Kirk Windstein talán az egyik legalulértékeltebb gitáros a metálszíntéren, hiszen a Pantera-énekes Phil Anselmo projektjébõl igazi zenekarrá cseperedõ Downban amolyan háttérembernek gondolja a közönség a jampecattitûddel bõven megáldott Pepper Keenan mögött, saját zenekarában, a Crowbarban pedig inkább frontemberként tekintenek rá. A beavatottak viszont már régóta tudják, hogy New Orleans környékén ez az aprócska, köpcös, lapátszakállas figura írja a legkirályabb riffeket, hiszen egyrészt a Crowbar lemezek egytõl egyig az õ keze nyomán lettek telepakolva mamutsonka-vastagságú gitársávokkal, másrészt a Down-dalokban is õ volt ott a leginkább szerzõként Anselmo mellett. A Crowbart az utóbbi pár évben takaréklángra csavarta: hõsünk egyrészt a Down tagjaként turnézta be a világot, másrészt Jamey Jastával (Hatebreed) zenélt Kingdom Of Sorrow néven, úgyhogy az ötmillió forintos kérdés most az volt, hogy Windstein képes-e a Crowbar-örökséghez méltó új anyagot letenni az asztalra a szinte napra pontosan hat évvel ezelõtt megjelent legutóbbi album után.
A válasz egyértelmû: a Sever The Wicked Hand nyugodt szívvel odatehetõ az eddigi legjobb Crowbarok mellé. A Black Sabbathon, Led Zeppelinen, valamint hardcore-punkon és brit metálon nevelkedett Windstein mélyre hangolt riffjei most is védjegyszerûek a csakis a Crowbarra jellemzõ sziklasúlyos, mégis tökéletesen érthetõ gitárhangzással együtt, a dalokat pedig sikerült különlegesen erõsre szerkesztenie: az ötvenperces, viszonylag homogén lemez egy percre sem fullad unalomba. A Down lazább, retrósabb világához képest a Crowbar sokkal komorabb és nyomasztóbb: az Echo An Eternity címû visszafogott tempójú, Windstein férfiasan keserû énekdallamaira épülõ darab például minden bizonnyal 2011 egyik legsötétebb hangulatú dala - többet azonban igazságtalanság lenne kiemelni errõl az oda-vissza remek anyagról.
Housecore, 2011
*****
