Lemez

Philippe Jaroussky: La Dolce Fiamma

  • - kolozsil -
  • 2010. március 11.

Zene

A komoly operák - vagyis az opera seriák - reneszánszával kerültek újra a reflektorfénybe olyan szerzők, mint Graun, Hasse vagy Johann Christian Bach, a nagy Bach legfiatalabb fia. A kis Bach a Wohltemperiertes Klavier-kötetből tanulta meg a billentyűs hangszerek alapfogásait, és tizennégy volt, amikor követte nálánál - bátran kijelenthető - valamicskével tehetségesebb bátyját, Carl Philippe Emmanuelt Berlinbe, Nagy Frigyes udvarába.

Itt tanulta ki az említettek segedelmével a többnyire hõsök - lettek légyen ókoriak vagy a lovagvilág hõsei - tetteit elbeszélõ opera seria műfaját, és lett a korabeli opera sztárszerzõje, aki városról városra járván is gyarapította hírnevét. Áriáit neves elõadók énekelték, a legfelkapottabb kasztrátók, vagyis herélt énekesek, így például az a Manzuoli, aki a fiatal Mozart Ascianóját is alakította, és Guadagni, aki Gluck híres művében Orfeo volt. Nekik, e neves énekeseknek kíván emléket állítani a tavalyi tavaszi fesztiválon nagy sikerű koncertet adó Philippe Jaroussky.

A legutóbb egy másik neves kasztrátó, Carestini elõtt tisztelgõ énekes futamai könnyedek, az áriák egy cseppet sem unalmasak, fordulatosak; Jaroussky nem véletlenül a legnagyobb kontratenor sztár: programjai érdekesek, hangja egyre magabiztosabb. A Temistocle-részletben tűnik fel igazán, hogy a kísérõ együttes játéka is milyen színgazdag, változatos (a Jérémie Rhorer vezette Le Cercle de L'Harmonie a tavalyi soproni régi zenei napokon adott emlékezetes Haydn-koncertet). A Bach fiú e lemez után már nem csak concertók szerzõjeként maradhat meg emlékezetünkben, kilép Mozart árnyékából (hiszen a zenetörténeti emlékezet még mindig csak úgy tartja számon, mint a kapcsot Bach és Mozart között), bár a szövegeket olvasva lehetnek továbbra is erõs kétségeink, érdemes-e a rendkívül statikus, az énekeseket szolgáló opera seriákat színpadra állítani.

Virgin/EMI, 2010

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."