lemez - SOULSAVERS: BROKEN

  • G. A.
  • 2009. szeptember 10.

Zene

Rich Machin és Ian Glover eredetileg elektronikus stúdióprojektnek indult zenekara a 2007-es, második Soulsavers-lemezen (It's Not How Far You Fall, It's The Way You Land) jelentõsen megemelte a tétet, amikor a korai anyagaik mérsékelten átütõ downtempójába lassú rockot, soult, bluest és gospelt kevert, valamint megnyerte magának Mark Lanegant énekesnek. Lanegant, a(z amerikai) negyvenes generáció talán legjobb bárdját, ezt a Tom Waitsbe oltott Scott Walkert választani valami sötéten csordogáló zenéhez persze maga a tutira menés - minden egyes vendégjátékánál kérdés hát, hogy a zenei alapok vajon felérnek-e a megbízhatóan kimagasló énekdallamokhoz és dalszövegekhez.

A Soulsavers esetében, bánatunkra, nem lehet magabiztos igennel felelni. A zenekar feldolgozásai vitathatatlanul kimagaslók: a 2007-es lemez végén ott volt az elmúlt tíz év legszebb Stones-átformálása, a Brokenen pedig egy Palace Brothers- és egy Gene Clark-számot alakítanak már-már szakrális himnuszokká. A saját dalok nívója viszont ezúttal is ingadozó: a gospelezés (All The Way Down) és a zongorás búsulás (Can't Catch The Train) jól megy a zenészeknek, a space-rock (Death Bells) már kevésbé, dzsesszbõl (Rolling Sky) és filmzenés instrumentálisból (Wise Blood) pedig csak átlagos teljesítményekre futja nekik; a Lanegan mellett felbukkanó, nem kevésbé hírhedt dalnokok (Mike Patton, Jason Pierce, Gibby Haynes) torokzörejeit ráadásul rendre eltemetik az ezernyi hangsáv alá. Egyszóval a Soulsavers is olyan zenekar, amelyet a hübrisz akadályoz meg abban, hogy igazán nagyszerûvé váljon.

V2, 2009

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.