lemez - MAGDALENA KOZENÁ: LETTERE AMOROSE

  • - kolozsil -
  • 2011. január 27.

Zene

Magdalena Kozená igen termékeny énekesnő: legalább három lemezt ad ki évente. Ennek eddig maradéktalanul örülhettek a barokk zene rajongói, nem beszélve a cseh klasszika elkötelezettjeiről.
Magdalena Kozená igen termékeny énekesnõ: legalább három lemezt ad ki évente. Ennek eddig maradéktalanul örülhettek a barokk zene rajongói, nem beszélve a cseh klasszika elkötelezettjeirõl.

Kozená legutóbb Andrea Marconnal dolgozott együtt: a jeles velenceivel felvett lemezeinek kompozíciója, koncepciója volt. Marcont és együttesét most egy Private Musicke nevû fiatal csapatra cserélte. Pierre Pitzlék nem játszanak olyan tûzzel, olyan elementárisan, felszabadultan, mint a taljánok, de a lemeznek mégis az egyik legsikerültebb és legemlékezetesebb része Luis de Brice–o instrumentális darabja: vagyis egy olyan szám, melyben nem is kap szót a fõszereplõ. És helyben is vagyunk. E lemez egy kifinomult, hangjával jól bánó, de takarékosnak és kissé unottnak tûnõ énekesnõt mutat. Vannak persze ötletek, melyek elõtt elismeréssel kell adózni. Ilyen többek közt az, hogy a Si dolce é'l tormentót a capella kezdi el, és ilyen a teljes drámává lényegített ária Merulától (Folle é ben chi si crede). És ilyen a másik Merula-dal is. Egy altató, mellyel a kis Jézust altatta Mária, és melyben felködlik a kereszt is. Ez valóban lélegzetelállító: itt, e mûrészletben megmutatkozik Kozená jellemformáló ereje, ahogy a zenekar költõi vénája is. De a Monteverdi-áriát bizony a barokk énekesnek egyáltalán nem mondható Villazón sokkal érzékibben, átéltebben formálta meg. Kozená elõadásában ez az ária legfeljebb, ha szép.

Nemcsak az a baj tehát, hogy Kozená túl sokat vibrál a reneszánsz dalokban, melyektõl a vibrato teljességgel idegen, hanem az is, hogy elõször érezni: a mûvésznõt túl sokat foglalkoztatták. Viszont ennek a lemezének lett a legszebb a borítója; a kísérõfüzet lényegre törõ, a fotósok ügyességének elismeréssel adózhatunk - de a hibátlan smink jelen esetben a fáradt vonásokat igyekszik takarni.

Universal, 2010

***

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.