Itt tanulta ki az említettek segedelmével a többnyire hõsök - lettek légyen ókoriak vagy a lovagvilág hõsei - tetteit elbeszélõ opera seria műfaját, és lett a korabeli opera sztárszerzõje, aki városról városra járván is gyarapította hírnevét. Áriáit neves elõadók énekelték, a legfelkapottabb kasztrátók, vagyis herélt énekesek, így például az a Manzuoli, aki a fiatal Mozart Ascianóját is alakította, és Guadagni, aki Gluck híres művében Orfeo volt. Nekik, e neves énekeseknek kíván emléket állítani a tavalyi tavaszi fesztiválon nagy sikerű koncertet adó Philippe Jaroussky.
A legutóbb egy másik neves kasztrátó, Carestini elõtt tisztelgõ énekes futamai könnyedek, az áriák egy cseppet sem unalmasak, fordulatosak; Jaroussky nem véletlenül a legnagyobb kontratenor sztár: programjai érdekesek, hangja egyre magabiztosabb. A Temistocle-részletben tűnik fel igazán, hogy a kísérõ együttes játéka is milyen színgazdag, változatos (a Jérémie Rhorer vezette Le Cercle de L'Harmonie a tavalyi soproni régi zenei napokon adott emlékezetes Haydn-koncertet). A Bach fiú e lemez után már nem csak concertók szerzõjeként maradhat meg emlékezetünkben, kilép Mozart árnyékából (hiszen a zenetörténeti emlékezet még mindig csak úgy tartja számon, mint a kapcsot Bach és Mozart között), bár a szövegeket olvasva lehetnek továbbra is erõs kétségeink, érdemes-e a rendkívül statikus, az énekeseket szolgáló opera seriákat színpadra állítani.
Virgin/EMI, 2010
