Ez a most megjelent album viszont kétszereplõs: Gainsbourg szerzõje és producere Beck, a hiphoptól a funkon és a krautrockon át a Nick Drake-féle melankolikus folkig kompetens barkácszseni. Nem magától értetõdõ (hiszen Beckrõl van szó), de tulajdonképpen nem is meglepõ (hiszen ugyanaz a szerzõ és a producer), hogy az IRM egységesebb, mint 2006-os elõdje, az pedig nyilván nem evidens, viszont annál örömtelibb, hogy az IRM tartja és emeli a szintet. Az idén 40 éves Beck kelléktárából - nem véletlenül - leginkább a mások mellett Serge Gainsbourg inspirálta monokróm, pasztelles, késõ hatvanas/kora hetvenes éveket megidézõ Sea Change-féle világot húzta elõ. Ez pedig, csakúgy, mint az organikus alapokra felhúzott bizarr Beck-féle tánczene, melynek elemeivel ugyancsak találkozhatunk a lemezen, bizony prímán áll Charlotte Gainsbourgnak (aki frizurájával, szûk blézerével és egész lényével a fiatal Patti Smithre emlékeztet). Az erõs dalcsokorból pedig bármikor elõhúzhatunk két-három "bezzeg-gyereket" - olyat, mint mondjuk a tapsolós-csörgõs Heaven Can Wait, az epikus Le Chat du Café des Artistes vagy a vonósokkal nyakon öntött Time Of The Assasins.
Because Music, 2009
****
