lemez - ELINA GARANCA: HABANERA

  • - kolozsil -
  • 2010. november 11.

Zene

Garanca korábbi árialemeze tucatáru volt, híján minden koncepciónak, és főszereplője sem brillírozott. Úgy tűnt, az operavilág illetékesei legyártottak egy újabb sztárt egy helyes nőből, és ennek mellékterméke lett az album.
Garanca korábbi árialemeze tucatáru volt, híján minden koncepciónak, és fõszereplõje sem brillírozott. Úgy tûnt, az operavilág illetékesei legyártottak egy újabb sztárt egy helyes nõbõl, és ennek mellékterméke lett az album. Garanca a MET-béli Carmennel nõtt fel a népszerûségéhez, a túl korán megelõlegezett bizalom ezen elõadásban térült meg. Ebben Carmen szerepéhez illõ jellemvonásainak - akaratosságának, céltudatosságának - is igencsak része volt. Hangja mára kiegyensúlyozott - sokkal jobb összképet mutat, mint elsõ szólólemezén, mintha a mélyebb hangoknál sem lenne már fakó.

A Carmen farvizén hajózó - természetesen - Habanera címû lemezén nem operaslágerek vannak: a dalok jelentõs része a spanyol ajkú dalmûszerzõk zarzueláiból lettek kiollózva. Zarzuelás albumokkal már olyan híres dalnokok is értek el sikereket, mint Domingo, Cura és Villazón, ideje volt hát, hogy elinduljon ellenük végre egy nõ is.

Olyan dalok is helyet kaptak tehát e lemezen, amelyeket alig vagy egyáltalán nem hallani ilyesfajta, divatfotósok segítségével is összeállított terméken. Montsalvatge csöndes, melankolikus dala után például egy dögös, feszes de Falla következik. Igaz, utána a de Fallától származó altatót annyi vibrátóval énekli a mûvésznõ, hogy nincs az a gyerek, aki ne perdülne ki az ágyból ezt hallván. A Vocalise (Ravel) csupa trilla lett. A halkabb darabok a kevésbé sikerültek: az való Garancának, ami vérbõ. A dögös szerzemények, például Gallardo del Rey nagyon szép szerelmes dala. Vagy Lehár Cigányszerelmébõl Ilona nótája, sajnos nem magyarul - így nincs benne Volt, nincs, fene bánja -, hanem németül. Bernstein dala pedig, amellyel Garanca a spanyol akcentust figurázza ki, kifejezetten vicces.

Deutsche Grammophon, 2010

****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.