lemez - ROSETTA: A DETERMINISM OF MORALITY

  • Harci Andor
  • 2010. június 10.

Zene

A sok egyforma, poszt előtaggal ellátott műfajokban alkotó zenekar közül keveset érdemes igazán kiemelni. A Rosettát is elsősorban azért, mert látványosan és problémamentesen hoz össze egymástól nagyon távol álló zenei világokat - majd telehinti őket a csillagászatból és az űrhajózásból vett témákkal. Első (dupla)lemeze (The Galilean Satellites) annyiban különbözött több tucat más, ugyanakkor megjelenő, hasonlóan megszólaló albumtól, hogy a felhasznált ambient-mintákból önálló lemez készült.
A sok egyforma, poszt elõtaggal ellátott mûfajokban alkotó zenekar közül keveset érdemes igazán kiemelni. A Rosettát is elsõsorban azért, mert látványosan és problémamentesen hoz össze egymástól nagyon távol álló zenei világokat - majd telehinti õket a csillagászatból és az ûrhajózásból vett témákkal.

Elsõ (dupla)lemeze (The Galilean Satellites) annyiban különbözött több tucat más, ugyanakkor megjelenõ, hasonlóan megszólaló albumtól, hogy a felhasznált ambient-mintákból önálló lemez készült. A második (Wake/Lift) koncepciója csak kicsit különbözött ettõl: két külön kiadott lemezen jelent meg a tulajdonképpeni anyag, valamint a hozzá felhasznált ambienthalmaz. A Wake/Liften meg tudták mutatni, milyen is (az õ elnevezésükkel élve) az "ûrhajós metál", ahol halk, légies passzusok váltakoznak intenzívebb, harsány részekkel, a köztük tátongó szakadékot pedig játszi könnyedséggel hágják át minden alkalommal. Ahol gond nélkül találkoznak újra össze a hangszeres és az elektronikus zene végletei, a drone és az ambient.

A Rosetta új lemezét jó eséllyel nem követi az eddig megszokott folytatás, a felhasznált minták mennyisége ugyanis érezhetõen csökkent. Ez a lemez, már ha lehet ilyen jelzõt használni a zajos, kardozós-gyerekrablós mûfajoknál, intimebb az elõzõeknél. Szûkebbre szabta magának a kereteket a zenekar, kisebb utakat próbál megtenni a végletek között, és nagyobb hatást gyakorolni menet közben. Átgondolt, jól felépített album ez, a popslágeres rövidségû kezdõ Ayiltól kezdve a Release-Revolve-Renew hármasán keresztül a lemez közel egyötödét kitevõ tízperces záródarabig. Csak a nagyság hiányzik belõle, az az összetevõ, amitõl az elõzõek hallgatása közben libabõrös lett az ember. És talán a már említett "szõnyegek" is, egy kissé. A Rosetta új, lecsupaszított világa már a Földre visszatérõ, otthon vacsorázó ûrhajós metálja.

Translation Loss, 2010

****

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.