Elsõ (dupla)lemeze (The Galilean Satellites) annyiban különbözött több tucat más, ugyanakkor megjelenõ, hasonlóan megszólaló albumtól, hogy a felhasznált ambient-mintákból önálló lemez készült. A második (Wake/Lift) koncepciója csak kicsit különbözött ettõl: két külön kiadott lemezen jelent meg a tulajdonképpeni anyag, valamint a hozzá felhasznált ambienthalmaz. A Wake/Liften meg tudták mutatni, milyen is (az õ elnevezésükkel élve) az "ûrhajós metál", ahol halk, légies passzusok váltakoznak intenzívebb, harsány részekkel, a köztük tátongó szakadékot pedig játszi könnyedséggel hágják át minden alkalommal. Ahol gond nélkül találkoznak újra össze a hangszeres és az elektronikus zene végletei, a drone és az ambient.
A Rosetta új lemezét jó eséllyel nem követi az eddig megszokott folytatás, a felhasznált minták mennyisége ugyanis érezhetõen csökkent. Ez a lemez, már ha lehet ilyen jelzõt használni a zajos, kardozós-gyerekrablós mûfajoknál, intimebb az elõzõeknél. Szûkebbre szabta magának a kereteket a zenekar, kisebb utakat próbál megtenni a végletek között, és nagyobb hatást gyakorolni menet közben. Átgondolt, jól felépített album ez, a popslágeres rövidségû kezdõ Ayiltól kezdve a Release-Revolve-Renew hármasán keresztül a lemez közel egyötödét kitevõ tízperces záródarabig. Csak a nagyság hiányzik belõle, az az összetevõ, amitõl az elõzõek hallgatása közben libabõrös lett az ember. És talán a már említett "szõnyegek" is, egy kissé. A Rosetta új, lecsupaszított világa már a Földre visszatérõ, otthon vacsorázó ûrhajós metálja.
Translation Loss, 2010
****
