A bágyadt nyári hónapokon átsegítő kötelező hiphoplemez idén kissé késve érkezett, mintha kivárta volna a kánikulát. A műfaj két legnagyobbika hozta össze, csak úgy soron kívül. Jártak-keltek a világban, felvettek ezt-azt, szinte látom, ahogy a lábukat a medencébe lógatva szórakoznak a rímekkel. Ám a jóléti hiphop e két gigászának közös mókája valahogy nem izgatta fel a nagyérdeműt. Jobb körökben úgy tartják, Jay-Z a fekete lemeze óta csak rombolja a renoméját, Kanye pedig már akkor elásta magát, amikor kiváló producerből közepes rapperré avanzsált.
Na, de elég az előítéletekből. A Watch the Throne alaposan rácáfol minden rosszindulatú feltételezésre. A két rapper között igenis működik a kémia. Nem először dolgoznak együtt. Kanye karrierje Hova Blueprintjével indult, és azóta is folyamatos a munkakapcsolat. A megszólalás Kanye tavalyi sikerlemezét idézi, ugyanazt a sűrű és színes, a hiphopban gyökerező, de sokfelé kacsintgató hangzást hozza itt is. A hangulat azonban egészen más. A My Beautiful Dark Twisted Fantasy vad csapongásával szemben a tónus most komor, kiábrándult. Egy régi Phil Manzanera-riff lelassított mintájával indul a műsor, mellbevágóan ijesztő hangulatban. Ez a húzós, vészjósló morgás fémjelzi az egész lemezt. A két rapper nagyjából ugyanannyit szerepel, de Hova karakteresebb, az ő szövegei fajsúlyosabbak. Kicsit olyan a Watch the Throne, mint egy új Jay-Z-lemez, Kanye West produceri közreműködésével. Sorjáznak a hatvanas-hetvenes évekből származó minták, James Brown, Nina Simone és Curtis Mayfield is beköszön, az Otis című remeklésben pedig Kanye egy darabokra szabdalt Otis Redding-örökzöldből barkácsol kíséretet. Vannak persze hús-vér közreműködők is. A Beyoncéval készült szám van olyan jó, mint bármi a művésznő ünnepelt idei albumán, és Frank Ocean is jól teljesít az amúgy kissé túllihegett Odd Future-kollektívából.
A zene tehát hasít, a Watch the Throne sajátos karakterét azonban a szövegek adják. Első hallásra ugyan csak a karóramárkák, a luxuslimuzinok és a párizsi divatházak emlegetése marad meg. A két főhős hozza a szokásos karakterét, Kanye forrófejű, Jay-Z megfontolt. Néha viccelődnek ezekkel a szerepekkel, amikor Hova azt mondja, otthon várja a tüzes szukája, nyilvánvaló, hogy Beyoncé harcos női öntudatát borzolja csak. Idővel azonban kibukik, hogy ez a lemez igazából a fekete elitről szól, és bizony a csalódottság hangján. Hőseink fáradhatatlanul a feketetémát ragozzák, mintha magukat győzködnék arról, mekkora eredmény, amit feketeként elértek. Csakhogy egy olyan országban, ahol az elnök fekete, a fekete elit semmivel sem nemesebb a fehérnél. Mert a dzsumbujban közben nem változott semmi, de azzal a világgal Jay-Z-nek és Kanye Westnek már régen nincs semmi kapcsolata. 'k a büszke feketék, akik sokra vitték, csak mintha már nem esne olyan jól ezzel vitézkedniük.
Universal Music, 2011
