lemez - SLEIGH BELLS: TREATS

Hangosnak lenni kétségkívül még nem maga a dicsőség, de kiindulásnak azért ma sem utolsó. Márpedig a brooklyni Sleigh Bells rendkívül lármás.

Hangosnak lenni kétségkívül még nem maga a dicsõség, de kiindulásnak azért ma sem utolsó. Márpedig a brooklyni Sleigh Bells rendkívül lármás. Ketten vannak benne, egy fiú és egy lány, mint a White Stripesban. Derek E. Miller gitárost, ha jól emlékszem, mi is láthattuk fûrészelni hét éve a Kultiplexben a Poison The Well soraiban, Alexis Krauss énekesnõ pedig egy Rubyblue nevû popzenekarban dalolászott korábban. A 2008 óta tevékenykedõ duó Crown On The Ground címû dalának demóverziója tavaly õsszel agreszszív vírusként cikázott végig a blogoszférán, a napokban megjelent elsõ lemez tétje így csakis az lehetett, hogy vajon képesek lesznek-e azt a brutális slágert hasonlóan ütõs tételekkel körbefogni, vagy sem.

És a Sleigh Bells nem vallott szégyent. Igaz, nagy meglepetésekkel a Treats már nem tud szolgálni, hiszen mindegyik dala - a kölcsönvett Funkadelic-téma köré épített, szelídebb Rill Rillt leszámítva - ugyanarra a receptre épül, mint az elhíresült vezérszám: primitíven kattogó, agresszív hiphopütemekre programozott dobgép, tízesre csavarva sivalkodó gitárok és szintetizátorok, behízelgõ angyalkahang. Ha a Big Blackben anno nem egy súlyos szociopata írta volna a számokat, hanem egy amfetaminhabzsoló klubkutató, nos, az alighanem pont ilyen lett volna. A Bells friss, virgonc és vakító fehér káosza a megemelt dózisban egyfelõl még offenzívabbnak tûnik, másrészt viszont eksztatikusabbnak is: a Treats a lélekben továbbra is alsós felnõttek vízipisztollyal, lufibombával és konfettiágyúval megvívott könyörtelen hadjáratainak tökéletes aláfestõ zenéje.

Mom Pop/N.E.E.T., 2010

*****