Lemez

Metallica: Death Magnetic

  • - vincze -
  • 2008. szeptember 25.

Zene

Először akkor ijedtem meg, amikor szembesültem a The Day That Never Comes klipjével. A háborús tematika azonnal az ...And Justice For All klipnótájára, a One-ra utalt, és aztán a zenei áthallás is megérkezett a dal közepe táján hallható géppuskagitárriffel meg a záró, fájdalmasan hosszú szólóval; az eleje meg pont olyan volt első blikkre, mint egy Fade To Blackbe oltott Sanitarium.

Végighallgatva az anyagot aztán kiviláglott, hogy a Justice-párhuzam tökéletesen helytálló. Az iszonyatosan hosszú dalok és a hasonló hangzás mellett valószínűleg ugyanakkora bizonyításvágy fűthette Hetfieldéket most is, mint amikor elõször adtak ki nagylemezt Cliff Burton nélkül. Akkor sikerült a feladat, hiszen a Justice a rétestészta-témák ellenére tartalmazott egy-két igazán kerek dalt (Blackened, Harvester Of Sorrow), most viszont nem működött az ügy. Vannak ügyes ötletek, de a nyitó dalpár is csak a többi fényében jó (a The End Of The Line a recitáló énektémával és a Sabbath-ihlette gitártémákkal egyébként erõsen hajaz egy extrém módon felgyorsított Sad But True-ra). Minél elõrébb haladunk a lemez hallgatásában, annál keservesebbé válik a tudat, hogy míg régen Hetfield olyan riffeket bírt írni, amin nemzedékek tanultak gitározni, itt egy ötletes megoldásra négy-öt olyan gitártéma esik, amit pár hónapja alakult metálzenekarok szoktak feltenni az elsõ demójukra. Az Unforgiven harmadik részét pedig inkább hagyjuk, mert még valami csúnyát találnék mondani hirtelen.

Az a szomorú, hogy a bevallottan a Metallica hatására (is) zenélni kezdõ csapatok az utóbbi idõben legalább tíz olyan anyagot tettek le az asztalra, amelyek minõségileg a Metallica csúcslemezeivel közel azonos rangúak, és talán ezért is gondolták Hetfieldék, hogy most megmutatják. Egyvalamit sikerült csak nekik: azt megmutatni, hogy a Metallicával mint releváns, meghatározó zenekarral már nem érdemes számolni.

Vertigo/Universal, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.