Lemez - Éles váltás - The Horrors: Skying

Amikor a Southendből induló The Horrors 2007-ben piacra dobta a Psychotic Sounds For Freaks And Weirdos alcímmel ellátott első albumát, a Strange House-t, talán még ők maguk sem gondolták, hogy pár éven belül igenis fejlődőképes, nemcsak a gothokat érdeklő, újságíró- és rajongókedvenc zenekarrá válnak. Torzonborz frizuráikkal és darkos imázsukkal úgy festettek, mintha az Addams család beszállt volna a Siouxsie & The Bansheesbe, akiktől zeneileg nem is álltak távol, és ehhez jött még a Bauhaus, a Joy Division és a korai The Cure, no meg egy-két punkosabb beütés: a Birthday Party, a Cramps és a dalcímihletet (Sheena Is A Parasite) is nyújtó Ramones. Néhány színpadi balhé és viszonylagos (el)ismertség után a 2009-es Primary Colours már jóval érettebb hangvételt árasztott, ami a portisheades Geoff Barrow produceri munkájának is köszönhető volt.

A dalokból eltűnt a goth, sokkal több lett viszont a posztpunk, és némileg előtérbe kerültek a szintetizátorok, de aki azt várta, hogy a Horrors elkommerszesedik, az tévedett - a disszonáns hangzás továbbra sem faragott szupersztárt belőlük. Az album viszont - nem kis meglepetésre - első lett az NME év végi listáján, ami azért mindig megemeli az adott együttes/előadó ázsióját. És ilyenkor mindig nehéz elkészíteni a folytatást: a Klaxons és az MGMT (hogy csak két példát említsünk a közelmúltból) nem is vette sikerrel az akadályt, a Horrors viszont simán átviszi a magasra helyezett lécet.

A Skyingnak már nincs külső producere - állítólag maga Barrow beszélte rá a már némileg kevésbé kócos ötöst, hogy készítsék el saját maguk a lemezt. Hogy mennyire igaza volt, azt jól mutatja, hogy Farris Badwan és társai az Endless Blue-ban és a Wild Eyedban pont oda raknak fúvós hangszereket, ahova kell. A hangzás tovább tisztult; ha a Strange House után hallgatnánk meg a Skyingot, talán észre se vennénk, hogy ugyanaz a zenekar szól, annyira messze jutottak az egykori gothok. A posztpunk azért továbbra is hangsúlyosan jelen van, és jön vele a new wave, konkrétan a korai Simple Minds az editorsös Tom Smith énekmanírjaival előadott You Saidben és az első maxinak választott Still Life-ban. Van itt még shoegaze a Spiritualized vagy még inkább elődzenekara, a Spacemen 3 irányából (Changing The Rain), elszállós Echo & The Bunnymen-utalás (Dive In), ősriffel ellátott Suede-zúzás (Monica Gems), radioheades utánérzés (Oceans Burning), a 8 és fél perces, többtételes Moving Further Away-ből pedig - ami ennek a lemeznek a Sea Within A Sea-je - még a Chemical Brothers is előhömpölyög. Természetesen ez sem teszi kommerszebbé a lemezt és a zenekart, csak jobbá, a Horrors stílusváltásai pedig egyre jobban hasonlítanak az Arctic Monkeys pálfordulásaira - a különbség csak annyi, hogy még egylemeznyi hátrányban vannak.

XL/Neon Music, 2011