Korunk direkt és jórészt elektronikus tánczenei kultúrája alapvetően mindenevő. Jól bevált, immáron - némi túlzással - tradicionálisnak nevezhető stílusok (house, techno, electro, UK garage) kereszteződnek a hozzájuk képest viszonylag fiatal grime/dubstep világ szaggatott ütemeivel, s ehhez még hozzájönnek a táguló világ seggrázós-mulatós zenéi. Például az afrikai ritmusok és a nyugati elektronikus tánczene nászából született (eredendően angolai) kuduro, vagy az import miami bass meg a hazai ízek vegyítésével kinyert brazil lelemény, a sok más címkével is illetett bailé funk. Eme sokszor gyomorforgatóan, máskor izgalmasan eklektikus zenei világ két hírnöke és folyamatos újrateremtője a brit Joshua Harvey és Greame Sinden duója, a The Count & Sinden. A kezdetben (2002-től) The Things vagy Tomorrow People néven publikáló Harvey idővel Hervé néven avanzsált keresett producerré és dj-vé, de névmániájától azóta sem tud szabadulni. 2007-ben például The Young Lovers álnév alatt publikált egészen figyelemre méltó albumot (továbbá Dead Soul Brothers néven még egy mini-LP-t), eközben Sinden kollégával közösen sorra gyártották az alkalmanként átütő sikerű közös maxikat - e duóban persze már Gróf (The Count) fedőnév alatt működött. A velük több projektben is együttműködő Switch és Jesse Rose fidget house-nak nevezte el közös zenei gyermeküket, s e fura szintihangokból, bolond effektekből, érdekes basszusokból összerakott, alapvetően négynegyedes zenék mellé és közzé a duó mind többet mazsolázott a globáldiszkó-világ leleményeiből is.
Friss albumuk valóságos esettanulmány: katalógusszerűen tartalmazza, mit lehet, mit érdemes tenni, s mitől kéne tartózkodni az efféle zenék készítése (és fogyasztása) során. A kezdeti benyomások kedvezőek: a Do You Really Want It rokonszenves lüktetése után a Mystery Jetsszel közösen összerakott After Dark funk/diszkó groove-jai jól esnek a májnak s a zúzának, a Desert Rhythm ósulis, némi orientalizmussal kísért rave-house pörgetése pedig mondhatni mosolyt ragaszt a hallgató arcára. A Hardcore Girls Rye Rye karizmatikus tósztolásával kísért botolós house-a, a Roll Out perkusszív grime-ja, s az eksztatikus és egyben egzotikus, némi kuduróhatást mutató Elephant 1234 azt sejteti, hogy ezt az albumot akár teljes egészében is újra- és újrahallgathatjuk.
Még a Hold Me is rendben van: tulajdonképpen hibátlan r&b, izgalmasan mutálódott afrokaribi ritmusalappal, ám idővel kezd öncélú paródiába fordulni a stílusokkal űzött játék. A Mega című "sláger" már a kora kilencvenes évek kindertechnójának gátlástalan, 8-bites hangulatát hozza vissza némi pumpálással kísérve, az Addicted To You pedig szimplán idegesítően gáz. A végére azután lényegesen lelassít a lemez, ami ezek után kifejezett megkönnyebbülés: a záró szám (You Make Me Feel So Good) egy ambient jellegű, levegős zenedarab, ami legalábbis tisztességgel zár le egy ígéretesen induló, ám a későbbiekben kissé egyenetlen albumot.
Domino/Neon Music, 2010
