Lemez

Metallica: Death Magnetic

  • - vincze -
  • 2008. szeptember 25.

Zene

Először akkor ijedtem meg, amikor szembesültem a The Day That Never Comes klipjével. A háborús tematika azonnal az ...And Justice For All klipnótájára, a One-ra utalt, és aztán a zenei áthallás is megérkezett a dal közepe táján hallható géppuskagitárriffel meg a záró, fájdalmasan hosszú szólóval; az eleje meg pont olyan volt első blikkre, mint egy Fade To Blackbe oltott Sanitarium.

Végighallgatva az anyagot aztán kiviláglott, hogy a Justice-párhuzam tökéletesen helytálló. Az iszonyatosan hosszú dalok és a hasonló hangzás mellett valószínűleg ugyanakkora bizonyításvágy fűthette Hetfieldéket most is, mint amikor elõször adtak ki nagylemezt Cliff Burton nélkül. Akkor sikerült a feladat, hiszen a Justice a rétestészta-témák ellenére tartalmazott egy-két igazán kerek dalt (Blackened, Harvester Of Sorrow), most viszont nem működött az ügy. Vannak ügyes ötletek, de a nyitó dalpár is csak a többi fényében jó (a The End Of The Line a recitáló énektémával és a Sabbath-ihlette gitártémákkal egyébként erõsen hajaz egy extrém módon felgyorsított Sad But True-ra). Minél elõrébb haladunk a lemez hallgatásában, annál keservesebbé válik a tudat, hogy míg régen Hetfield olyan riffeket bírt írni, amin nemzedékek tanultak gitározni, itt egy ötletes megoldásra négy-öt olyan gitártéma esik, amit pár hónapja alakult metálzenekarok szoktak feltenni az elsõ demójukra. Az Unforgiven harmadik részét pedig inkább hagyjuk, mert még valami csúnyát találnék mondani hirtelen.

Az a szomorú, hogy a bevallottan a Metallica hatására (is) zenélni kezdõ csapatok az utóbbi idõben legalább tíz olyan anyagot tettek le az asztalra, amelyek minõségileg a Metallica csúcslemezeivel közel azonos rangúak, és talán ezért is gondolták Hetfieldék, hogy most megmutatják. Egyvalamit sikerült csak nekik: azt megmutatni, hogy a Metallicával mint releváns, meghatározó zenekarral már nem érdemes számolni.

Vertigo/Universal, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.