt az első szerelem?

SZD: Igen, de aztán némileg kiszerettem belőle. Későn, 13 évesen kezdtem zongorázni, a családom azt hitte, úgysem lesz már zenész belőlem. Aztán elkapott a rockzene, átváltottam elektromos gitárra, az első zenekaromban is punk-rockot játszottam. A zongorával kötött barátságom a 2000-es évek elején élte fénykorát, amikor a Kamu zenekarban billentyűztem.

Nem mondom, hogy jazz-zongorista lettem, de alaposan belemásztam ebbe a játékstílusba. A basszusgitár pedig csak úgy rám ragadt. Kézdy Luca, a későbbi feleségem hívott el egy jazzformációba, és kitalálta, hogy próbáljam ki a basszusgitárt. Jó ötlet volt, mert közel áll hozzám az a stabilitás és alázat, amit ez a hangszer képvisel egy zenekarban. Annyira megszerettem, hogy ma már basszusgitáron gyakorolok a legtöbbet, és a Lucával közös zenekarunkban, a Santa Diverben is ezen játszom.

MN: Autodidakta vagy?

SZD: Többnyire. Magántanárhoz jártam zongorázni.

MN: Nem hiányzott soha a jazzképzés?

SZD: Nem, mert a Kamuban olyan zenészek vettek körül, akik hasonló cipőben jártak. Funkos jazzt játszottunk, amire Erik Truffaz és a hetvenes évekbeli, San Francisco utcáinra hajazó funk is hatott. Ott tehát nem a technikai tudás, hanem az volt az érdekes, hogy viszonylag egyedi módon keveredtek a stílusok. Csak a Bud­budās nevű all star jazz-zenekarban keltett bennem ez feszültséget, de voltak rajtam kívül mások is, akik nem tudtak kottát olvasni, így nem stresszeltük szét magunkat ezen.

MN: Ahogy jazz-zongorista, úgy végül színész sem lettél, pedig egy időben sokat forgolódtál alternatív társulatokban.

SZD: Kisgyerekként humorista akartam lenni. Szerettem szerepelni, bohóckodni, de ez kamaszkorban elmúlt. Gátlásos lettem. Emiatt úgy éreztem, bennem ragadt valami, amit nem bontakoztattam ki. Mivel nem voltam elég képzett ahhoz, hogy a jazztanszakra felvételizzek, egy alibi főiskola után az akkoriban induló szinkronszínész-tanfolyamok egyikére jelentkeztem.

Onnan hívott el Cserje Zsuzsa a Pesti Kör néven induló színiiskolába. A hároméves képzés után pár osztálytársammal összeálltunk, és a Szkéné Színház kamaraszínházában, a Stúdió K-ban alapítottunk egy társulatot. Két darabot állítottunk színpadra, az Ismeri a Tej­utat? című, kétszereplős Karl Witt­linger-előadásban én voltam az egyik őrült az elmegyógyintézetben. Élveztem a színészetet, sőt rendezői ambícióim is támadtak, de a második darabnál elfogyott az energiám.

Több zenekarban játszottam, nem tudtam mellé a társulatot is bevállalni. Később azért sok mindent kamatoztattam a színészi tapasztalataimból, amikor színházi és filmzenéket írtam. Pater Sparrow kísérleti sci-fijéhez, az 1-hez elég sötét zenét kellett írni, amiben visszanyúlhattam a radioheades gyökereimhez, illetve Keszég Lászlónak – akivel még a Pont Műhelyben ismerkedtünk meg – szoktam évente egy rendezéséhez zenét szerezni. Legutóbb például A fizikusokhoz, amit a Pécsi Nemzeti Színházban rendezett.

MN: Zenekaraidnak fontos eleme a műfajok köztiség. Izgalmas, a progresszív rocktól a jazzig kalandozó anyagokat adtál ki a Davval is.

SZD: A zenei sokszínűséggel meg kellett tanulnom együtt élni. A Davnak alapproblémája volt, hogy túl szerteágazó zenét játszottunk, amit nem lehetett igazán profin megvalósítani. A közönség sem tudta követni, mert aki a jazzt szereti, annak túl rockos volt, aki a rockot, az nem értette, miért játszunk hatperces, instrumentális zongoradarabot egy zúzás után.

A zenei ötletek jók voltak, de ha nincs minden részlet a helyén, az lehúzza az egész számot. Sok frusztrációt okozott az is, hogy kénytelen voltam énekelni, mert nem találtunk frontembert. A Dav vége felé jöttem rá, hogy jobban szét kell válogatni az ötleteimet. Azóta számlistákat írok a különböző stílusú dalvázlatoknak. Annak a híve vagyok, hogy egy stíluson belül legyen színes a zene, de a lemeznek legyen egy egységes karaktere. Ebben a felfogásban született a Dalok bentre is.

MN: Amin végig te énekelsz. Komfortosabban érzed már magad az énekesszerepben?

SZD: Választhattam: vagy feladom az éneklést, vagy elkezdek gyakorolni. A Kiscsillagban először hülyének néztek, miért berregek a koncertek előtt, de el kellett fogadnom, hogy gyengébbek a hangszálaim, és inkább elvégzem ezeket a szájpörgetős gyakorlatokat fellépés előtt. Mára kibékültem azzal is, hogy nem énekelhetek magas hangfekvésű rockdalokat, mert abból csak szenvedés lesz.

A szólólemezre életemben először olyan hangnemben írtam számokat, ami kényelmes számomra. Ezeket a szólódalokat el tudom énekelni akár másnaposan, kialvatlanul is. Nem mintha ez jellemző lenne rám.

MN: Dalszerzőként mennyire tudtál beilleszkedni a Kiscsillagba?

SZD: A Kiscsillag Lovasi zenekara, amelyben megvalósíthatja önmagát. Nyitott az ötletekre, de ezt a felállást senki nem akarja megbolygatni.

MN: A legutóbbi Kiscsillag-sláger, az Ott, ahol akarod zenéjét mégis te írtad.

SZD: Eddig olyan progresszív zenekarokban játszottam, ahol bármi belefért. Pár éve viszont kipróbáltam, tudok-e háromperces pop-rock dalt írni. Közzétettem néhány demót a netem, szerintem ezekre figyelhettek fel a Kiscsillagban, amikor kerestek valakit a zenekarba. Miután bevettek, Lovasi megkért, hogy mutassak neki témákat.

Elővettem a fiókból a rockos ötleteimet, de ő azokra a dalokra rezonált, amelyekből a szólóalbum lett. Ezek között volt az Ott, ahol akarod is, amire írt szöveget. Friss tagként nagyon nagy élmény volt, hogy az én dalommal is foglalkoztunk, remélem, lesz folytatása.

MN: Kellett a szólólemez ahhoz, hogy a szakma elismerjen dalszerzőként?

SZD: Igen. Fűtött a motiváció, hogy ennyi idősen letegyek már valamit az asztalra, amit relevánsnak érzek. Úgy érzem, ez sikerült, és izgalmasan szólalnak meg a dalok élőben is. És egy kicsit monumentálisabban. A lemezen több szám is van, amely halad valami felé, de amikor azt hinnéd, jön a csúcspont, szándékosan visszafojtom a dalt, majd szép csendesen kieresztem a feszültséget.

Ezeket a dalokat élőben jobban kibontjuk, de azért hűek maradunk a lemezhez, nem gitározunk bele óriási szólókat. Most nagyon izgat ez a fajta kísérletezés. Már írtam is öt új dalt, hogy koncerten kitöltsük az egyórás játékidőt, szóval lesz majd következő lemez is.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.